The winner takes it all – tippek a munkahelyi sikerhez

A karrierépítési készség leginkább attól függ, mennyire tudatosítjuk magunkban a  ranglétrán való felemelkedéssel kapcsolatos terveinket és a megvalósításhoz szükséges feladatokat. Ez megfelelő szintű önismeretetet kíván meg, hogy tisztában legyünk személyiségünkkel, ismerjük a habitusunkat. Így könnyebben találjuk meg a számunkra megfelelő munkakört és könnyebben érünk el sikereket. Szakértők szerint a munkahelyi karrierépítés elsősorban alkalmazkodást igényel. Ehhez leginkább a szélsőségektől mentes, nem túl egyénieskedő személyiség az ideális: a legtöbb vállalat ugyanis azt szereti, ha a munkavállaló beleillik a szervezet rendszerébe, míg az ettől elütő dolgozókra inkább egyéni karrier vár.
A munkahelyi előrejutást célul kitűző munkatárs jól figyel, türelmesen, empatikusan hallgat, s ha már kellő mennyiségű információval rendelkezik, kezébe veszi a vezetést, mondták el a Világgazdaság által megszólaltatott szakértők.
Tippek a mukahelyi népszerűség eléréséhez:

1. Tiszta íróasztal
A rendezett, tiszta íróasztal jó benyomást kelt. Azt sugallja, az itt ülő munkatársban megvan az önfegyelem, a nyugalom és a profi hozzáállás.

2. Pontosság
Aki időben jelenik meg a céges megbeszéléseken, jelzi a többieknek: fontos számomra itt lenni, megtisztellek benneteket azzal, hogy nem rabolom az időtöket és nem váratlak feleslegesen. Ha mégis késünk, azt jelezzük előre. Aki a késéssel akar fontosnak mutatkozni, éppen az ellenkező hatást éri el.

3. Jó időgazdálkodás
Semmi sem idegesítőbb a munkahelyen, mint a stressz miatt nyavalygó és folyamatosan időzavarban élő kolléga. Aki tudatosan építi fel a napját, kikerüli a gyakori időrablókat (többek között: céltalan netes böngészést, gyakori e-mailezést, rossz munkabeosztást), az jobban képes kezelni a munka okozta stresszt is, és több feladatot intéz el, mint társai.

4. Köszönés mindenkinek
Köszönjön mindenkinek a cégnél a recepcióstól a vezérigazgatóig. Ne feledje: köszönésnél lényeges a szemkontaktus és a mosolygás.

5. Helyes megszólítás
Ha új kolléga a cégnél, tisztázza munkatársaival a megszólítási formákat. Ha ezt nem teszi, kellemetlen helyzetek adódhatnak a magázás/tegezés megkerülésénél, vagy a kollégák megszólításánál. Jó hatást kelt, ha munkatársainkat azonnal nevükön szólítjuk.

6. Ápolt megjelenés
A tiszta öltözék, az ápolt megjelenés jelentősen befolyásolja a kollégák viszonyulását. Akiből kellemetlen szag árad, zsíros a haja, kopottas az öltözéke, ahhoz nem szívesen közelednek a munkatársak, és kinézete könnyen pletyka tárgya lehet.

7. Humor, önirónia
Ne fogja fel tragédiaként, ha hibázik. Elég, ha tudja, hogyan kell helyesen csinálni és miként kerülheti el a jövőben ugyanazt a bakit. Ha önironikusan kér elnézést, nem magyarázza túl a hibát, a vezető is könnyebben továbblép.

8. Együttérzés kifejezése
A munkatársak sikereire vagy gondjaira reagálás, az együttérzés kifejezése erősíti a kollegiális összetartozást.

9. Tisztelet a többiek iránt
Bármilyen munkakörben és szinten dolgozik is valaki a vállalatnál, a személye és munkája iránti tisztelet, illetve annak kimutatása a jövőbeli jó kapcsolat alapja.

10. Merjünk nemet mondani
A cégen belüli népszerűség nem azzal érhető el, hogy minden felmerülő feladatot ellenkezés nélkül elfogadunk. Aki megfelelő indoklással nemet tud mondani, nem kelt udvariatlan hatást, inkább határozottságot, reális helyzetfelmérést sugároz.

Haszon.hu

Megosztás:

1 hozzászólás

  1. HL · 2011/10/07

    Tisztelt Mindenki!

    Nagyon szívesen szólítok mindenkit a nevén, új munkatársként pláne. 200 dolgozó nevét megjegyezni, nem olyan nehéz. Kár, hogy nem ezen múlik. Ha esetleg valakit érdekel, annak elmondom, hogy melyek azok a kritériumok, amire figyelnie kellene. Pl.: ne köss bele, a főnök dilettáns fiába, csak azért, mert nem ért semmihez és magatartásával, emberéleteket veszélyeztet, ne is verd bele a fejét a falba. A főnök titkárnőjétől tartózkodj, mint a tűztől, nem jószántából enyeleg veled. Ha valaki zsarolja a főnökét, arról jobb, ha nem tudsz semmit sem. A legjobb, ha öntudatlan kisegérré válik az ember lánya, fia. Miután rájönnek, hogy nem olyan “szerszám-fogyóeszköz”, mint a többi, esetleg kaphat egy darabka sajtot is. Remélem, hogy mindenki napját sikeressé tettem, a nesze semmit, fogd meg jól megjegyzéseimmel!

    HL

Hozzászólás


*