• IT Services Hungary Kft. állások

    IT Services Hungary Kft.

IT Services Hungary

 

A német T-Systems International 100%-os leányvállalataként kevesebb mint egy évtizede alapított IT Services Hungary (ITSH) elsősorban az anyavállalat és a cégcsoport nemzetközi ügyfelei számára nyújt teljes körű ICT outsourcing és rendszerintegrációs szolgáltatásokat. A négy helyszínen - Budapesten, Pécsett, Debrecenben és Szegeden is - szolgáltató központokat működtető ITSH ad munkát a legtöbb szakembernek a hazai ICT-szektorban: létszámuk idén meghaladta a 4500 főt.

 

Az ITSH nem csak hazánk legnagyobb ICT-munkaadója, 2008-ban megnyerte az „Az év befektetője” díjat, 2014/2015-ben pedig a European Business Awards “The Employer of the Year” kategória magyar győztese az IT Services Hungary. Fontos még megemlíteni, hogy a vállalat 2014-ben Superbrands lett. A vállalat a munkahelyteremtéssel összefüggő regionális fejlesztéseiért 2015-ben elnyerte a Külgazdasági és Külügyminisztérium, valamint a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) közös elismerését, az „Év befektetője díjat”is.

 

Kiket keresünk?

Az összes, széles körben alkalmazott szoftver- és hardver platform üzemeltetésére, projektmendzsmentre, IT biztonsági feladatokra, SAP-rendszer-szolgáltatásokra, távoli és helyi szerverüzemeltetésre, valamint hálózatmenedzselésre és hálózatfelügyeletre is keresünk szakembereket, akik beszélnek németül és/vagy angolul és szívesen kamatoztatnák tudásukat nemzetközi környezetben.

 

A tudásba fektetünk.

A vállalat többrétű továbbképzési lehetőséget nyújt meglévő munkatársainak annak érdekében, hogy az IT Services Hungary legmagasabb ügyféligényeinek meg tudjanak felelni - mind a gyorsan fejlődő informatikai szakterület, mind a nélkülözhetetlen felsőfokú nyelvismeret tekintetében. A vállalat emellett támogatja a kollégák továbbfejlődését és karrierjük építését, a jelen és a jövő csoportvezetőinek és menedzsereinek képzésére csapatépítő, készségfejlesztő valamint folyamatos idegen nyelvi tréningeket szervez.

 

Díjak, elismerések

  • „Az év befektetője” - 2015
  • A European Business Awards „The Employer of the Year” kategória magyar győztese az IT Services Hungary – 2014
  • A vállalat Superbrands lett – 2014
  • YURA Award (Your Region Your Future) első helyezett – 2012
  • Deutsche Telekom Best in class minősítése a Debreceni Egyetemnek – 2012
  • „Az év befektetője” – 2008

 

IT Services Hungary. Valószínűleg a legizgalmasabb ICT-munkahely.

285 aktív állás


GYAKORNOK asszisztencia területre (Service Management)

Budapest
Az álláshirdetés 14 napja lett aktiválva

IT gyakornok EDI területen

Budapest
Az álláshirdetés 10 napja lett aktiválva

Linux Engineer

Debrecen
Az álláshirdetés 17 napja lett aktiválva

IT gyakornok üzemeltetés területen

Budapest
Az álláshirdetés 25 napja lett aktiválva

IT Applikáció Adminisztrátor gyakornok

Budapest
Az álláshirdetés 24 napja lett aktiválva

Network Administrator

Budapest
Az álláshirdetés 10 napja lett aktiválva

Sharepoint Application Administrator

Budapest
Az álláshirdetés 13 napja lett aktiválva

SAP BI Lumira fejlesztő / tanácsadó

Szeged
Az álláshirdetés 25 napja lett aktiválva

SAP BI Lumira fejlesztő / tanácsadó

Budapest
Az álláshirdetés 25 napja lett aktiválva

Senior Consultant Internal Analysis

Pécs
Az álláshirdetés 19 napja lett aktiválva


IT Services Hungary Kft.
Infopark C Budapest
1117 Budapest
Telefon: (1) 456 5400