Így bukhatod el az állást a Facebook miatt

Az online márkaépítés igen fennkölten hangzik, de ha két lábbal a földön állunk, akkor rájövünk, hogy egy Facebook oldal is a része ennek. Ha pedig csak ennyi van rólunk a neten – ami a legtöbb munkavállalónál igaz, akkor jobb vigyázni, mit találhat meg rólunk egy HR-es.

A munkaadók nagy része beszámolt arról – egy külföldi állásportál szerint, volt már olyan, hogy egy pályázót a facebookon talált profiloldala miatt nem vettek fel.

Felelőtlen vélemények

A legnagyobb problémát azok a posztok jelentik, amelyek a pályázó „tollából” származnak, és összeegyeztethetetlenek a munkahelyen elvárt viselkedéssel illetve hozzáállással. Ilyen lehet, ha politikai vagy vallási csoportokról, esetleg etnikumokról nyilvánítunk véleményt szélsőséges módon. Egyébként ezt a Facebook szabályzat szerint is lehet jelenteni, mint sértő bejegyzést, amivel kitilthatnak minket a közösségi oldalról, emellett igen rossz benyomást tehetünk a HR-esre, aki ellenőrzi a profiloldalunkat.

Ahogy az állásinterjún sem kezdünk beszélni a vallási nézeteinkről (erre vonatkozó kérdést nem is tehetnek fel), úgy az internetes márkaépítésünk során sem szerencsés kitérni ilyen kényes témákra.

Mit mondtál az “exedről”?

A közösségi portálon van lehetőség arra, hogy bizonyos csoportokat és személyeket kizárunk egyes posztjainkból, így megtehetjük, hogy a vezetőinket úgy szidjuk, hogy  azok mit sem sejtenek róla, holott ismerősök vagyunk. Ha az előző főnökünkről, munkahelyünkről úgy nyilatkozunk mint: annyira unom már, hogy itt kell ülni az irodában, vagy: ez a hülye főnök nem akar elengedni szabadágra, esetleg: végre nincs benn a boss, ki akar online aknakeresőzni?”), az szintén nem erősíti a HR-esben az érzést, hogy a cégnek ránk van szüksége.

Még ha úgy is állítottuk be a profilunkat, hogy csak az ismerőseink, illetve azok ismerősei lássák azt, akkor is előfordulhat, hogy van közös ismerősünk a HR-essel (az elmélet szerint ugye 5 emberre van szükség ahhoz, hogy bárkit elérj a világban), és ugyanúgy láthatóak számára posztjaink.

Érdekes lehet: A főnökök tévednek! Nem a Facebook a legnagyobb időrabló

Egy rossz fotó keresztbe tesz az álláskeresésnek

Régebben, amíg kevesebbeknek volt okostelefonja, illetve digitális fényképezőgépe, valamelyest még érthető volt, hogy part ifotók kerültek fel az emberről a közösség oldalra. Manapság azonban ez sem elég indok ahhoz, hogy ezzel legyen tele a fotó mappánk. Egy állandóan bulizó, korsókkal és illuminált állapotban fotózott kolléga nem vet jó fényt a cégre. Így ha tehetjük, ezeket kerüljük el- úgy mint az illetlen kézjeleket, a tükörben telefonnal pózolást és a fehérneműs fotók posztolását is.

Szabályok, amelyek betartásával nem bukod el a Facebookon miatt az állást:

  • Ne tedd elérhetővé a bejelölésedet képeken, azaz ne tudjanak „tag”-elni. Ha ugyanis mindent szépen letisztítasz a Facebookon az interjúra, ám egyik ismerősöd éppen akkor tegel téged a hétvégi parti fotókon, miközben te a HR-essel szemben ülsz, és a képességeidről próbálod meggyőzni, közben a leendő munkaadód meg a profilodat nézegeti, az elég kellemetlen lehet.
  • Rendezd külön mappába a személyes fotóidat, és csak a legfontosabb barátaid számára tedd elérhetővé azt. Így elkerülheted, hogy leendő munkaadód elé kerüljenek.
  • Próbáld posztjaiddal is az imázsodat építeni, ne pedig rombolni. Az agresszív és dühös posztjaid előtt számolj el 10-ig. Lehet, már meg sem akarod osztani ezeket később.
  • Ne káromkodj. Az semmilyen formában nem elfogadható. Nem, még online sem.
  • Nézd át az egész profilodat egy HR-es szemével. Ami gáz, azt igenis törölni kell.

A legjobb, ha a Beállítások menüjében idegenek számára nem tesszük elérhetővé posztjainkat valamint fényképeinket. Vagy a posztjainkat beállíthatjuk úgy, hogy csak bizonyos csoportok – például legközelebbi barátaink láthassák. Így elkerülhetjük, hogy akár jelenlegi munkatársaink vagy leendő főnökeink ezek alapján ítéljen meg bennünket, és ez hátrányba hozzon minket az álláskeresés során.

allasok-a-cvonline-oldalan

Megosztás: