Skip to main content

Több mint egy másfélévszázados hagyományra építünk, miközben folyamatosan megújulunk. A Magyar Posta az ország egyik legnagyobb munkáltatójaként stabil munkahelyet, fejlődési lehetőséget és támogató közösséget kínál. Gyere, és tegyük együtt gördülékenyebbé a mindennapokat.

Amit kínálunk neked

  • Megbízható, stabil vállalati környezet
  • Szakmai kihívást jelentő, érdekes feladatok
  • Hosszú távú, biztos munkahely
  • Szakmai fejlődési lehetőség

Ami a feladatod lesz

  • Az IT projektek céljának elérése érdekében az előkészítésben, illetve a megvalósításban résztvevők munkájának szervezése, menedzselése.
  • Projektterv elkészítése és naprakészen tartása, az előrehaladás nyomon követése, előrehaladási jelentések elkészítése.
  • A projekt terjedelem, ütemezés, költség- és egyéb erőforrás kereteinek folyamatos figyelemmel kísérése, gazdálkodás a projekt erőforrásokkal a sikeres megvalósítás érdekében.
  • Beszerzési eljárások előkészítésének összefogása és részvétel az ezzel kapcsolatos dokumentációk elkészítésében.
  • A felmerült változások, kockázatok kezelése, szükség esetén intézkedés kezdeményezése, döntés-előkészítő anyagok elkészítése.
  • Kapcsolattartás a megvalósításban résztvevő szervezetekkel, szállítókkal.
  • Az elkészült eredménytermékek jóváhagyásának és aktiválásának koordinálása.
  • A projekt lezárásával és üzemeltetésbe adásával kapcsolatos feladatok elvégzése.

Téged várunk, ha rendelkezel

  • Legmagasabb (elvárt) iskolai végzettség: felsőfokú
  • Szakképzettség: műszaki/ informatikai /gazdasági /jogi /egyéb társadalomtudományi
  • Minimálisan szükséges szakmai gyakorlat: 3-5 év (ebből legalább 2 év projektmenedzsment területen)
  • Strukturált gondolkodásmód, jó szervezőkészség
  • Kezdeményezőkészség, pozitív hozzáállás és problémamegoldó szemlélet

Előnyt jelent

  • IT projektmenedzsment tapasztalat
  • Projekt gazdálkodási ismeretek
  • Jártasság IT üzemeltetés, fejlesztés területén
  • Tapasztalat nagyvállalati környezetben

Amit jó, ha tudsz

  • A munkavégzés helye: Budapest, XIII. kerület, Dunavirág u. 2-6.
  • Napi munkaidő: 8 óra
  • A munkakör azonnal betölthető.
  • Ha inkább hivatást szeretnél, és nem csak egy munkát, jelentkezz hozzánk.

Több mint egy másfélévszázados hagyományra építünk, miközben folyamatosan megújulunk. A Magyar Posta az ország egyik legnagyobb munkáltatójaként stabil munkahelyet, fejlődési lehetőséget és támogató közösséget kínál. Gyere, és tegyük együtt gördülékenyebbé a mindennapokat.

A jelentkező a jelentkezéssel önkéntesen hozzájárul, hogy a Magyar Posta Zrt. (Székhely: 1138 Budapest, Dunavirág utca 2-6., Cg:01-10-042463, adatvédelmi tisztviselő: adatvedelem@posta.hu) a jelentkezésben megadott adatait a meghirdetett vagy az álláspályázat időszakában felmerülő másik betölthető pozícióra alkalmas jelölt kiválasztása céljából a kiválasztási eljárás végéig kezelje. A jelentkező az adatai törlését, a hozzájárulásának visszavonását a 1540 Budapest postacímen, vagy a toborzas@posta.hu e-mail-címen kérheti. Hozzájárulásának visszavonása azonban nem érinti a visszavonás előtt folytatott adatkezelés jogszerűségét. Az adatkezelésről a további tájékoztatás elérhető a www.posta.hu Adatkezelési tájékoztató menüpontjában.
Do you want new jobs emailed to you based on your search?Subscribe to Job Alerts
Do you want new jobs emailed to you based on your search?Subscribe to Job Alerts