Cvonline.hu

Kiválasztási folyamat 5. – Interjú a céges HR-esnél

Szemán Zoltán karrier coach és tanácsadó vagyok, és itt a Cvonline.hu blogjában hétről hétre egy-egy témában nyújtok segítséget az álláskeresőknek, karrier váltóknak vagy jelenleg állásban lévő munkavállalóknak – legyenek ők beosztottak vagy vezetők -, akik valamiért nem érzik jól magukat a jelenlegi pozíciójukban. Azoknak, akik vágynak egy olyan állásra, ahol a helyükön érzik magukat, mert munkájukra szinte hivatással tekintenek, támogató közösségben töltik a 4-6-8, illetve az esetleges túlórájukat, valamint mindezért megbecsülik őket.

A munkaerő-közvetítőnél/fejvadásznál történt sikeres interjú után általában a céges HR-es következik, mint a következő lépés a kiválasztási folyamatban. Előző este érdemes hasonlóan felkészülni az interjúra, mint azt az eső alkalomra írtam, egy kiegészítéssel: készülj fel a cégből, hogy a „Mit tud rólunk?” illetve a „Miért nálunk szeretne dolgozni?” kérdésekre felkészülten tudj válaszolni. Karrier coachként, amikor ehhez a részhez érünk, mindenki egyértelműen bólogatni szokott, hogy persze, minden interjú előtt megnézi a cég weboldalát, illetve beírja a nevét a legnagyobb keresőbe is, hogy az utóbbi hónapokban róluk megjelent cikkekből tájékozódjon, miközben, amikor interjúra jön hozzám valaki, ez az arány már nem 100%. Míg te, mint álláskereső, szereted, ha a leendő munkáltatód „A” jelöltként kezelne, ugyanez a másik oldalra is igaz, még ha ők több jelöltet is meghallgatnak a kiválasztás során, és te is adtál be pályázatot máshova is. Az Interneten elérhető információk közül az egyik legfontosabb a lokáció, hogy pontosan hol is lenne a munkavégzés, mennyire van távol a lakhelytől, hogy lehet megközelíteni autóval, vagy közlekedési eszközzel. Ezt is jó előző este megtervezni, hogy a másnapi drukkos hangulatban már ne kelljen erre külön figyelni. Javaslom, hogy érkezz ide is 10-15 perccel korábban, de nem csak azért, hogy egy kicsit megnyugodj, és ne épp csak beess a kezdésre, hanem azért is, hogy nézd meg, hogy néz ki a leendő munkavállalód irodája, telephelye, gyára, hogyan fogad a recepciós, milyen az ott dolgozók hangulata, akikkel a folyosón találkozol. Egyszóval szerezz egy kis benyomást, mielőtt belépsz az interjú szobába, milyen érzés lenne hétfőtől péntekig oda bejárnod dolgozni.

A cégnél dolgozó kiválasztással foglalkozó kolléga félig szakmai és félig HR-es interjút fog veled csinálni. Szakmait azért, mert ismeri a cég szervezetét, tudja, hogy hova, milyen tapasztalattal keresnek szakembert/vezetőt, és ez alapján – ha nem is teljes mélységben, de – végig fogja kérdezni az eddigi pályafutásod alatt szerzett tapasztalataidat, elért eredményeidet, felelősségi köreidet. Lehet, hogy ebben a szakmai vezető is segíti, hogy néhány szűrő kérdést tegyen fel neked. Erre, a kérdés szakmaiságától függetlenül, érdemes úgy válaszolni, hogy az interjúztató is megértse, csak a szükséges szakszavakat, vagy kifejezéseket használd, a többit, mint egy érdekes történetet meséld el. Így sokkal jobban megmarad, és át tudja adni a szakmai vezetőnek.

Másik szempontból pedig megnézi a személyiségedet, hogy beillenél-e abba a csapatba, vagy éppen a csapat élére, ahova jelenleg keresik az új munkavállalót. Ebben az esetben hasonló kérdéseket fog feltenni, mint a munkaerő-közvetítő vagy fejvadász cégnél dolgozó tanácsadó, hogy még jobban megismerjen.

Vagy a beszélgetés elején, vagy a végén mesélni fog a cégről, annak jelenlegi helyzetéről, hogy miért is keresnek új kollégát, mik a pozíció leírásban nem szereplő információk, feladatok, és esetleg milyen karrier-lehetőség van cégen belük az adott pozícióból tovább lépve. Ha ezt mégsem tenné, úgy nyugodtan kérdezz rá! Fontos, hogy ne állj fel úgy az interjú végén, hogy maradtak benned tisztázandó kérdések, akár például a home office lehetőséggel kapcsolatban. Viszont a fizetésről, juttatási csomagról engedd meg, hogy ő kezdjen beszélni. Nem fog elmaradni a téma, ez mindkét fél számára fontos, mint, ahogy a lehetséges kezdési dátum sem, főleg, ha sürgősen szeretnék betölteni a pozíciót.

A legvégén elmondja, hogy milyen további lépcsői lehetnek a kiválasztási folyamatnak – tesztírás, találkozás a szakmai vezetővel, vagy a cégvezetővel -, erről a jövő héten fogok írni.

Megosztás: