Álláskeresés: hogyan látja a nő és hogyan a férfi?

Az állásinterjúkon is van különbség női és férfi viselkedésminták között – derül ki egy friss kutatásból. Míg a nők gyakrabban szoronganak az interjú elején, kevésbé érzik komfortosnak a helyzetet, a férfiak jóval agresszívebb, exhibicionalistább pályázók.
 

Abban azonban mindkét nem képviselői egyetértenek, hogy az önéletrajz a toborzási folyamat gyenge láncszeme.

 
 
Az mára hazai és nemzetközi szinten is bizonyított tény, hogy a férfiak és nők átlagkeresete között létező és szignifikáns különbség van. Erre statisztikai mutató is született, ami méri ezen értékek évről évre történő változását – többek között – az EU tagállamok körében. Magyarországra vonatkozóan ez az adat 17 százalék volt 2010-ben a férfiak javára az Eurostat szerint.A KutatóCentrum a CV&More megbízásából annak járt utána, hogy jelentkeznek-e különbségek a nemek egymáshoz viszonyított álláskeresési habitusában, valamint az önéletrajznak, mint az álláskeresés mai legelterjedtebb eszközének megítélésében.

Ahogyan a nők látják az álláskeresést

A megkérdezettek jelentős többsége a “Sok pozíciót csak formálisan hirdetnek meg, valójában már be van töltve” állítással egyetért, és 10-ből legalább 4-en úgy gondolják, hogy az állásokat sokszor a kevésbé alkalmas pályázók kapják meg. Az önéletrajz minősítésénél a nők szerint az önéletrajz csak egy darab papír, amiből a személyiségük és az empatikus készségük egyáltalán nem derül ki, tehát a nők esetében az önéletrajz, mint a pályázás eszköze, nem hatékony, nem célravezető, nem működik. Marton Krisztina, a CV&More HR szakértője tapasztalatai alapján megerősíti, hogy az állásinterjúkon is van különbség női és férfi viselkedésminták között.

A nők gyakrabban szoronganak az interjú elején, kevésbé érzik komfortosnak a helyzetet, de a kezdeti visszafogottság után szívesen megnyílnak, őszintén beszélnek sikereikről, kudarcaikról, helyzetükről, problémáikról.

 

Ahogyan a férfiak látják az álláskeresést

A férfiak jóval agresszívebb, exhibicionalistább pályázók. Ők a “A jó benyomás érdekében az álláskeresők sokszor nem teljesen valós információkat állítanak az önéletrajzukban” kijelentéssel nagyobb arányban értenek egyet. Emellett az “Álláskereséskor nagyon fontos a sikerhez, hogy minél többet mutathassunk meg önmagunkból” kijelentés is nagyobb súlyt kapott, mint a nők esetében. A férfiak szívesebben adnak többet magukból egy interjú alatt. A HR szakértő szerint nehéz általánosítani, de azért a férfiaknál mefigyelhető, hogy kevésbé szoronganak az állásinterjún, remek alkalomnak és egyben kihívásnak is tartják arra, hogy bemutatkozhassanak, megcsillogtathassák képességeiket.

Gyakran él bennük egy kép az “ideális jelölt”-ről, aminek igyekeznek megfelelni. Kudarcaikról nem szívesen beszélnek, hiszen sokan ezt “gyengeségük” jelének tekintik – mondja Marton Krisztina. Az önéletrajzot tekintve a válaszadók szerint az adott munkára vonatkozó hozzáértés és a gyakorlat megjelenítésére alkalmas az önéletrajz, de nagy volt azok aránya is, akik azt állították, hogy az önéletrajzból semmi sem derül ki.

A közös vélemény

Az önéletrajzról mindkét fél úgy nyilatkozott, hogy a személyiség megjelenítésére alkalmatlan, tehát az igazán potens emberek el sem tudnak jutni – csak óriási szerencsével – a munkáltatók színe elé. Így ez a toborzási folyamat gyenge láncszeme. Marton Krisztina szerint mindkét nemre jellemző, hogy a papíralapú kommunikációnál közvetlenebb kapcsolatteremtési formákat – mint pl. a beszélgetés, az online interjú, a videobemutatkozás – jobb és hatásosabb eszközöknek tartják a formális önéletrajzzal szemben. Egy válaszadó szöveges véleménye kifejezetten jól foglalja össze a köz véleményét: “Szerintem az önéletrajzból pont az nem derül ki, hogy mennyire ért az adott munkához. A papír sok mindent elbír, és sokan szeretnek szépíteni a dolgokon. “

 HR Portál

Megosztás:

1 hozzászólás

  1. mercadeo · 2012/10/16

    Az állásinterjúkon is van különbség női és férfi viselkedésminták között – derül ki egy friss kutatásból. Míg a nők gyakrabban szoronganak az interjú elején, kevésbé érzik komfortosnak a helyzetet, a férfiak jóval agresszívebb, exhibicionalistább pályázók. Abban azonban mindkét nem képviselői egyetértenek, hogy az önéletrajz a toborzási folyamat gyenge láncszeme.

Hozzászólás


*