Cvonline.hu

Munkavállalás anyaként

üzletiesen felöltözött anyuka kezében tartja a gyermekétMagyarországon a gyermekvállalások száma még mindig alacsony, mely összefüggésben állhat azzal, hogy a gyermek megszületését követően az idő elteltével egyre nehezebb visszakerülni a munkapiacra.
Milyen lehetőségei vannak a dolgozni vágyó édesanyáknak és melyek azok a tényezők, amelyeket a döntés előtt érdemes figyelembe venni?

Gyed extra

A napokban a sajtó tele volt a gyed extra sikerességéről szóló hírrel. A gyed extra 2014. január elsején lépett életbe azért, hogy segítse a kismamák visszatérését a munkaerőpiacra.
Gyakorlatban akkor vagyunk rá jogosultak, amennyiben a gyermek születését követő egy év után visszamegyünk (rész-, vagy teljes munkaidőben) dolgozni, és ekképp a teljes juttatást, azaz a gyedet és a gyest is megkapjuk.

Jó az édesanyáknak és jó a cégnek is

Az édesanyák így ugyan kevesebb ideig maradnak otthon gyermekükkel, azonban a többletjuttatással és a munkahellyel kárpótolják őket. A szülők szempontjából ez azért is jelentős, mert az elhelyezkedés napjainkban mindinkább nehezebbé válik, főként anyaként, ráadásul a kiadások a család bővülésével jelentős mértékben megnőnek.
Az új intézkedéssel a munkaadók is jól járnak, mivel az anyák után kedvezményekben részesülnek, mindamellett a jól ismert, tapasztalattal rendelkező munkavállalót csupán 1 évig kell nélkülözni a cégnél.

Jó a babának is?

Az anya és a munkaadó mellett végső soron a baba életéről is döntünk, amikor visszamegyünk dolgozni, vagy visszavesszük a dolgozót. Érdekes kérdés ekképp, hogy őt hogyan érinti az anya korai munkavállalása?
Blaskó Zsuzsa szociológus, Meddig maradjon otthon az anya? című tanulmányában vizsgálta, hogy az időtávnak, amelyet otthon töltenek az anyák, hatása van-e a gyermek fejlődésére? A baba fizikai fejlődése szempontjából egyrészt az anyatejes táplálás a legmeghatározóbb, melynek alkalmazása – a WHO ajánlása alapján – 6 hónapos korig kizárólagos, 2 éves korig pedig ajánlott. Amennyiben csak ezt vesszük figyelembe, akkor az anyák akár 6 hónap után visszamehetnének dolgozni. A gyermek egészsége szempontjából azonban fontos figyelembe venni azt is, hogy a bölcsődében több betegséget kapnak el a gyermekek, mint otthon. Ez ellen szólnak azonban olyan vélemények, melyek szerint a gyermek immunrendszerének megerősödését szolgálja a korai fertőzéseknek való kitétel, mely által a későbbiekben kevésbé lesz hajlamos allergiára. Angol szerzők szerint viszont összefüggés figyelhető meg – a magasabb jövedelmi családoknál – a korai munkavállalás és a gyermekkori túlsúlyosság között, mivel így az anya kevésbé tudja kontrollálni a gyermeke egészséges táplálkozását.

ÉRDEKES: Alkotmányellenes a munka törvénykönyvének kismamákra vonatkozó egyik rendelkezése

Az első három év azonban nem csak a fizikai, hanem az értelmi fejlődés szempontjából is fontos! Kutatások szerint az első év utáni munkába állás pozitív hatással (szókincs-fejlődés) van a gyermek szellemi fejlődésére. Ez összefüggésben áll a családi jövedelem-növekedéssel és a kedvezőbb otthoni körülményekkel.
Na de hogyan hat a gyermek lelkére? A tanulmány kitér a pszicho-szociális fejlődésre is, azaz hogy miként hat a korai munkavállalás a gyermek viselkedésére, lelki és érzelmi fejlődésére. Míg az egy éves kort megelőző (főként külföldön jellemző) munkavállalás kifejezetten káros a gyermek fejlődésére, addig a gyermek első életévét követően már megoszlanak a szerzők véleményei. Vannak akik egyáltalán nem találnak negatív hatást, míg mások olyan káros következményekre mutatnak rá mint az alkalmazkodó képesség sérülése, illetve az agresszivitás növekedése.

