Ugrás a tartalomra

Ehhez hasonló állások

2003-as alakulásunk óta működünk sikeresen a személyzeti tanácsadás piacán, több 1000 interjút tudunk magunk mögött, több 100 jelöltünk karrier álmainak megvalósítását mozdítottuk előre. Büszkék vagyunk, hogy sikereinket a családias hangulat megőrzése mellett értük el, ügyfeleink és jelöltjeink érdekeit mindig szem előtt tartva.
AMIRE NÁLUNK SZÁMÍTHATSZ
  • karriercéljaid szem előtt tartó tanácsadás
  • számos álláslehetőség
  • lehetőség valami új megismerésére
AMIT MI NYÚJTUNK
  • felkészítünk a sikeres pályázatra
  • szakértelmünket a kezedbe helyezzük
  • kellemes légkörben fogadunk

MANUÁLIS OPERÁTOR
(HR7820876X)

MEGBÍZÓNK:

Partnercégünk 1930 - ban jött létre egy holland és egy brit cég összeolvadásakor, azóta folyamatosan és rendületlenül van jelen a kozmetikumok, tisztítószerek és élelmiszerek piacán. Több mint 190 országban és 400 márkával hódít a hétköznapokban. Felmérések alapján termékeiket naponta 2 milliárd fogyasztó használja. A vállalat fő irányvonala, hogy az emberek jól érezzék magukat a bőrükben, szépnek érezzék magukat, és teljesebb életet élhessenek a mindennapokban. Ezt a fajta szemléletmódot a vállalaton belül foglalkoztatott, világszerte 169 ezer munkavállalója is vallja és hiszi.

Kiemelten fontos számukra, hogy minden munkavállaló egészséges, motivált és elkötelezett legyen, cserébe mindent megtesznek azért, hogy a gyártási folyamatok alatt családias és kellemes légkört biztosítsanak, valamint a magán életben is segítség dolgozóikat.

MUNKAVÉGZÉS HELYE: Nyírbátor, Szabolcs- Szatmár- Bereg Megye

AMIRE GARANTÁLTAN SZÁMÍTHATSZ:

  • egy stabil munkahelyre
  • biztos kereseti lehetőségre
  • béren kívüli juttatásra
  • utazási költségtérítésre, a jogszabályi előírásoknak megfelelően 
  • eltérő munkakezdési időpontra
  • család- barát munkahelyre
  • kedvezményes vásárlási lehetőségre a gyár által gyártott termékekből
  • kellemes munkahelyi környezetre

FŐBB FELADATAID LESZNEK:

  • tisztítószerek csomagolása
  • kozmetikumok hibáinak megtalálása
  • a legyártott termékek ellenőrzése

AMIT TŐLED ELVÁRUNK:

  • érettségi vagy szakmunkás, vagy OKJ-s  vagy 8 általános iskolai végzettség
  • több műszakos munkarend vállalása
  • nyírbátori munkába járás vállalása
  • felelősségteljes munkavégzés
  • folyamatos koncentrációs képesség
  • megbízhatóság
  • csapatszellem

AZ ÁLLÁS BETÖLTÉSÉHEZ ELŐNYT JELENT:

  • hasonló munkakörben, termelési területen szerzett tapasztalat

JELENTKEZÉS MÓDJA:

SZEMÉLYESEN: Get Work Trend Kft. 4300 Nyírbátor, Szabadság tér 3. H-P 8:00 - 16:00

TELEFONON: INGYENESEN HÍVHATÓ ZÖLDSZÁMUNKON: 06 80/ 200 232, vagy 06 42/ 510 172, 06 20 / 852 8918

Amennyiben hirdetésünk felkeltette érdeklődését, kérjük a "jelentkezem" gomb megnyomásával, küldje el számunkra jelentkezését.

 

munkaerő-közvetítés engedély száma: V-M-001/6900-1/2013

munkaerő-kölcsönzés engedély száma: V-M-001/5559-2/2013

 

 


Jelentkezésemmel elfogadom a Get Work Trend Kft. adatkezelési szabályait.
Adatkezelési tájékoztatónk IDE KATTINTVA tekinthető meg.

ELÉRHETŐSÉGEINK:

Get Work Trend Kft. 1023 Budapest, Árpád fejedelem útja 31.


MANUÁLIS OPERÁTOR (HR7820876X)

Nyírbátor, 4300 Magyarország
Szabolcs-Szatmár-Bereg
Teljes munkaidős
Pályakezdő / tapasztalat nem szükséges

Frissítés dátuma: 27.02.2020

Állás megosztása