Több száz állásajánlat a Kecskeméti Főiskola Állásbörzéjén!

by | ápr 3, 2015 | Hírek

Kecskeméti Állásbörze2015. április 15-én rendezi a Kecskeméti Főiskola a már hagyományosnak mondható Állásbörze rendezvényét, a főiskola GAMF Karának campusán.

A rendezvényen a Kecskeméti Főiskola jelenlegi és volt hallgatóin túl olyan érdeklődőket is szeretettel várnak a szervezők, akik munkát keresnek, munkahelyet váltanának, vagy csak kíváncsiak régiónk aktuális munkaerő-piaci helyzetére és igényeire, a cégek által kínált állás- és gyakornoki helyekre.

A börzén – rekordszámú – 53 kiállítói stand várja az érdeklődőket a Törös Olga Sportcsarnokban. A kiállítók között multinacionális cégek, kis- és középvállalatok, személyzeti tanácsadó cégek és állami szervezetek standjai is megtalálhatók lesznek.

A rendezvényben rejlő lehetőségeket jól mutatja, hogy a megjelenő cégek 200 üres pozícióba közel 400 munkavállalót keresnek.

A rendezvény látogatása ingyenes, mint ahogy több ingyenes – az álláskeresést segítő – kiadvány és lehetőség is rendelkezésre áll majd. Az Állásbörzének saját kiadványa is készül, melyben minden résztvevő cég, és egyéb hirdetők is helyet kapnak majd.

Az Állásbörze időpontja: 2015. április 15. 9:00 – 15:00 óráig

Az Állásbörze helyszíne: Kecskeméti Főiskola GAMF Kar, Törös Olga Sportcsarnok

6000 Kecskemét, Izsáki út 10.

További információ: Kecskeméti Főiskola Hallgatói Szolgáltató Központ, 76/516-476, hszk@kefo.huhttp://karrier.hszk.kefo.hu

Az Állásbörze kiváló lehetőség a kapcsolatszerzésre és építésre, információszerzésre, konkrét ajánlatok megpályázására, az álláskeresést támogató ismeretek bővítésére!

Minden érdeklődőt szeretettel várnak a szervezők!

Az Állásbörze kiállítói:

Fő támogatók: Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft., Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft., Andritz Kft., CabTec Kft., Flextronics International Kft., Procter&Gamble Hyginett Kft.

Kiemelt támogatók: Linamar Hungary Zrt., MSK Hungary Gépgyártó Bt., ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft., Continental-Contitech Rubber Industrial Kft., Obo Bettermann Hungary, Bosal Hungary Kft., BOS Automotive Products Magyarország Bt., Duvenbeck IMMO Logisztikai Kft., Eckerle Industrie Kft., Freudenberg Simmerringe Kft., KUKA Robotics Hungária Ipari Kft., Lux-Elektro Kft., Valeo Auto-Electric Magyarország Kft., TE Connectivity., Phoenix Mecano Kecskemét Kft.; Dologidő – Meló-Diák

Általános kiállítók: Adecco Kft., ÁllásStart, Besser Hungária Műanyagipari Kft., Bonduelle Central Europe Kft., Büttner Kft., CV-online, Eures, Fürge Diák Iskolaszövetkezet, Generali Biztosító, IB Controll Kft., IBV Hungária Kft., Jobline HVG KarrierPlusz, Legrand Zrt., Magna Automative (Hungary) Kft., Meló-Diák Dél Iskolaszövetkezet, NP Hungária Kft., Samsung Electronics Magyar Zrt., Simon István e.v., Tandofer Informatikai Kft., Trenkwalder Személyzeti Szolgáltató Kft., Kelly Services, Hírös Mester Kft., Hadkiegészítő parancsnokság, Dekra Arbeit Magyarország Kft., ING Biztosító Zrt., Metrimed Kft., DLM Solutions Szolgáltató Kft., Work Force Személyzeti Tanácsadó és Szolgáltató Kft., UniTrade M&M Kft.

Találd meg álmaid állását egy kattintásra! Látogass el a www.cvonline.hu oldalunkra és böngéssz a több ezer álláslehetőség között!

Szeretnél olyan munkahelyet találni, ahol tényleg támogatnak mindenben és kapsz fejlődési lehetőséget?

Cvonline.hu ebben is segít, hiszen több mint 500 munkaadó 10.000 állásajánlata közül válogathatsz! Nézz szét legfrissebb állásajánlataink között, hogy megtaláld a számodra megfelelő munkahelyet! Ha még több esélyt szeretnél adni magadnak, töltsd fel önéletrajzod is, vagy kérj állásértesítőt, hogy elsők közt értesülj a legújabb ajánlatokról! Nem akarsz a nulláról megírni egy önéletrajzot? Használd önéletrajz sablonjainkat.