Ki vigyázzon a gyerekre a nyári szünetben? – Táborok, és egyéb megoldások

Szinte minden szülőt érint a probléma, hogy hogyan oldja meg a gyerekek nyári elhelyezését a szünet 12 hetében. Sajnos nincs mindenkinek lehetősége huzamosabb időre a nagyszülőkre bízni a csemetéit, így más megoldást kell keresni, amihez leggyakrabban mélyen a zsebbe kell nyúlni. Hazánkban egyenlőre még kevés cég szervez dolgozói gyermekei számára saját táborokat, pedig kutatások bizonyítják a lojalitást növelő hatását, nem utolsó sorban pedig biztosítják, hogy a szülő megfelelően el tudja látni a feladatait ebben az időszakban is.

Amikor segít a munkahely

Szerencsére akad azért pozitív példa is, a nagyobb vállalatok már felismerték annak szükségességét, hogy részt vegyenek a gyermekek nyári elhelyezésének megoldásában. Azonban azok a cégek, melyek kis létszámúak, vagy nincs kapacitásuk saját tábort szervezni, más módon is támogathatják dolgozóikat. A rugalmasabb munkaidő-beosztás, a home office lehetősége nem jár plusz kiadással, illetve ha van lehetőség és hely, a dolgozók akár a munkahelyre is behozhatják a gyereket, amíg dolgoznak. A cég beszállhat a tábori költségek finanszírozásába akár a cafeteria keretein belül, akár konkrét pénzbeli támogatással. Azok a munkáltatók, akik törekednek a családbarát munkahely kialakítására, figyelmet fordítanak a támogatásra. A jelenlegi munkaerő-piaci helyzet megkívánja, hogy a munkaerő megtartásának érdekében a cégek tegyenek lépéseket a megoldás irányába.

Érdekes: Nyári szabadság – csináld jól!

Ha mégis egyedül kell megoldani

Amennyiben a munkahely nem nyújt hatékony segítséget a gyermekek elhelyezésében, úgy számos más lehetőség van, ám ezek szinte mind fizetős szolgáltatások. Léteznek ugyan ingyenes nyári táborok, de ezekre leggyakrabban pályázni kell. Hátrányos szociális helyzetben lévő családoknak ez segítség lehet, de itt időben kell lépni, általában még a szünet kezdete előtt meg kell szervezni.

Táborok

Ha marad a fizetős verzió, a lehetőségeknek gyakorlatilag csak a pénztárcánk szabhat határt. Választhatunk napközi jellegű tábort, ahol nagyjából a munkavégzés ideje alatt tartózkodik a gyermek, vagy “ottalvós” tábort is, ezek ma már legtöbbször valamilyen tematika köré épülnek. Számtalan sporttevékenység közül lehet választani, a lovaglástól az úszáson át a gyermekjógáig. A gyermek érdeklődési körétől függően mehet kézműves táborba, bibliai vagy filmes táborba, de építhet robotot is, vagy programozhat, nyelvet tanulhat.
A díjak általában 30 000 forint/héttől indulnak, és a százezres nagyságrendet is elérhetik, a helyszíntől és a szolgáltatásoktól függően. Testvérek esetében gyakran adnak kedvezményt.

Az alábbi linken rengeteg lehetőség közül lehet választani: https://www.taborfigyelo.hu/taborok.html
Érdemes tövábbá érdeklődni az adott kerület, vagy település önkormányzatánál, sok olyan van, ahol szerveznek tábort, vagy támogatást adnak rá valamilyen formában.

Bébiszitter

A másik megoldás a bébiszitter fogadása, aki időben és helyszínben is jobban alkalmazkodik a család igényeihez. A nyári időszakban rengeteg fiatal vállal ilyen jellegű munkát, de hivatásos, képzett bébiszitterek közül is választhatunk. Az óradíj itt általában 1500-3500 forint között alakul, de természetesen lehetnek eltérések mindkét irányba. Itt is számolhatunk extra szolgáltatásokkal, például ha hétvégi, vagy esti időpontban szükséges a gyermekre vigyázni, az többe fog kerülni, mint ahogy az is, aki a gyermek őrzése mellett foglalkozást tart nekik, vagy nyelvet tanít, esetleg korrepetál. Akinek ez már drága, annak érdemes körbekérdezni a többi közelben lakó szülő körében, hátha többen össze tudnak állni, és megosztani a költségeket.

Bármelyik lehetőséget választjuk, ajánlott alaposan tájékozódni, hiszen mi is nyugodtabbak vagyunk, ha tudjuk, hogy a gyermekünk jó kezekben lesz, amíg mi dolgozunk. Nem utolsó sorban pedig a gyereket is érdemes megkérdezni arról, mihez lenne kedve, hová mennek a társai, barátai. A legjobb, ha olyan megoldás születik, ami mindenkinek megfelelő.

Megosztás: