10 tipp éjszakai műszakhoz

Éjszakai műszak? Hogyan lehet túlélni? Mik a veszélyei?
El tudod képzelni, hogy valaki dolgozik míg alszol? És azt, hogy Te legyél ez a valaki? Éjszakai munkád lesz, vagy csak kíváncsi vagy, hogy nem őrülnek bele az esti munkába egyesek? Ebben a cikkben mindent megtudhatsz arról, milyen a nap másik felében dolgozni! 

Néhány példa, milyen munkaköröket lehet éjszakai műszakban is végezni: recepciós, éjszakai sofőr, konyhai kisegítő, bolti eladó, kapcsolattartó, ügyfélszolgálatos, takarító, raktári dolgozó, éjjeli őr, stb.

Mikre kell figyelni éjszakai műszak alatt?

Az éjszakai munkavégzés talán legegyértelműbb, és legtöbb kihívást jelentő velejárója az, hogy teljesen megfordul a napirended: éjszaka fogsz dolgozni, és nappal aludni. Ehhez elengedhetetlen egy új bioritmus kialakítása: az éjjel munka, nappal alvás ciklus teljesen szembemegy azzal, ami természetesen bele van programozva a szervezetünkbe: csupán annyit is elég figyelembe venni, hogy a metatonin (alvásért felelős hormon) sötétben termelődik, míg fényben nem – ez a hormon pedig nem igazán veszi figyelembe, hogy te éjszaka a sötétben épp dolgozol-e vagy sem.

Könnyen megjelenhet tehát az alvás-ébrenlét zavara, ami a fáradtságon (ami nem feltétlen kimerültség, sokkal inkább “csak” álmosság) és stresszen kívül magas vérnyomást és megnövekedett pulzusszámot is okoz, ami több szív- és érrendszeri betegséget is előidézhet. Ha már az éjszaka végzendő munka megkezdése előtt is van valami hasonló betegséged (például szívritmuszavar, cukorbetegség) akkor nem is ajánlott elkezdeni egy ilyen munkát. Egy orvosi vizsgálat pedig nem csak betegség, vagy annak gyanúja, hanem egészséges állapot mellett is erősen ajánlott – szerencsére már több munkahely is segít ennek intézésében.

A fizikai betegségeken kívül lelki eredetű panaszok is teret kapnak: leggyakrabban a depresszió, a szorongás, és az idegi feszültség tünetei jelentkeznek. Ezeken kívül az éjjeli munkavégzés során csökken a munkavégzés pontossága, a koncentráció mértéke – természetesen személyfüggő, hogy melyik mennyire. Mindezek következtében a munkahelyi balesetek száma is nagyobb a fordított műszakban dolgozók esetében a normál, nappali munkavégzőkhöz képest.

Az, hogy egészen pontosan kinél mennyire jelentkeznek ezek a negatív, nehezítő hatások, nagyban függenek a biológiai tényezőktől (például életkor, étrend, fizikum, korábbi betegségek), valamint az olyan személyes tényezőktől, mint a lakhatási körülmények, családi állapot, távolság és utazás a lakhely és munkahely közt, van-e másodállás, stb. 

Irodai munka estén főképp a monotonitás tűrése jelent gondot, míg fizikai munka esetén a kimerültség, fáradékonyság.

Sajnos vannak olyan esetek, amikor annak ellenére, hogy az éjszakai műszakban dolgozók fokozott feszültségnek és több kihívásnak vannak kitéve, nem kapnak ehhez megfelelően több figyelmet a munkáltató részéről (sem maga az emberi figyelmesség, sem juttatások formájában).

Arról, hogy kinek mennyi veszélyt rejteget az éjjeli munkavégzés, nem csak az illető egészségügyi állapota vagy tűrőképessége tehet, hanem fontos szerepet játszik a munkán kívüli környezet is: mennyire támogatja családja/párja a dolgozót, mennyire tud alkalmazkodni baráti köréhez, mennyi házimunkát kell végeznie, stb. Mint minden munkánál, fontos, hogy az éjjeli műszak alatt is meglegyen a munka-magánélet egyensúly.

Próbáld meg úgy felfogni, hogy attól, mert éjszaka dolgozol, még nincs kevesebb szabadidőd, csak a pihenés időpontja változik meg!

Bár több dolog is fel lett sorolva, ami ijesztően hathat, azonban, ha mindenre odafigyelsz munkába állás előtt és közben is, akkor Te is sikeresen dolgozhatsz éjszakai műszakban!

A biológiai órád is nézd!

A biológiai óra (nem összetévesztendő az iskolai biológia órával) a tested, szervezeted által előállított “napirend”, amely szerint működsz. Orvosi néven ezt cirkadián ritmusnak is nevezik. Ehhez az órához alkalmazkodik a tested különböző módokon: például a felkeléstől elalvásig csökken a testhőmérsékleted, míg elalvástól ébredésig pedig nő (hasonló figyelhető meg a pulzusszámnál, vérnyomásnál is, valamint a hormonok termelésénél).

