Elég az előítéletekből! A fizikai munka előnyei – mert, hogy azok is vannak!

A fizikai munkáról általában negatívan szoktak nyilatkozni, hiszen nehéz, megterhelő, és sokszor még végzettséget sem igényel. Ezeket az előítéleteket szeretnénk most eloszlatni, és bebizonyítani, hogy bizony sokkal több van a fizikai munka mögött, mint azt gondolnánk!

Manapság sokan gondolják azt, hogy például egy karbantartó technikus, vagy egy autószerelőnek kevesebbet ér a munkája, mint annak, aki irodában dolgozik. Ez azonban egyáltalán nem így van.

Vegyük példának a szerelőt. Bizony ahhoz, hogy – beszéljünk mondjuk a feljebb említett autószerelőről- az autókat megtudja javítani, neki is elkellett végezni egy képzést, ahol megtanulta, hogy pontosan mit és hogyan csináljon. Lehet, hogy nem egyetemen végzett, és nincs diplomája, de nélküle járhatnánk gyalog a munkahelyünkre, hiszen nem lenne senki, aki helyrehozná az autónkban keletkezett hibát. Mi lehet még az előnye? Például az, hogy ha el tudtad indítani saját autószerelő műhelyedet, így a munkaidődet is te osztod be magadnak. Ha valami dolgod van egy adott hét péntekén, akkor úgy döntesz, hogy nem vállalsz aznapra munkát, így nem okoz gondot az ügyeid intézése sem.

Ugyan így igaz, a végzettséggel kapcsolatos érvünk egy teszt és hibakereső technikusra is. Egy technikusnak szüksége van egy középfokú technikusi végzettségre a legtöbb álláshoz, ráadásul előszeretettel kérnek tapasztalatot, vagy esetleg valamilyen nyelvtudást is.

Miért jó még a fizikai munka?

Többek között azért is, mert lehetsz gépbeállító, gyártósori összeszerelő vagy akár elektroműszerész is, ha vidéki vagy, nem kell felköltöznöd a fővárosba. Fizikai munkásra szerte az országban, mindenhol szükség van, ez nem koncentrálódik egy adott területre. Ugyan úgy fog kelleni egy elektromos karbantartó Tolna megyében, mint Vas megyében, vagy egy villamos berendezési összeszerelő Zala megyében, mint Hevesben.

Lehet, hogy nem gondolnánk, de fizikai munkát is lehet megváltozott munkaképességűként végezni. Lehetsz pénztáros, szendvicskészítő, vagy akár árufeltöltő is.

Előrelépési lehetőség

Vegyünk például egy raktáros pozíciót. Lehetséges, hogy raktárosként kezded, azonban idővel lehetsz már raktárvezető is, vagy még az is előfordulhat, hogy a logisztikai részre is átkerülsz.

Összességében tehát fizikai munka esetén is vannak előrelépési lehetőségek, rugalmasabb is lehet, mint egy irodai munka, illetve megváltozott munkaképességűek is találhatnak a számukra megfelelő pozíciót.

Megosztás:

Hozzászólás

*