Pályakezdő állásinterjú

by | jún 12, 2018 | Állásinterjú

Milyen egy állásinterjú, ha pályakezdő vagy? Ha esetleg az lesz a legelső interjúd? Gyakran tesznek fel kérdéseket a tapasztalatokra, eredményekre, korábbi munkahelyekre vonatkozóan – ha pályakezdő vagy, akkor valószínűleg inkább iskolapad mögül láttad a szakmád, így nem tudod megkapni ezeket a megszokott kérdéseket. Cikkünkből kiderül, milyen egy állásinterjú tapasztalat nélkül, jobb esetben az első munkahelyedre!

Juss el egy állásinterjúra!

Avagy, az első kihívás nem az állásinterjún kezdődik, hanem az előtt. Vannak esetek, amikor a cég kifejezetten pályakezdőt vagy frissdiplomást keres, de sajnos az is gyakori, hogy a frissen végzetteknek fel kell venniük a versenyt a több éve szakmában mozgó tapasztalt jelöltekkel is. Ha más pályakezdőkkel együtt pályázol egy pozícióra, ott sem feltétlen könnyebb a dolgod: nincs annyi összehasonlítási alap, mint a tapasztalattal rendelkezők esetében, így sokkal több múlik az állásinterjún és a gyakorlati képességeken.

Ahhoz tehát, hogy esélyt kapj megmérettetni magad egy állásinterjún, szükséged lesz egy önéletrajzra, valamint arra, hogy álláslehetőségeket keress, és jelentkezz is rájuk!

Ha regisztrálsz egy állásportálra, annak nem csak annyi az előnye, hogy Te magad sokkal könnyebben tudsz jelentkezéseket leadni. Miután önéletrajzod és profilod felkerül az adatbázisba, a munkaadók maguk is meg tudnak találni téged, és

lehet, jelentkezned sem kell, hanem célzottan, személyesen kapsz egy állásajánlatot egy cégtől!

A Cvonline.hu állásportálon például csaknem 800 munkaadónak nyílik lehetősége megtalálnia Téged!

Milyen lesz az első állásinterjú?

Mint ahogy a bevezetőben is említettem, egy pályakezdő interjúztatása során nincs lehetőség a szakmai múltról, a korábbi tapasztalatokról, vagy arról beszélni, milyen feladatokat látott el az előző munkahelyén, miért jött el onnan, stb. Ezeknek a kérdéseknek más témakörök veszik át a helyüket, hiszen más módszerekkel kell kideríteni, hogy mennyire lenne jó munkaerő valaki korábbi tapasztalatok nélkül, úgy, hogy nagy valószínűséggel csak elméletben, az iskolapad mögül, vagy egyetemi és főiskolai előadásokon ülve tudta legfeljebb, mit csinálnak a szakmájában dolgozó emberek.

A kérdések sokkal inkább irányulnak arra, hogy mik az illető karriercéljai, mik a motivációi, mi érdekli a szakmán belül, miért ezt a szakmát választotta.

Mivel a tapasztalatokról nem lehet beszélni, ezért nem tanácsos úgy elmenni egy pályakezdő interjúra, hogy nem gondoltad át magadban, hogy mivel akarsz foglalkozni a jövőben, mi az, ami érdekel a szakmádon belül, mit vársz el az adott cégtől. Ne feledd, a felkészültségen, az összeszedettségen, a lelkesedésen és határozottságon kívül nem sok más dolog tud kiemelni a többi pályakezdő közül!

Aranyszabály az állásinterjúknál (nem csak pályakezdő, első néhány interjúnál!), hogy mindig készülj fel, mielőtt elmennél az adott céghez! Tudd:

  • A pontos megnevezését a pozíciónak!
  • Hogy mik a feladatkörök az adott pozíciónál (az alapján, amit hallottál tanulmányaid során, vagy amit a hirdetésben írtak)!
  • Hogy mik az elvárások, követelmények – még akkor is, ha nem is teljesen felelsz meg mindnek! A "soft skillek"-et se felejtsd el (például: céltudatosság, proaktivitás, csapatmunka, stb.)!
  • A cég profilját, hátterét, rövid történetét – mivel foglalkoznak, honnan ismerheted őket, stb. Ez nagyon jó pont szokott lenni, hiszen innen látják, hogy a cég, mint brand, márka, vagy arculat érdekel téged, és nem csak egy bármilyen helyet keresel, ahol fizetést kapsz!

