Assessment Center – ne rettegj tőle!

by | ápr 13, 2017 | Állásinterjú

Assessment.Center.ne.rettegj.tole_150x150Ez az állásinterjúztatási technika gyakorlatilag egy többórás, akár félnapos vagy egynapos sok helyen kétnapos, csoportos, szituációs feladatokkal teletűzdelt rendezvény, amit egy értékelő bizottság néz végig. A bizottság tagjai szakmai vezetők, HR-esek és esetleg külső tanácsadók. A legtöbb szakember az AC –kről azt mondja, nem kell rá készülni, add magadat.

Az AC legrosszabb jellemzője az álláskereső számára, hogy nyílt versenyhelyzetben lévő jelöltek között vár el együttműködést, amit ráadásul még kívülről árgus szemekkel figyelnek is. Erre pedig igenis készülni kell, mert nem hétköznapi helyzet.

Lelki felkészülés

Az első, amit el kell döntened, hogy nem versengeni mész oda, hanem megkapni az állást.

A versenyhelyzet miatt ki fog alakulni valamiféle taktikai harc. A legjobb taktika, ha a saját teljesítményedre koncentrálsz, a többiekét nem értékeled. (még magadban sem, nemhogy fennhangon!) Versengésbe ne menj bele. Előfordulhat, hogy ellenfeleknek kell közösen megoldani feladatot, lehet, hogy lesz, aki itt majd látványosan akadályozza a többieket. Te a megoldásra törekedj, és légy segítőkész! Mert nem az a lényeg, hogy a másik ne tudja megoldani a feladatot, hanem az, hogy azt mutasd: te meg tudod, és még segítőkész is vagy. Türelemmel, gyorsan és hatékonyan kell dolgozni, jóindulatúnak kell lenni.

ÉRDEKES: Hogyan készülj Assessment Centerre?

Tudásanyagban

Nemcsak a szakmai tudás, de az egyéb kapcsolódó ismeretanyag is fontos lehet. Pl. a termékismeret, piacismeret, technológiai tájékozottság, de még az általános műveltség is. Idézd fel, mit tudsz az állásban elvégzendő a feladatról, a cégről, a piacról, a termékekről. Ezekkel kapcsolatban, aminek csak lehet, járj utána. Gondold végig, milyen tulajdonságaid, milyen tudásod lehet fontos a kiválasztóknak, mi az, amit látni akarnak.

Mihez kezdj az értékelőkkel?

Meg kell tanulni kizárni a „külvilágot”, nem törődni az értékelőkkel. Nagy hiba az ő arckifejezésüket, reakciójukat figyelni, mert ők nem azért vannak ott, hogy visszajelzést adjanak neked. Vagy faarccal fognak végignézni bármit, vagy moderátori szerepet vesznek fel, ha eldurvul valami, vagy akár szándékosan hamis visszajelzéseket adnak (megerősítenek egy tévedésedben pl. bólogatással, vagy biztatnak némi mosollyal egy hibás folyamat végigcsinálására). Amit ők keresnek, figyelnek: gyorsaság, hatékonyság, problémamegoldó képesség, koncentrálóképesség, rugalmasság, memória, tanulékonyság, szociális készségek.

Tippek, trükkök

  • Ha a többiekkel együtt várakozol, próbálj meg ismerkedni velük. Ezzel máris felmérheted, kivel hogyan lehet majd csoportban dolgozni.
  • A feladatokat figyelmesen olvasd végig, mielőtt nekilátsz a megoldásnak.
  • Ha hibát követsz el, lépj túl rajta. Más is fog hibázni, az a lényeg, hogyan kezeled. Ha van rá lehetőség, próbáld meg kijavítani. Ha nincs, akkor is vállald fel, hogy hibáztál. Ne szabadkozz, főleg ne tagadj.
  • A csoportos feladatmegoldásoknál mindenkivel válts pár szót a csoporton belül. Ha van nálad dominánsabb ember a csoportban, próbálj meg neki is a figyelmébe ajánlani szakmai szempontokat, amik az álláspontodat támogatják, ha vitába keveredtek. Ha valaki visszahúzódóbb, próbáld meg bevonni a munkába. Ezzel mind a csapatjátékos, mind a vezetői képességeidet meg tudod mutatni.

JobAngel cikkei minden olyan kérdésre választ adnak, amely az álláskereséshez kapcsolódik. Nézz szét közöttük, tudd meg mi a fontos egy állásinterjún, mit kell tudni a próbaidőről, vagy, ha nem kaptál meg egy állást, hogyan tudsz talpra állni és újult erővel belevetni magad a munkakeresésbe.

Szeretnél olyan munkahelyet találni, ahol tényleg támogatnak mindenben és kapsz fejlődési lehetőséget?

Cvonline.hu ebben is segít, hiszen több mint 500 munkaadó 10.000 állásajánlata közül válogathatsz! Nézz szét legfrissebb állásajánlataink között, hogy megtaláld a számodra megfelelő munkahelyet! Ha még több esélyt szeretnél adni magadnak, töltsd fel önéletrajzod is, vagy kérj állásértesítőt, hogy elsők közt értesülj a legújabb ajánlatokról! Nem akarsz a nulláról megírni egy önéletrajzot? Használd önéletrajz sablonjainkat.