Találd meg álmaid állását egy kattintásra!

Welcome to life? Hát én immár mit válasszak?

kapunyitási pánikA kapunyitási pánik vagy életkezdési válság első jelentkezése gyakran nem is az Életbe való kilépés pillanata, azaz a nyílt munkaerőpiacon a felnőtt élet kezdete, hanem egy korábbi fázis, a felsőoktatásban való továbbtanulás kérdése.



A rendszerváltás előtt a gimnáziumban jól tanulóknak egenes út nyílt az egyetemekre, főiskolákra. A választott kar + régió együttese kijelölte a lehetséges és ugyanakkor kötelező utat, a kemény felvételik pedig biztosították azt a szelekciót, amelyen az átjutottak predesztinálva voltak a diploma megszerzésére.


Külföldi egyetem csak néhány kiválasztottnak jutott, természetesen a baráti szocialista országokban.

A ’90-es évektől fellazultak a felsőoktatás keretei. Újabb egyetemek és főiskolák alakultak, egyre több és változatos témájú karral, tagozattal. Megnyíltak a bejutási útvonalak azok számára is, akik nem tudtak magas teljesítményt nyújtani a felvételi procedúrában, fizetős módon vagy – ki nem mondva – alacsonyabb színvonalú intézménybe bekerülve. “Bejöttek” az országba azok a külföldi képzések, másoddiplomák is, amelyek magas szintű, naprakész és gyakorlatias tudást kínáltak. A sok kiváló képzés mellett azért elbújtak a hangzatos nevű, cirkalmas certifikátot kiadó, ugyanakkor bizonytalan tudást/tanítást adó intézmények is, melyeknek diplomái gyakran komoly fejtörést okoztak a toborzást-kiválasztást végző szakembereknek…

Bizony hozzászoktunk ahhoz, hogy a felsőoktatásba bejutni fontos és lehetséges, csak ki kell választani a megfelelő intézményt, kart, stb. Választási lehetőség pedig volt bőven. Ez azonban gyakran nem eufóriát okozott a huszonéveseknél, hanem pánikot is, hisz a választási lehetőségekkel együtt nőtt a rossz döntés lehetősége is!

A közeltmúltban pedig sokkszerűen érte ezt a korosztályt a különböző röghöz kötési törekvések, hisz ki ne használna ki egy külföldi tanulási – munka- tapasztalatszerzési- jövedelemszerző lehetőséget, ha van rá módja?

A mélyütés pedig a kvótarendszer kialakítása, amely jelentős számban szorítja ki az ingyenes továbbtanulásból a diákokat – aki most aztán igazán tanácstalanok.

Mi a rendezőelv a döntési gondolatmenetben?

Általában a nyelvtudás és az anyagi lehetőségek, valamint ennek kombinációja.

Aki értékelhető írott és beszélt nyelvtudással rendelkezik, az bevállalhatja a külföldi továbbtanulást. Az, hogy a költségeit miből finanszírozza, az a család áldozatvállalásától és a saját vállakozószellemétől, no meg a talpraesettségétől függ. Tanulni +dolgozni a helyi pizzériában, tanulni és élni a család pénzéből, dolgozni főleg és mellette tanulni, szemfüles módon másik magyar sorstárs albérletébe, munkalehetőségébe kapaszkodni – mind mind működő forgatókönyvek.

Na de az, aki nem hogy az idegen nyelvű oktatáshoz sem rendelkezik nyelvtudással, hanem még az itthoni diplomáját sem kapja meg a nyelvvizsga hiányában? Aki az itthoni fizetős felsőoktatást sem tudja vállalni? Aki tudja a nyelvet és a szaktárgyait is, de még a repülőjegyre sem futja?

Akinek nincs idegennyelv-tudása, szaktudása, diplomája pedig értéktelen a munakerőpiacon?

Mi lesz velük?... és a mi lesz a MI tudásalapú társadalmunkkal??

 

Marton Krisztina
HR szakértő
marton.kriszta@invitel.hu



kapunyitási pánik