A döntés rajtunk áll!

Fontos tudatosítani, hogy nincs olyan szabály, amely minden gyermekre érvényes lenne. Amennyiben külső ösztönzésre állunk munkába idő előtt, akkor megnöveljük bennünk a megfelelési kényszert és stresszt, amely végső soron a gyermekre lesz negatív hatással. Viszont ha a három év otthonlét tölt el bennünket feszültséggel, akkor szintén nem tettünk jót sem magunknak, sem gyermekünknek. A legfontosabb ezért figyelembe venni körülményeinket (ellátó intézmények, család és munka összeegyeztetése) és átgondolni mi a jó nekünk?

 

Megosztás:

4 hozzászólás

  1. admin · 2014/09/18

    Kedves András!

    Köszönöm az észrevételét! Igaza van, valóban egyoldalúan csak az anyák szempontjából vizsgáltam meg a kérdéskört, ezért elnézést kérek. A cikk Blaskó Zsuzsa szociológus tanulmányára épül, mely szintén az anyákra fókuszál. Ennek ellenére való igaz, hogy nem kaphatunk teljes képet mindkét szülő figyelembe vétele nélkül. Több kutató szerint az első életév után történő munkába állás kedvező következménye a gyermek szellemi fejlődésében mutatkozik meg, a szókincsfejlődés mellett főként a szövegértésben.

    Üdvözlettel,
    Szabó Diána

  2. Nagy Anikó · 2014/09/07

    Az a baj,hogy olyan munkahelyekre lenne szükség ami mellett a gyerekeket is el lehetne látni rendesen. Én több, mint egy éve 6 órás állást keresek Debrecenben, adminisztratív területen, de még csak be sem hívnak interjúkra, mert minden részmunkaidős állás a megváltozott munkaképességűek számára van meghírdetve.Szép-szép ez a GYED extra, csak a lényeg hiányzik belőle, mert ha egy anya 8 órában dolgozik,plusssz 1 óra az oda-vissza út, akkor az a szerencsétlen gyerek kapásból 9-10 órát a bölcsiben-oviban tölt, ami nem hiszem, hogy olyan jó dolog! Otthon pedig még várja anyukát a következő műszak, mert persze enni kell, tiszta ruha kell stb., ez aztán a kismama barát program !!

    Tisztelettel : Nagy Anikó

  3. András · 2014/09/02

    A cikk eléggé egyoldalú a “szakértői” vílemények valamint az érintett szülő tekintetében. Milyen pozitív hatásai vannak a kicsire, a szókincs fejlődésén kívül a korai újbóldolgozásnak? Valamint mi van az édesapákkal? Én olyan helyzetbe kerültem, hogy akkor kellet munkát keresnem mikor a gyermekem már elmúlt három éves, bizony bármilyen törvénytelen is, az interjúk alkalmával legalább 80%-ban megkaptam a gyerekre vonatkozó kérdést. Ezek legalább felénél voltam abban a helyzetben hogy az interjú a gyarek kérdésig tökéletesen ment, már odáig jutottunk sok esetbenhogy a kezdést is egyeztettük, majd a gyerek kérdés után törés, hol éles, hol finom, de ahol megkérdezték van e gyermekem és milyen időd, onnan SEHOVÁ nem hívtak vissza dolgozni. Tehát egy ilyen témályú cikk nem csak az anyákra kell vonatkozzon, hanem a szölőkre. Csak az apáknak általában más a helyzetük, de a munka nélkül töltött idő nem befolyásoló tényező ha van gyarmeked és ak pici.

Hozzászólás


*