Háziállat a munkahelyen – Valóban növeli a hatékonyságunkat?

Egyre divatosabb itthon is, hogy hordhatjuk magunkkal kedvencünket a munkahelyünkre (esetleg közös munkahelyi háziállatot tartunk). Rengeteg tanulmány és kísérlet vizsgálja a témát: valóban segítenek az állatok növelni a munkavállalók hatékonyságát? A válasz egyértelműen igen, de csak a megfelelő körülmények között!

Miért jó, ha van háziállat munkahelyi környezetben?

Egy svéd kutató, Dr. Linda Handlin bebizonyította, hogy a szeretetért, kötődésért felelős oxitocin hormon nemcsak emberi kapcsolatok hatására termelődik bennünk. A kutyatartók hipotalamusza, amikor a kutyájukat simogatják, hasonló mennyiségű oxitocint termel, mint az anyáké, amikor gyermekeikkel tevékenykednek. A kutyákban is termelődik ez a hormon, és részben ettől alakul ki a mély kötődés a gazda iránt. Az oxitocin pedig redukálja a stresszhormonokat. Egy kutatás során 2012-ben, a Virginia Commonwealth University tudósai megvizsgálták a háziállatot tartókat munkájuk során. Az eredmények a következők voltak: azoknak, akik otthon hagyták kedvencüket, a munkanap végére megemelkedett vérükben a stressz hormon értéke és magasabb vérnyomásuk volt, aggódtak, hogy időben hazaérjenek az állataikhoz. Azoknak, akiknek egyáltalán nem volt háziállatuk, még ennél is magasabb volt a stressz szintjük, míg a legnyugodtabbak azok maradtak, akik bevitték magukkal a munkahelyükre a kedvencüket – írja a Forbes.

A kollegák körében is csökkentik a feszültséget – egy állat közelsége nyugtató hatással van az emberre, jobb tőlük a közérzetünk. Ráadásul közösség építő hatásuk is van. Könnyebben kezdeményezünk interakciókat más emberekkel, ugyanis közös pontot jelent az állattal való foglalkozás és a feladatok elvégzése. A velük töltött idő nem megy a munka rovására, hiszen utána feltöltődve, több energiával tudunk ismét neki látni a munkánknak, valamint megoldást nyújthat a kiégés ellen is.

Egészségügyi szempontból is sok pozitív hatása van, ha magunkkal vihetjük kedvencünket a munkahelyünkre. A már említett kutatás során kiderült, hogy azokon a munkahelyeken, ahova kutya is jár „dolgozni”, kevesebb volt a betegség miatti hiányzás. A napi 30 perc séta a szabad levegőn csökkenti a szív-és érrendszeri betegségek kialakulását. Az agyunknak szüksége van óránként 5-10 perc szünetre – ebben segít egy kis simogatás vagy játék.

Nem csak mi profitálunk az együtt töltött időből, hanem a négylábúak is. A kutyák alapvetően falkában élő állatok, szeretik a társaságot. Emellett nekik is szükségük van új ingerekre.

Milyen állatokat vihetünk be/tarthatunk munkahelyünkön?

Bár egészen nyilvánvalóan a kutya a legkedveltebb házikedvenc, sok helyen tartanak például halakat, teknőst, hörcsögöt, vagy kaméleont is. Míg a kutya esténként hazamegy a gazdájával az említettek többnyire bent laknak a munkahelyen, ezért kiemelten fontos, hogy legyen felelősük, aki gondoskodik a szükségleteikről. Természetesen, hogy milyen állat lehet bent, az a munkahely típusától is függ. Egy olyan irodai környezetben, ahol viszonylag kevesen dolgoznak, és senkinek sincsen ellenvetése, nagyjából bármilyen állatot bevihetünk. Egy orvosi rendelőben higéniai okokból kifolyólag nem lenne szerencsés kutyát vinni, viszont a váróban elhelyezett akvárium, a békésen úszó halakkal nyugtató hatást kelt.

Nem mindig és nem minden áron!

Megfontoltan kell cselekednünk, ha szeretnénk kedvencünket is hordani magunkkal dolgozni. Számba kell venni olyan szempontokat is, mint hogy lehetnek olyan kollegáink, akik vagy allergiásak a kutyákra, vagy esetleg egy korábbi rossz tapasztalat miatt félnek tőlük. Felmerülhet kérdésként, hogy a tréningek, meetingek alatt hol tartózkodjon és ki felügyeljen az állatra. Ha nem viheted magaddal mindenhova, mindenképp egyeztess valakivel előre, hogy ne legyen folyamatos felügyelet nélkül, akkor se, ha te éppen nem tartózkodsz a szobában. A biztonsági körülményeket is helyesen kell felmérnünk – mind a kollegáink, mind az állat szempontjából. Ha van az épületnek olyan része, ami balesetveszélyes, vagy ne engedjük annak közelébe kedvencünket, vagy ha ez a rész elkerülhetetlen, inkább egyáltalán ne vigyük be.

Valamint az állat érdekeit is mindenképpen figyelembe kell vennünk! Bár a kutyánk nyilvánvalóan szeret velünk lenni, de neki is szüksége van pihenésre, amire az idegen környezet nem ad neki lehetőséget – folyamatosan figyel a zajokra, és a körülötte folyó jövés-menésre. Abból a szempontból sem szerencsés, ha mindenhova jön velünk, hogy nem tanul meg egyedül lenni, ami gondot okozhat, ha mégis olyan programunk van, ahova nem vihetjük magunkkal.

Milyen feltételekhez kell alkalmazkodnod?

Két fő szabály van, ha szeretnéd, hogy zökkenőmentesen teljen a nap. Egyrészről folyamatosan figyelned kell a kedvencedre, hogy senkit ne zavarjon, ne ugorjon fel sehova, és az alacsonyabb szekrényeken hagyott ételhez vagy italhoz se nyúljon hozzá. Másrészt szobatisztának és behívhatónak kell lennie minden körülmények között. Ezen felül tudjon csendben, nyugodtan feküdni a helyén, ne rongálja meg az iroda berendezését vagy mások holmijait. Nem szociális természetű vagy agresszív kutyát semmiképp se vigyél magaddal se a munkahelyedre, se más közösségi programra. Ezeken felül pedig a legfontosabb, hogy csak beoltott, egészséges állatot vigyél közösségbe.

 

Bár bizonyítottan jó hatása van az az alkalmazottakra állatbarát munkahelynek, ez a szemléletmód az itthon cégkultúrában még nem igazán elterjedt. Reméljük, hogy ebben is fogunk tudni fejlődni, és ezzel hatékonyabbá és barátságosabbá tenni a munkakörülményeinket.

Megosztás: