Cvonline.hu nyereményjáték 2019

Kiválasztási folyamat 2. – Személyes interjúra való felkészülés a munkaerő-közvetítő vagy fejvadász céghez

Szemán Zoltán karrier coach és tanácsadó vagyok, és itt a Cvonline.hu blogjában hétről hétre egy-egy témában nyújtok segítséget az álláskeresőknek, karrier váltóknak vagy jelenleg állásban lévő munkavállalóknak – legyenek ők beosztottak vagy vezetők -, akik valamiért nem érzik jól magukat a jelenlegi pozíciójukban. Azoknak, akik vágynak egy olyan állásra, ahol a helyükön érzik magukat, mert munkájukra szinte hivatással tekintenek, támogató közösségben töltik a 4-6-8, illetve az esetleges túlórájukat, valamint mindezért megbecsülik őket.

Az előző cikkemben írt telefonos interjút követően – ha az mindkét fél számára pozitívan sikerült – következhet a személyes interjú. Erről érdemes egy e-mailes megerősítést kérni, hogy pontosan mikor, hol és kivel találkozol, illetve az sem egy hátrány, ha tudod, hogy mennyi ideig fog tartani az interjú, így tudsz tervezni a napod többi részével.

Az interjúra való felkészülés már a pályázatnál elkezdődik, amikor az álláshirdetést – illetve annak Word dokumentumba kimásolt verzióját – az arra ráírt önéletrajzzal együtt lemented egy mappába, hogy amikor interjúra kerül a sor, akkor elő tudd venni. Miért szükséges ez? A pályázatod és az első interjú között van, hogy hetek is eltelnek, miközben álláskeresőként megnézel jó pár hirdetést, megpályázol közülük néhányat, és a gyorsabban reagáló cégek esetében el is mész 1-2 interjúra. Így mire oda kerül a sor, hogy az említett pozícióval kapcsolatban behívnak, egyrészt már levették a hirdetést az oldalról, másrészt pedig el is felejtetted, hogy az pontosan miről is szól, mik azok a főbb feladatok, amikre majd érdemes gyakorlati példát hozni, kiemelni a tapasztalataidból a beszélgetés során. Ezért javaslom, hogy előző este az említett két dokumentumot olvasd el újra, és gondold át, hogy az elvárások és a tapasztalatod között milyen kapcsolat is van.

Jó, ha még előző este megtervezed az oda utat, és kikészíted a ruhádat, amiben a megjelenésed tervezed, hogy aznap, a reggeli izgalomban már ne kelljen ezekkel foglalkoznod. Apropó ruha. Természetesen az sok mindentől függ, hogy mit vegyél fel: évszak, pozíció, nem és stílus, amiben jól érzed magad. Én javaslom a business casulal megjelenést – ennek részleteit egy alkalommal szakértő barátom fogja kifejteni nektek -, mely egy visszafogott eleganciát jelent, elhagyva például a férfiaknál a nyakkendőt. A lényeg, hogy te komfortosan érezd magad benne és ne feszengd végig a felvételi beszélgetést.

Érdemes 10 perccel korábban érkezned. Nem azért, hogy ne késs el, hanem azért, hogy egy kicsit megnyugodj. Az interjún a jelöltekben általában van egy kis drukk, ilyenkor jó leülni pár percet a recepción, megérkezni lélekben is, esetleg kérni egy pohár vizet és ráhangolódni a beszélgetésre. Sokkal jobb, mint pontban beesni az interjúra, és a „csak érjek oda pontosan” hangulatában elkezdeni a kérdezz-felelek játékot.

Ha késnél, mindig telefonálj! A tanácsadónak is meg van a napi beosztása, 5 perccel korábban már nem kezd bele hosszabb feladatba, és nagyon kellemetlen várakozni úgy, ha valaki 10 percet késik, és ezt nem jelzi. Legyen nálad a tanácsadó telefonszáma ilyen esetekre, az általa küldött e-mailben benne van. Ha pedig valami oknál fogva 15 percet, vagy annál többet késnél, akkor kérdezz rá a telefonban, hogy egyáltalán érdemes-e még odamenned, vagy egyeztessetek egy másik időpontot.

Ha minden jól ment, kényelmes és alkalomhoz illő a megjelenésed, odaértél időben és fel is készültél, kezdődhet az interjú. Jövő héten erről fogok írni.

 

Megosztás: