Munkajog: a munkaviszony jogellenes megszüntetése

Ügyvéd nőTisztelt Jogsebész!

A következő volna a problémám: Dolgoztam egy cégnél, amely most kártérítést igényel tőlem (1 havi bérem – távolléti díj szerinti – bruttó összegét), amiért is megfogalmazásuk szerint “ráutaló magatartással” a munkaviszonyt “jogellenesen megszüntettem” a cégüknél. Ezen igényüknek az lehet az alapja, hogy az utolsó – valamivel kevesebb, mint – egy hónapban nem jártam be a munkahelyemre. Ennek részemről az volt az oka, hogy mivel a folyamatos zaklatást közvetlen feletteseim részéről, idegileg eléggé nehezen viseltem, így egy napot nem mentem be dolgozni, majd az utána következő napon, bementem ugyan, de – nem sikerülvén szót értenem feletteseimmel – a munka felvételét aznapra megtagadtam; minek után ők elvették a belépőkártyámat, ezzel lényegében megakadályozva, hogy a továbbiakban bejárhassak dolgozni.Amit én úgy értékeltem, hogy kirúgtak. (Igaz ilyesmiről egyáltalán nem adtak papírt, miként én sem arról hogy felmondanék.) Mindezek után, nekem milyen lehetőségeim lennének, jogi úton? (Amúgy a kért összeget, amit kérnek, ha akarnám se tudnám megfizetni, szóval az sajnos nekem nem opció.) Szíves válaszukat előre is köszönöm!

2014. 12. 06.

blog_reklam

Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A 2012. évi I. törvény (Munka Törvénykönyve/Mt.) 84. § (1) bekezdésének szabálya szerint ha a munkavállaló jogellenesen szüntette meg a munkaviszonyát, köteles olyan összegű távolléti díjat fizetni a munkáltatónak, mint amilyen összegű távolléti díjat ő kapna a felmondási idejére, ha a munkáltató mondta volna fel az ő munkaviszonyát. A kérdésében leírtakból arra következtetek, hogy a munkáltatója jogszerűen igényli Öntől a 30 napra kiszámítható távolléti díjat (egyébként az Mt. 84. § (3) bekezdése alapján még az ezt meghaladó kárát is jogosan igényelhetné, de ezt már bizonyítania volna szükséges). Talán azon lehetne vitatkozni, hogy a 2. napon, amikor a munkát megtagadta, ez a cselekménye munkavállalói azonnali hatályú felmondásnak minősül vagy sem? A kérdéséből nem derül ki, hogy az események mikor történtek, ezért azt sem tudom, hogy a cég, ahol Ön dolgozott, fordulhat-e még Bírósághoz arra hivatkozva, hogy Ön jogszerűtlenül szüntette meg a velük fennállott munkaviszonyát.

A problémára nem kizárólag az általunk megírt válasz lehet a követendő példa, elképzelhető, hogy létezik más megoldás, a kérdés más nézőpontból való megközelítése.

Ne feledje, joga van kérdezni!

Tisztelettel,
dr. Volein István ügyvéd
Onlinejogsebesz.hu

Megosztás: