Munkahelyi viszony – Szabad vagy sem?

Mostanában az egyre digitalizálódó világban sokkal nehezebben tudunk ismerkedni, így mindössze néhány opciónk marad a párkeresésre. Internet, szórakozóhelyek vagy például a munkahely. De vajon utóbbinál miféle buktatók lehetnek, mikre kell odafigyelni ahhoz, hogy tartós kapcsolatot tudjunk kialakítani azzal, akibe belehabarodunk?

Az sem egyszerűsíti meg a dolgot, hogy reggeltől estig teljesen le vagyunk terhelve, majd munka után már általában nincs kedve az embernek még közösségi helyekre menni. Inkább siet haza, hogy megnézzen esetleg egy filmet, olvasson néhány oldalt, majd lefeküdjön aludni. Ne adj’ isten, ha még főzni vagy takarítani is kell… Végképp semmi kedvünk kimozdulni. Azonban itt a Valentin nap, jön a tavasz és az emberek máris jobban vágynak egy kapcsolatra, mint mondjuk télen.  Mi történhet ilyenkor?

Bent vagy a munkahelyeden, ahol már régóta szimpatizálsz az egyik kollégáddal, aki látszólag viszonozza is azt. Majd egyszer munka után elhív téged egy randevúra, a hétvégén. Bár habozol kicsit, hiszen mégis csak a kollégád, de igent mondasz. Ok, megvolt az első randi, jól is sikerült. Mire gondolj ezek után?

Hétfőn bemész reggel és mégis hogyan kéne viselkedned?

  1. Egy randevú után még semmiképp se változtassatok a viselkedéseteken. Általában nem jó ötlet felvállalni az olyan kapcsolatokat, amik még nem kellően stabilak ahhoz, hogy nyilvánosságra hozzuk őket, főleg nem a munkahelyünkön.
  2. Amikor már kijelenthető, hogy valóban együtt vagytok, és komolyra fordult a dolog, akkor viszont már érdemes ezt a főnök, valamint a kollégák tudtára is adni. Miért?

    a. Mert akármennyire is igyekezni akartok majd, hogy titokban tartsátok, a viselkedéseteken úgyis észrevehető lesz a változás. Vagy túl sokat fogtok a másikról/másikkal beszélni, vagy olyan szinten próbáljátok takargatni a kettőtök kapcsolatát, hogy már arra fognak felfigyelni a többiek, hogy túlságosan is távolságtartóak vagytok egymással, miközben előtte ez egyáltalán nem így volt.

    b.  Mivel egyszer úgy is kiderül, ezért jobb, ha első kézből kapja meg az információt a főnököd, nem pedig mástól kell megtudnia. Sokkal tisztességesebb, és ő is biztosan értékelni fogja, hogy nyílt lapokkal játszotok előtte. Fontos tudni, hogy hivatalosan semmilyen jogszabály nem rendelkezik arról, hogy tilos lenne kollégával kapcsolatba kerülni, vagy kötelező lenne elmondani a főnöknek, ahogy azt sem, mikor esetleg szakítás történik. Azonban cége válogatja, hogy van-e egyfajta íratlan szabályuk, etikett vagy „házirend”, ami szerint szükséges ezt az információt megosztani a felettesünkkel. Mindenesetre azt érdemes megjegyezni, hogy lehet, hogy a főnök elvárja, hogy elmondjuk, azonban nem kötelezhet rá, mert nincs ilyen jogszabály.

    c. Amennyiben nem főnök-beosztott kapcsolat van köztetek a munkahelyen, úgy egészen könnyen működhet a dolog. Fontos, hogy a magánéleteteket ne vigyétek be, hiszen a kollégák erre nem kíváncsiak. Tudnotok kell a feladatotokra koncentrálni, nem mehet a teljesítményetek rovására a kettőtök közti viszony. Erről ugyanis van jogszabály, miszerint a munkavállaló köteles a munkaidejében munkára képes állapotban megjelenni, rendelkezésére állnia a munkáltatójának, és a tőle telhető legjobb szakmai tudással végeznie a munkáját annak előírt szabályai szerint. Abban az esetben, ha ez nem tud megvalósulni, mert elvonjátok egymás figyelmét, akkor kérhetitek valamelyikkőtök áthelyezését egy másik részlegre, vagy rosszabb esetben egyikkőtöknek ott kell hagynia az állását, már amennyiben a kapcsolatot választjátok.

