Tévhitek a munkavállalói készségekkel kapcsolatban

A készségek felsorolása általában nem sikerül túl jól az önéletrajzokban, mert ez a legsablonosabb rész.

Mindenki precíz (rossz esetben ezzel együtt a CV fájlneve „önéletrajz…”), mindenki megbízható (de előfordul, hogy nem jön el a lebeszélt állásinterjúra, és nem is elérhető soha többé). Ha a megjelölt készségek valósak, lehet rájuk igazoló példákat írni, így valamennyire oldható a sablonosság. Vannak viszont kifejezetten tilos, kerülendő tulajdonságok, amivel csak ártasz magadnak – persze lehet, hogy megkapnád az állást ezekkel, csak nem lesz jó neked.

Terhelhetőség, jó munkabírás


Ez annyira szubjektív, hogy ha ezt állítod magadról, és nekik más fogalmaik vannak erről, akkor mellémehet a választásod. Láttam már okos, értelmes, értékes szakembert, aki nem tudta, hogy ami az előző munkahelyén jó munkabírásnak minősült, az most kevés lesz. Nyilván a munkáltató is hibázott, mert az állandó túlterheltséget tette normává, nem tudván, hogy az emberek nem terhelhetők a végsőkig (a gépek sem…). Ezért ne kínáld fel magad túlterhelésre, kihasználásra! Az állásinterjún viszont mérd fel jól irányzott kérdésekkel, mennyire pörgős, milyen terheléssel jár a munka! A terhelhetőség helyett inkább a hatékony munkavégzéssel jellemezd magad!

Multitasking, párhuzamos figyelem képessége


Ilyen nem létezik. Gyorsan tudsz váltogatni a feladatok között, ezt érzed multitaskingnak. Ez lehet előny, de ugyanaz a helyzet vele, mint a terhelhetőséggel. Tudnak annyi feladatot adni, hogy már nem bírod, szétforgácsolódsz bennük, hibázol. Néha a sok feladatot nyilvántartani külön munka, ami elviszi azt az időt, amit a vélt multitaskinggal megnyertél. Azonfelül a folyamatosan „multitaskingoló” emberek egyértelműen stresszben élnek: még priorizálni sem tudnak a körülmények miatt. Ebből is látszik, hogy multitasking helyett a priorizálás, a feladatok helyes felmérése lesz az értékes készség.

Maximalista, tökéletességre törekvő, minőségi munkára törekvő, alapos


A maximalista kellően pejoratív ahhoz, hogy ne írja le senki, ellenben a másikat sokszor látom önéletrajzokban. Pedig ezek szinonimák, és egyenlőek a halogató, molyolgató, idegesítő emberrel. Ezt nem szokták kérni a munkáltatók. Egy vezetőben is idegesítő, hogy nem tud gyorsan dönteni, egy beosztottnál még rosszabb: amíg ő rajzolgatja a csodaszép kereteket az excel táblára, addig mások rá várnak – nem a csodaszép keretek kellenek nekik, hanem a táblázatban lévő adatok. Az ilyen „minőségi munkára törekvők” szoktak nagyon szép, ám teljesen használhatatlan nyilvántartásokat gyártani. Sosem készül el semmivel időre, mert egy kicsit mindig csiszol még a munkán. Sosem dönt időre, mert még megvizsgál két-három szempontot. Azt hiszi, hogy alapos, és tudatában sincs annak, hogy kicsit sem hatékony. Ha ilyennek érzed magad, válassz egy komoly kihívást: irodai munka helyett, ahol belecsúsznál a halogatás hibájába, válassz „terepmunkát”. Ügyfélhez kijárós, sokat utazós, pörgős munkát. Ezzel eléred, hogy nem lesz alkalmad molyolgatni, és megízleled a siker ízét úgy, hogy közben nem stresszelsz a tökéletességre törekvéssel.

Rugalmasság


Feltétlen rugalmasság nincs. Általában a szabadság és a munkaidő, ill. a tervezhetetlen túlóra azok a tényezők, ahol feszegetik a határokat a munkáltatók a rugalmasság tekintetében. Jó-e ez neked? Nem kell mindenáron rugalmasnak lenni. Értelmes, felnőtt gondolkodású emberrel lehet dolgokról egyeztetni, és a helyzet függvényében vagy ragaszkodik az álláspontjához vagy rugalmas lesz.

Konfliktuskerülő


Főleg ügyfelezős munkáknál szokták ezt önéletrajzba írni, de nem jó ötlet. Még az állást sem kapod így meg biztosan: a konfliktus az ügyféllel elkerülhetetlen, és neked meg kell tudnod védeni a cég érdekeit, vagy úgy elismerni a hibáit, hogy az elismerés ne okozzon nagyobb kárt, mint maga a hiba.

Megosztás:

Hozzászólás

*