Kis hal, vagy nagy hal vagy? – munkahelyi karakterek

Jó lenne, ha a munkahelyen is úgy éreznénk magunkat, mint „hal  a vízben”. Sajnos a legtöbb esetben ez a hal inkább partra vetett, és nem vidáman lubickoló egyed. Pedig megérdemelnénk, hogy aranyhalként bánjanak velünk. De lássuk, milyen beosztott típusok vannak a munka tengerében. Vagyis, inkább a tengernyi munkában.  
Jöhetnek a munkahelyi karakterek, vagyis a kishalak, ha úgy tetszik, a leggyakrabban előforduló típusok szerint. Némi szórás lehet azért egy nagyobb kollektívában. Van, hogy ugyanabból a típusból többen is képviseltetik magukat, esetleg akad olyan is, akivel még soha nem dolgoztunk együtt.  Nézzük:

Kétszínű  tisztogatóhal

Precíz, némi üldözési mániával fűszerezve: hisz csak magában bízik. Folyton rendezi az íróasztalát, és titkon figyeli, hogy valaki hozzányúlt-e a holmijaihoz. Mindenkiről van egy rossz szava, persze csakis magában. A fiókját zárja. Kár, mert egy egész részleget el tudna látni a benne levő gyógyteákkal és egyéb egészségmegőrző szerekkel.  Nincs benne báj, varázserő, ami közelebb vinné a többiekhez. Vaskalapos, és ha valami hibát talál egy munkában, lelkiismeret furdalás nélkül azonnal feldobja a szerencsétlen vétkest a vezetőségnek.

Hamis bohóchal

„Love me tender”- a jelszava. Mindenkihez kedves, érzelmi téren kezeli a munkáját is. Nem vállalja a konfliktusokat, inkább igazat ad mindenkinek. Aggódik, hogy megbántott valakit, ha kicsit komolyabban néz rá valaki, már haragot sejt. Folyton nyüzsög, teát főz – ha kérsz, ha nem – és mindig szívesen leugrik bevásárolni a többieknek, akkor is, ha csak egy csokit kér valaki a kollégák közül.
Ritka figyelmes a főnökkel, és az érkező vendégekkel. Az asztalán plüssök, kedves idézetek, Anne Geddes fotók a cserépben kisbaba sorozatból. Mindenféle gyűjtést szervez leginkább állatok, például a  vak macskák  vagy a stresszes  kutyák megsegítésére.

Csodasügér

Mindent tudni akar. Mindenről és mindenkiről. Folyton kérdez. Világot megváltó terveket forgat a fejében, és azzal áltatja magát, hogy mindezt csak a körülmények vagy a képzelt ellenségeik miatt nem tudja megvalósítani. Panaszkodik. Mindig és mindenkinek. Az asztala tele van könyvekkel, aktákkal, amiket soha nem néz át, mert már úgyis tudja, mi van bennük. Folyton linkeket küldözget a kollégáinak, „Ezt nézd meg” subject-tel. Nincs  jó humora, de ő erről mit sem sejt, a többiek bánatára próbál “sziporkázni”.

Kőhal

Teljesen hasonul az éppen körülötte levőkkel. Kissé távolságtartó, és csak bizonyos mértékig lelkiismeretes, ám mégis kiválóan el tudja adni magát.  Bárki munkáját elvállalja helyettesítéskor, ezzel is jelezve, hogy ő mindenhez ért, és mindig ott van. Minden érdekli, ami a cégen belül történik, és kapcsolatai lévén az egyik legjobban értesült kolléga. Az asztalán kinyomtatott grafikonok, névre szóló bögre és meetingekkel teleírt asztali naptár is található. A jelmondata a “Ki mint vet, úgy arat.”- emiatt aztán soha nem várható tőle könyörületesség.  

Sneci

Ha egyet ismersz, mindet ismered. Csendben ül az asztalánál, munkájába mélyedve. Alig beszélget. Nem fizet be a kollektív ajándékokba, a munkahelyi összeröffenésekre pedig nem hívják meg, mert a munkaidő leteltével egyszerűen köddé válik. Különleges képességéről csak a szülei tudhatnak, mert a munkahelyen sajnos nem derül ki. Asztalán csak a kötelező dolgok, a fiókjában tartalék írószereken és jegyzettömbön kívül más nem nagyon található. Nem barátkozik. Így ha elmegy, mintha soha nem is dolgozott volna ott.

Megosztás:

Hozzászólás


*