Az eladói szakma – Több, mint gondolnád

Eladó – sokan meghallják ezt a kifejezést, és rögtön csak arra asszociálnak, ahogy egy eladó hölgy/úr áll a kassza mögött, és ellátja a pénztárosi feladatokat. De valóban ez a kulcseleme ennek a szakmának? Vajon igaz-e, a mondás, hogy a „Látszat néha csal.”, és egy komplexebb, kifizetődőbb pozícióval találjuk szemben magunkat? Szóba jöhet-e a karrierépítés, ha az eladói állás mellé teszed le a voksodat? Íme, néhány gondolat, mellyel más szemszögből láthatod az értékesítők világát.

Kezdjük az alapoknál. Fel tudnád sorolni, hogy mik is a jellemző feladatok, tevékenységek ennél a foglalkozásnál? Bevallom, nekem nem sikerült mindent kapásból kitalálnom.

A főbb feladatkörök, amikkel szembekerülhetsz, ha eladóként tevékenykedsz:

  • Áru átvétele a szállítótól
  • Áruk elhelyezése az eladótérben (kirakat összeállítása)
  • Az áruk megfelelő tárolásának biztosítása
  • Kapcsolattartás a vevőkkel, vezetőkkel
  • Pénztárosi feladatok
  • Leltározás, raktárkezelés

Nagyrészt, ha az ember meghallja a „leltár” szót, szó szerint feláll a szőr a hátán, pedig ha más oldalról közelítjük meg, nem is annyira mumus, mint gondolnánk. Ha többen végezzük el ezt a feladatot, az egyik legjobb kapcsolatápolási lehetőséget rejti, hiszen kibeszélhetjük az aktuális problémáinkat, találhatunk egy közös ellenséget, vagy csak szimplán cseveghetünk. Összességében közelebb kerülhetünk egymáshoz, főleg ha általában talán még beszélgetni sincs lehetőségünk az üzletben.
Jobban átgondolva, az eladó nagyban befolyásolja a vállalkozás sikerességét, hiszen mindennapi kapcsolatban áll a fogyasztókkal, és ha elnyeri a szimpátiájukat, ők törzsvásárlókká is válhatnak. Máris itt egy érdem, amit ha ebben a szakmában dolgozol, megszerezhetsz magadnak és a későbbiekben referenciaként is használhatsz. Ezen felül, léteznek olyan állások is, ahol az alapbéren felül jutalékban is részesülhetsz, aminek segítségével egy elég szép összeggel gazdagíthatod a családi kasszát.

Minél inkább hiszünk abban, hogy csak rajtunk múlik a siker, annál könnyebben elérhetjük.(Giacinto Facchetti)

Milyen pozitívumok származhatnak abból, ha ezt a foglalkozást választod?

Ezen felül, viszonylag gyors a karrierépítési lehetőség is. Fél év alatt eladóból akár műszakvezetővé, majd üzletvezetővé, később akár az egyik vezetővé is válhatsz, ha csak nem saját vállalkozást indítasz a megszerzett tapasztalatokkal. A karrierlétrán való előlépéshez hozzájárulhat, ha folyamatosan fejleszted magad különböző végzettséget adó képzésekkel, mint például a kereskedelmi tanfolyamok és az egyetemi/főiskolai képzések. Manapság már úgy alakítják ki az oktatás időpontjait, hogy párhuzamosan is végezhetők legyenek a munkával, így ha szeretnéd fejleszteni magad, ez nem fog akadályozni ebben. Ráadásul, ha a nyelvtudásod csiszolgatásába is fektetsz némi energiát, a lehetőségek tárháza nyílik meg előtted, hiszen akár exkluzív irányba is elmehetsz, és gondolj csak bele, milyen menő lehet elmondani azt, hogy te a Fashion Street-en dolgozol. A felsorolt pozitívumokon kívül még ide sorolható az a tény is, hogy eladókra mindig szükség volt, van és lesz, mióta a kereskedelem létezik, így nem fogod magad olyan helyzetben találni, hogy nem tudsz elhelyezkedni ezen a területen az ország bármely pontján is vagy éppen.

Napjainkban sok sztereotípia és tévhit köthető az eladói szakmához, ezért a cikkem célja ezeknek az árnyoldalaknak az ellensúlyozása, napos oldalról való megközelítése. Ha informálódni szeretnél a jelenlegi állásajánlatokról, tekintsd meg eladói pozícióinkat, és találd meg az álmaidnak megfelelő munkahelyet.

Az energiád és a lelkesedésed azután keletkezik, hogy belevágtál valamibe.(Andrew Matthews)

Megosztás:

Hozzászólás

*