Érdemes még hangsúlyt fektetni a testbeszédre, mimikára is! Általában (ez nem csak állásinterjú szituációra vonatkozik) nem csak szavakkal, beszéddel kommunikálsz, hanem non-verbális (azaz, nem szavakkal történő) kommunikációt is használsz. A testtartásod, arckifejezésed rengeteg dolgot elárulhat rólad. Ügyelj arra, hogy a testbeszéded is legyen határozott, és ne álljon ellentmondásban azzal, amit mondasz – ha dadogva, remegő hangon, beeső válltartással azt mondod, céltudatos és határozott vagy, az nem túl hiteles. Törekedj arra, hogy a nyitottság, a pozitivitás, a vidám és lelkes kisugárzás áradjon rólad! A szemkontaktus és a mosoly szintén fontos eszközök. 

Arról, hogy egy állásinterjún milyen az előnyös testbeszéd, ide kattintva olvashatsz bővebben egy cikket!

Kényes téma: az anyagiak

Egy tapasztalt munkavállalónak, akinek már volt legalább egy munkahelye, van már némi viszonyítási alapja, hogy mekkora összeget célozzon be, ha rákérdeznek a fizetési igényeire. Mivel napjainkban egyre ritkábban jelölik meg előre a munkaadók az álláshirdetésben, hogy mennyi lesz a bér – sokkal inkább bértárgyalásokat használnak, vagy a jelöltek esetén testre szabják az ajánlatot -, ezért egy

igencsak előnyös tulajdonság, ha valaki reális értéket tud mondani, ha a jövőbeli fizetéséről van szó.

Ha pályakezdő vagy, érdemes lehet tanáraidnál, oktatóidnál érdeklődni arról, milyen bérezést érdemes elvárni, vagy esetleg mi az, ami alá nem érdemes adni. Sok iskolában, egyetemen szerveznek olyan programokat, amiken néhány éve végzett volt tanulók mesélnek tapasztalataikról (esetleg ajánlanak cégeket, munkahelyeket) – náluk talán még inkább érdemes ilyenek után érdeklődni.

Ha arra kerül a sor, hogy egy összeget kell mondanod az állásinterjún, figyelj oda, hogy ne mondj túl sokat, mert ha irreálisan sokat mondasz, a cég azt fogja hinni, nem tudsz két lábbal a földön járni – ha pedig túl keveset mondasz, akkor nyilván neked lesz hátrány, hogy a szaktudásodat nem fizetik meg kellőképp. Egy jó bértárgyalás során mindkettő félnek sikerül kompromisszumra jutnia. Fontos, hogy amíg a fizetést fontolgatod, vedd figyelembe azt is, hogy a legtöbb munkaadónál vannak béren kívüli juttatások (cafeteria) is! Gondold át: jobban megéri egy olyan cégnél dolgozni, ami valamennyivel kevesebbet ajánl, mint egy másik cég, viszont minden utazásod állja?

Úgy érzed, készen állsz arra, hogy állást találj magadnak, és megmérettesd magad egy állásinterjún? Állásportálunkon garantáltan találsz neked való új munkahelyet! Nézz szét legfrissebb állásajánlataink között, vagy használhatod a keresőnket, hogy megtaláld a számodra megfelelő munkahelyet! Ha még több esélyt szeretnél adni magadnak, töltsd fel önéletrajzod is, vagy kérj állásértesítőt, hogy elsők közt értesülj a legújabb lehetőségekről!

Szeretnél olyan munkahelyet találni, ahol tényleg támogatnak mindenben és kapsz fejlődési lehetőséget?

Cvonline.hu ebben is segít, hiszen több mint 500 munkaadó 10.000 állásajánlata közül válogathatsz! Nézz szét legfrissebb állásajánlataink között, hogy megtaláld a számodra megfelelő munkahelyet! Ha még több esélyt szeretnél adni magadnak, töltsd fel önéletrajzod is, vagy kérj állásértesítőt, hogy elsők közt értesülj a legújabb ajánlatokról! Nem akarsz a nulláról megírni egy önéletrajzot? Használd önéletrajz sablonjainkat.