Hol a határa az útkeresésnek, milyen határai vannak a karrierváltásnak?

A karrierváltás ugyanúgy egyfajta próbálkozás, mint a pályakezdők útkeresése. A következmények viszont eltérőek.

A pályakezdő fiatalok szárnypróbálgatásainak szinte mindig az az eredménye, hogy a fiatal valahol megtalálja, amit keresett, vagy talál valami hasonlót, és belehelyezkedik, elkezdi építeni benne a karrierjét, szakmai életét. Mivel pályakezdő volt, ez számára mindenképpen fejlődés lesz, ami nagy eséllyel sikert hoz. Leginkább azért, mert nincs múltbeli élménye egy másfajta karrierről, így amiért dolgozik, amiben sikere van, azt fogja kedvelni, szeretni, élvezni. Nem kellett váltania, nincs összehasonlítási alapja (még).

A pályaújrakezdők, akik egy élethelyzetbeli változás miatt új karrierbe kezdenének, viszont már rendelkeznek olyan szakmai múlttal, ami összehasonlítási alapot jelent. „Az jobb volt”, „Azt jobban szerettem” és keresgél tovább rendületlenül, mert nem elégedett a váltással. Ez a keresgélés viszont erőforrást és energiát kíván, és itt lehet nagyot hibázni: a sok keresgéléssel elfogynak a pályaújrakezdők tartalékai: anyagiak és lelkiek egyaránt.

Ezért ezt a helyzetet valamilyen kontroll alatt kell tartani, annak érdekében, hogy ne végződjön rosszul az útkeresés. A két legfontosabb „erőforrás” mentén – anyagiak és lelkiek – kell az álláskereső és egyben útkereső tevékenységbe olyan határt építeni, amit mindenképpen be fogsz tartani.

Az első ilyen határ az anyagiak kérdése. Ezt a határt több módon is meg lehet húzni: az egyik, hogy egy konkrét összeget szánsz az új pályád elindítására, felkutatására, és ezt semmiképp sem léped át. Amikor ezt az összeget elköltötted, akkor egyelőre a végére értél az útkeresésnek: azt az állást kell elvállalni, amit gyorsan meg tudsz kapni, onnan kell majd továbblépned.

A másik megközelítés, amivel az anyagi határt meg lehet szabni, nem az elköltött összeg, hanem a mindenképpen megtartandó anyagi tartalék összegéhez kötve. Ez alá az előre meghatározott összeg alá semmiképp sem mehetsz, ha megközelíted, időlegesen megint csak fel kell adnod az útkeresést, újdonság bevezetését az életedbe, és folytatni ott, ahol könnyen megy: eddigi tapasztalataid, munkáid mentén vállalni el egy állást.

A második határ a lelki védelem miatt kell: a reménytelen, végtelen próbálkozás olyan szinten romboló, hogy nem engedhetjük meg magunknak. Ez a védelem párhuzamos a már jól ismert állásinterjú kérdéssel: Hol látja magát 5 év múlva? Ez már egy hosszútávú tervnek számít a karrieredben, ennél kisebb a lelki tűréshatár. Tehát, mennyi időt szánsz arra, hogy az új karriered felépítsd? Talán kell hozzá egy kétéves kurzus? Akkor a tanulás időtartama alatt kell valami olyan tevékenység, ami stabil jövedelmet biztosít. Az ilyen lépéseket is figyelembe véve kell egy olyan határidő, amit arra szabsz, hogy eddig próbálkozol, keresgélsz, utána pedig elvállalsz egy olyan állást, amit könnyebben megkapsz.

A két módszer együttes alkalmazása segít abban, hogy „ne szállj el”. Se anyagi problémáid, se lelki gyötrelmeid ne legyenek addig, amíg a siker meg nem érkezik.

Megosztás:

Hozzászólás


*