A biológiai óra – nevéből adódóan – biológiailag belénk van kódolva. Ahogy korábban is említettem, nagy szerepet játszik az óra működésében a fény, és főként a napfény. Az alváshormonok éjjel termelődnek, és születésünktől fogva ahhoz vagyunk hozzászokva, hogy ebben az időszakban alszunk. Vannak emberek, akik nagyon korán fekvő típusok, míg mások rendszerint csak kora hajnalban térnek aludni – innen is látszik, hogy ez a biológiai óra valamennyire tud alkalmazkodni az általunk választott életstílushoz.

A kulcs csupán a rendszeresség.

Ha kilengő időpontokban fekszik le valaki, akkor az órája teljesen összezavarodik, állandóan fáradt lesz, de mégis nehezen merül álomba, ha pedig alszik, akkor kimerülten ébred fel.

Tehát, ha éjjeli műszakban dolgozol, a lényeg az, hogy ne próbáld a nappali munkarendesek életmódját és alvásstílusát üldözni! Inkább állíts be magadnak egy bioritmust, amit követni tudsz rendszeresen.

Tippek a túléléshez

  • Rendszeres alvás: Attól, hogy teljesen ellentétes időben alszol, mint természetesen kellene, még aludhatsz rendszeresen! Egy stabil alvásszokással sokat tehetsz azért, hogy könnyebben alkalmazkodj az éjjeli munkavégzéshez.
  • Átszoktatás: Feltehetően az új munkád előtt nem voltál fent egész éjjel. Könnyebben rászoktathatod a tested az új bioritmusodra, ha már az első fordított műszak előtt néhány nappal fokozatosan egyre jobban átállsz az új életmódodra (mindig egy kicsivel később fekszel és később kelsz).
  • Étkezés: Lehet, ebédelni nem délben fogsz, mert épp akkor alszol legmélyebben, viszont attól még fontos fenntartani a többszöri rendszeres napi étkezést! Célszerű házi készítésű ételt vinned a munkahelyedre, hiszen éjjel meglehetősen korlátozottak a lehetőségeid, ha étel-beszerzésről van szó.
  • Nasi: Köztudott, hogy az evés ébren tart. Sok kezdő éjjeli dolgozó követi el azt a hibát, hogy felpakol chipsszel, rengeteg csokival és egyéb cukros édességekkel. A cukor viszont csak egy energialöketet ad – a löket után visszaesel, fáradt leszel. Az evős trükköt viszont ettől nem kell elhagyni: csak helyettesítsd a cukrot valami egészségesebbel, és ha nasizni akarsz, válaszd a gyümölcsöket, magvakat!
  • Séta: Egy kis séta segítségével könnyen fel tudod pörgetni magad – néhány perc erejéig biztos nálatok is fel lehet állni a széktől. Ha pedig fizikai munkát végzel, akkor egy kellemes, szabad járkálás pont hogy nyugtató hatású.
  • Koffein: Kávét és energiaitalt az az ember is fogyaszt, aki nappal dolgozik. Nagyon jól tud jönni egy kis koffein-löket, ha épp fáradtabb pillanatában, perceiben van az ember – viszont

az ébren maradást nem segíti közvetlen, csak a szívet és a keringést pörgeti, de aki kimerült, az kávéval is kimerült lesz.

  • Az alvás viszont kevésbé hatékony, ha a testedben még ott van az élénkséget kiváltó koffein – ezért fontos, hogy az utolsó munkaóráidban már ne igyál energiaitalt, kávét, hogy utána nyugodtan tudj pihenni!
  • Víz: Gyakran nem is gondolnánk rá, mert annyira alapszükséglet – pedig a megfelelő folyadékbevitel segít ébernek lenni.
  • Vezetés: Általában már maga a munkavégzés alatt is álmosnak érzi magát egy kezdő éjjelis – ha munka után még haza is kell vezetni autóval, akkor még rosszabb lehet a helyzet. Ha lehet, inkább válaszd a tömegközlekedést, vagy hívj taxit, még akkor is, ha odafelé kocsival mentél!
  • Sötétítés: A biológiai órád megpróbál igazodni a fényhez. Ez azt jelenti, hogy egy fényes helyen még akkor is nehezen alszol el, ha nagyon fáradt vagy. Épp ezért fontos, hogy teljes sötétséget tudj varázsolni a szobádba akár függönyökkel, akár redőnnyel. Útközben pedig próbálj meg napszemüveget hordani (főleg melegebb időben, amikor ez társadalmilag is elfogadott).
  • Füldugó: Ha zajos környéken laksz, ahol a napközbeni forgalom nagy hanggal jár, vagy vannak lakótársaid, használj füldugókat, hogy teljesen ki tudd zárni a külvilágot a mások számára szokatlan alvásidőd közben!

Akár éjjeli, akár nappali munkát keresel, állásportálunkon garantáltan megtalálod a neked megfelelő, új munkahelyed! Nézz szét legfrissebb állásajánlataink között, vagy használhatod a keresőnket, hogy megtaláld a számodra megfelelő munkahelyet! Ha még több esélyt szeretnél adni magadnak, töltsd fel önéletrajzod is, vagy kérj állásértesítőt, hogy elsők közt értesülj a legújabb lehetőségekről!

Megosztás:

Hozzászólás

*