5 mondat, amit sose mondj egy munkahelyen

5_dolog_150x150A napjaink legnagyobb részét a munkahelyünkön töltjük, ezért szeretnénk minél otthonosabban érezni magunkat ott. Azonban figyelnünk kell arra, hogy ne engedjük el magunkat túlságosan, és ne zavarjunk másokat. Már egy-két rossz mondattal könnyen alááshatjuk a pozíciónkat egy cégnél. Összegyűjtöttük, hogy melyek azok a mondatok, amiket sosem szabad kimondanunk munkavégzés közben. 

1.      Róbert szörnyen idegesítő…

Még ha igazad is van és valami olyan dolgot csinál az egyik kollégád, ami zavaró, akkor sem szabad mások előtt kibeszélned. Ezzel azt az üzenetet küldöd a többiek felé, hogy előfordulhat olyan eset, hogy róluk is rosszakat mondasz a hátuk mögött. Minden ilyen pillanatban meg kell őrizned a hidegvéredet, hiszen egy csapatként kell együtt dolgoznotok, amihez elengedhetetlen az összetartás.

2.      Az előző munkahelyemen ezt nem így csináltuk.

Ezzel a mondattal nagyon vigyázni kell, ugyanis gyanakvást kelthet az új munkatársaidban arra nézve, hogy nem véletlenül jöttél el onnan. Senki nem szereti azokat a mindent jobban tudó embereket, akik a korábbi sikereikkel dicsekszenek. Hagyd el az összehasonlítgatást, helyette legyenek konstruktív ötleteid, amelyekkel az előtted álló feladatokra koncentrálsz.

3.      Unatkozom, most nincs mit csinálnom.

A többi kollégád, aki esetleg ki sem lát a munkából, valamint a főnököd sem fog jó szemmel nézni rád egy ilyen kijelentés után. Előfordulhat, hogy vannak üres járatok a munkád során, főként, ha új vagy a csapatban. Ilyenkor azonban legyél proaktív, ne várd meg, amíg megtalálnak feladatokkal. Keress olyan teendőket, amelyek elvégzésre várnak vagy érdeklődj a többiektől, hogy tudsz-e segíteni nekik valamiben.

4.      Én szegény vagyok, nincs rá pénzem.

A fizetés és minden anyagi vonatkozású téma tabunak számít a munkahelyen, ami kimondatlan szabály, de fontos betartanunk. Mindenkinek magánügye a pénzügyi helyzete, plusz a főnökünk felé is az elégedetlenségünket sugallhatja, ha egy ilyen mondat elhagyja a szánkat. Legyünk körültekintőek, ne panaszkodjunk az anyagi problémáinkról.

ÉRDEKES: Hogyan őrizzük meg a békét a munkahelyen?

5.      Úgy hazamennék most.

Ez főként akkor nagy probléma, ha újak vagyunk egy munkahelyen, de amúgy sem célszerű gyakran hangoztatni ezt a fajta vágyunkat. Természetesen előfordulhatnak nehezebb napok, amikor szívesebben pihennénk otthon, de törekedjünk arra, hogy ez a motiváltságunkon ne látszódjon. Keressünk magunknak olyan feladatokat, amelyeket könnyebben el tudunk végezni vagy lelkesítenek bennünket, így könnyebben túl tudjuk élni a napot.

Megosztás:

Hozzászólás


*