Skip to main content

Beosztott mester


Új munkatársunk feladatai lesznek
- a területéhez tartozó berendezések üzembiztos működése, és a hibák megelőzése érdekében tervezi és szervezi a karbantartási munkát, a munkát végző csoport tevékenységét helyszínen felügyeli
- a végrehajtásban résztvevők napi irányításával elvégezteti az ellenőrzési, felügyeleti feladatokat
- felelős az előírt időszakos vizsgálatok meglétéért, elvégzésére intézkedik, nagyjavítási, felújítási munkákra javaslatot tesz
- idegen fél által végzendő munkafolyamatok esetén megszervezi a szakfelügyeleti feladatok ellátását, távközlési területen a távközlést érintő vágányzári munkák kiszolgálását
- felelős a munka-, környezet-, tűz- és vagyonvédelmi előírások betartásáért és betartattásáért
- a különféle munkálatok során felhasználásra kerülő szerelvények előkészítése, műhelyi gyártása, műhelyi szintű javítása, felújítása céljából megteremti az adott munkafolyamat végrehajtásának feltételeit
- önállóan vonalbeutazást végez, amelynek során felméri a rendszer állapotát, megállapítja az esetleges meghibásodások, rongálások mértékét, megteszi a szükség szerinti azonnali intézkedéseket a rendszer és a vasúti forgalom üzembiztonságának megtartása érdekében

Amire a munkakör betöltéséhez szükség van
- középiskolai szakirányú végzettség – érettségi
- felsőfokú vasúti szakképesítés
- 19/2011 NFM rendelet szerinti egyszerűsített forgalmi: távközlési szakszolgálat vasúti társasági vizsga (pályaműködtetői kapacitásigény felhasználásért felelős nem lehet)

Tulajdonságok, melyek számunkra fontosak
- szakszerűség
- szervezőkészség
- megbízhatóság
- önállóság



Amit ajánlunk
- SZÉP-kártya juttatás (a hatályos belső szabályozás szerint)
- hűség bónusz év végén (a hatályos belső szabályozás szerint)
- önkéntes nyugdíjpénztári hozzájárulás
- havi nettó 4000 Ft összegű önkéntes egészségpénztári tagdíj-hozzájárulás

A fenti juttatások a naptári évben ledolgozott munkanapok arányában kerülnek kifizetésre.

Amit ajánlunk továbbá:
- biztos munkahely
- kiszámítható munkaidő és jövedelem
- utazási kedvezmény (belföldön és egyes nemzetközi vasútvonalakon)
- vállalati országbérlet
- a tanulmányok idejére minden érintett munkavállalónak díjmentes szállás biztosítása
- szakmai fejlődési lehetőség
- ruházati ellátás

Munkavégzés helye
Pusztaszabolcs


Munkaidő
Teljes munkaidő

Foglalkoztatás formája
Határozatlan idejű

Jelentkezés határideje
[click to reveal phone number]

Vállalati bemutatkozó
A MÁV Pályaműködtetési Zrt. a magyarországi közforgalmú vasúti pályahálózat nagy részének üzemeltetőjeként mintegy 7000 kilométernyi vaspálya és az ahhoz kapcsolódó infrastruktúra működtetéséről gondoskodik. Teljes körűen látja el az üzemeltetési, forgalomirányítási és karbantartási, valamint részben a felújítási feladatokat.

Do you want new jobs emailed to you based on your search?Subscribe to Job Alerts

Beosztott mester

Pusztaszabolcs, 2490 Magyarország
Full time

Published on 01.10.2025

Share this job now

Similar jobs

Tatabánya
Pusztaszabolcs
Do you want new jobs emailed to you based on your search?Subscribe to Job Alerts