Szabadság a próbaidő alatt – van jogi akadálya?

by | júl 13, 2016 | Karriertanácsok

férfi a tengerpartonA tavaszi és a nyári munkakeresés hátulütője, hogy az embernek le kell mondania a hosszú balatoni nyaralásról és a több napos kikapcsolódásról. Továbbá a nyár eléggé uborkaszezonnak számít álláskeresés terén, hiszen a munkaadók nagy része is ekkor tölti a szabadságát.

A jogi akadály tévhit

A köztudattal ellentétben a Munka Törvénykönyvében nem szerepel olyan rendelet, amely korlátozná a munkavállalók szabadságát a próbaidő alatt. Természetesen a cégek azt szeretik, ha a dolgozó végig jelen tud lenni, hiszen a betanulás meghatározó része az első hónapoknak. Fontos számukra, hogy minél pontosabb képet kapjanak az új munkaerőről, hiszen ez lenne a próbaidő másik lényeges része, annak érdekében, hogy végső döntést tudjanak hozni a jelöltet illetően. Emellett a munkavállalónak is érdeke, hogy minél hamarabb el tudja dönteni, valóban megfelelő-e számára az adott munkakör és munkahely.

A pihenés mindenkinek jár, sőt a jobb teljesítmény érdekében érdemes szünetet tartani a munkában, aminek jogilag nincs akadálya. Arra kell csak figyelnünk, hogy a szabadság a munkaviszony tartamától függ, úgyhogy csak annyi napot vegyünk ki, amennyi időarányosan jár.

Jelezzük már a legelején

Ha már a munka megkezdése előtt tudjuk, hogy befizetett utazásra megyünk, érdemes ezt már a munkába állás legelején megbeszélni a munkáltatónkkal. Minél hamarabb tudja a munkaadó a szabadság igényünket, annál könnyebben képes megoldani a helyettesítéseket. Ha még csak tervezzük a nyaralást, akkor számunkra is előnyös, ha minél hamarabb tájékozódunk róla, hogy mikor van leállás a cégnél vagy egy tervezett rövidebb szünet. Illetve, hogy a munkatársak el tudnak-e menni szabadságra, hiszen ez befolyásolhatja a saját kikapcsolódásunkat. Pályakezdőként nem ajánlatos már az első napok folyamán a szabadságolást emlegetni, de természetesen ez alól kivétel, ha előre befizetett utazásról van szó.

Legyünk rugalmasak

Ne féljünk erről tárgyalni a munkáltatónkkal és abban az esetben, ha problémát jelentene a távollétünk a próbaidő alatt, akkor mérlegeljük, hogy mi a fontosabb a számunkra. A nyaralás vagy a munkahely megtartása. Abban az esetben, ha van rá mód, tegyük át a foglalásunkat későbbi időpontra vagy rövidítsük le az nyaralás idejét.

ÉRDEKES: Az első munkahely karrierformáló ereje

Próbaidő és betegszabadság

Természetesen azt nem tudhatjuk előre, hogy mikor ér minket baleset vagy kapunk el valamilyen betegséget, de lehetőségünkhöz mérten igyekezzünk kerülni a potenciális veszélyforrásokat. Abban az esetben, ha mégis beüt a baj, igyekezzünk minél kevesebb időt otthon tölteni és a távollétünk okát orvosi papírral igazolni. Utóbbi jogilag kötelességünk, hiszen csak az igazolás ellenében írható ki a munkavállaló betegszabadságra.

Szeretnél olyan munkahelyet találni, ahol tényleg támogatnak mindenben és kapsz fejlődési lehetőséget?

Cvonline.hu ebben is segít, hiszen több mint 500 munkaadó 10.000 állásajánlata közül válogathatsz! Nézz szét legfrissebb állásajánlataink között, hogy megtaláld a számodra megfelelő munkahelyet! Ha még több esélyt szeretnél adni magadnak, töltsd fel önéletrajzod is, vagy kérj állásértesítőt, hogy elsők közt értesülj a legújabb ajánlatokról! Nem akarsz a nulláról megírni egy önéletrajzot? Használd önéletrajz sablonjainkat.