Mi van akkor, ha szakítotok?

Általában ezért is nehéz dió a munkahelyi kapcsolat, hiszen egy szakítás esetében nagyon nehéz megtartani a munkamorált. Szakítás után az emberek amúgy is lehangoltak, viszont, ha mind emellé még egész nap egy légtérben is kell lenniük, biztosan még nehezebben bírják majd. Nehezebben megy majd a koncentrálás, sőt mi több, konfliktus is sokkal könnyebben alakulhat ki. Ilyenkor, ha az egyik fél még táplál érzelmeket a másik iránt, érdemes munkát váltani, vagy áthelyezést kérni.

Előnyök és hátrányok

Előnye a munkahelyi kapcsolatnak, hogy mivel fülig szerelmesek ilyenkor az emberek, sokkal jobb kedvvel mennek be dolgozni, hiszen tudják, hogy kedvesük is ott lesz. Még ha nem is élhetik magánéletüket mindenki előtt, hiszen nem biztos, hogy tolerálnák ezt a kollégák, mégis boldogabban vészelik át a bent töltött órákat, így még a teljesítményük is javulhat. Van olyan amerikai cég, amelyik 50 ezer forintos „esküvői vouchert” ad annak a párnak, amelyik összeházasodik.

Hátránya lehet, hogy mivel egész nap látjátok egymást a pároddal, egy ellenkező neművel való ebédelés esetében már féltékenységi rohamot kaphat bármelyik fél, ami konfliktushoz vezethet. Ez főleg akkor áll fenn, ha még nem fedtétek fel a kapcsolatotokat a kollégák előtt.

Mire kell még odafigyelni?

Főleg, ha más tevékenységi körben dolgoztok, nem szabad hazavinni céges iratokat, és céges titkokat sem oszthattok meg a másikkal. Annak ellenére, hogy megbíztok egymásban, ez továbbra is szigorúan tilos, függetlenül attól, hogy kollégák vagy élettársak vagytok. Mindenképpen meg kell tanulnotok elválasztani a magánéletet a munkától, különben egyik a másik rovására mehet.

Főnök-beosztott viszony

Ebben az esetben kicsit nehezebb a dolog. Elvégre a feletteseknek úgy kéne döntéseket hozniuk, hogy azzal senkinek sem kedveznek szándékosan, nem kivételeznek egy alkalmazottjukkal sem. Azonban egy főnök-beosztott viszonynál, mivel érzelmeket táplál a főnök az alkalmazott iránt, sokkal nehezebb dolga lesz, főleg, ha épp negatívan teljesít a másik, és ezzel kapcsolatban kéne ítélkeznie. Azonban, ha valaki olyan szinten képes elválasztani a magánéletét a munkájától, hogy még ezt is képes véghez vinni, akkor ez is működhet. Mindenesetre azért fel kell készülni a kollégák előítéleteire is…

Egy kis statisztika…

Egy felmérésből kiderült, hogy amerikai munkavállalók 38%-a randizott már egy kollégájával, és ami még megdöbbentőbb számként szolgálhat, az az, hogy 31%-uk össze is házasodott egymással.  Azok közül, akik cégen belüli dolgozóval randevúztak, 28%-uk náluk magasabb vagy alacsonyabb beosztásúval kerültek közelebb, míg 18%-uk a saját főnökével került kapcsolatba. Az is kiderült, hogy inkább a nők hajlandóak magasabb beosztásúval összejönni, valószínűleg azért, mert a férfiaknak csökkenti az önbizalmukat, ha egy náluk magasabb rangú nővel kerülnek össze.

Összességében tehát minden megoldható, csak a kellő akarat szükséges ahhoz, hogy egy ajtón belépve magunk mögött hagyjuk az életünket, majd ugyanazon az ajtón kilépve a munkánkról feledkezzünk meg. Szóval, ha éppen egy ilyen előtt állsz, sok sikert!

Megosztás: