Álláskeresés egy kicsit másként 3. – Az állásportálok

Szemán Zoltán karrier coach és tanácsadó vagyok, és itt a Cvonline.hu blogjában hétről hétre egy-egy témában nyújtok segítséget az álláskeresőknek, karrier váltóknak vagy jelenleg állásban lévő munkavállalóknak – legyenek ők beosztottak vagy vezetők -, akik valamiért nem érzik jól magukat a jelenlegi pozíciójukban. Azoknak, akik vágynak egy olyan állásra, ahol a helyükön érzik magukat, mert munkájukra szinte hivatással tekintenek, támogató közösségben töltik a 4-6-8, illetve az esetleges túlórájukat, valamint mindezért megbecsülik őket.

Az Álláskeresés sorozat első részében az állásportálokon a munkáltatók által meghirdetett, míg a másodikban a munkaerő-közvetítő cégek által meghirdetett pozíciókra pályázás személyesítésének lehetőségeiről írtam, most pedig az állásportálokra történő önéletrajz feltöltéséről lesz szó, mint passzív álláskeresési lehetőségről. De mielőtt ezt megtennéd, érdemes átgondolni néhány dolgot.

Egy pályázat esetében az önéletrajzban csak akkor kell fényképet tenni, ha azt kérik, ellenkező esetben nem javaslom. Az állásportálokra történő feltöltésnél viszont érdemes fotót tenni, főleg magára az oldalra, mert nem néz ki jól, ha ott egy szürke férfi vagy női kontúr kép van az egyéb információk mellett. És jó, ha ez a fotó megegyezik a CV-ben, illetve ha rendelkezel Linkedin profillal, az ott található képpel, így egy egységes képet mutatva magadról megkönnyíted a kiválasztással foglalkozó HR-es munkáját.

A másik, ami szintén fontos, hogy egy informatív, a kívánt pozíció betöltése szempontjából releváns információkat tartalmazó CV-t tölts fel, ahogy azt az Önéletrajzírásról szóló cikkemben megírtam. Ezt azzal egészíteném ki, hogy a szakmai tapasztalatoknál szereplő pozíció elnevezéseket – főleg, ha az speciálisan csak annál a cégnél voltak használatosak, melyeknél az előzőekben dolgoztál -, írd át olyanra, melyet a munkaerőpiacon más cégek hasonló feladatkörre használnak. Erre segítséget nyújtanak az állásportálok, ha egy vagy két iparági szűrő használatával végig nézed, hogy mi is lenne megfelelő elnevezés.

Ehhez hasonló segítség lehet az önéletrajzban felsorolt, illetve a tapasztalatoknál belefogalmazott olyan szakszavak, vagy kulcsszavak használata, amely számodra ideális pozícióra jellemzőek, így szintén könnyebb lesz rád, illetve az önéletrajzodra találnia az állásportál kereső motorjának, illetve ezt követően a HR-esnek.

Mindennek az „ellenőrzésére” használd azt a technikát, hogy beleképzeled magad a kiválasztással foglalkozó helyzetébe, gondold át, hogy milyen kereső kifejezéseket, pozíció elnevezéseket, kulcsszavakat használnál a helyében az állásportálok keresőjében arra, hogy az általa betölteni kívánt pozícióra megtalálja a megfelelő jelölt önéletrajzát. Ha ezt végig gondolod, és ez alapján készíted el, és töltöd fel a CV-d, akkor nagyobb eséllyel kerülhetsz a potenciális jelöltek közé, és kezdődhet is a kiválasztási folyamat.

A jövő héten a Facebookról és a Linkedinről fogok írni, hogy is támogathatják, vagy épp ronthatják az esélyeidet egy-egy kiválasztásnál.

Megosztás: