Változások idén az adóbevallásban

Idén az adózók jelentős része harmad akkora csomagot kap az szja kötelezettség rendezésére és a bevallás benyújtására. Újdonság ugyanakkor a netes kitöltős rendszerben, hogy csupán az adott sort kell kinyomtatni, nem az egész oldalt. Teljes, 37 oldalas, 520 soros személyi jövedelemadó bevallást csak az egyéni vállalkozók kapnak, a többiek - körülbelül egymillióan - harmad akkorát - közölte Varga Árpád, a Nemzeti Adó és Vámhivatal elnökhelyettese egy háttérbeszélgetésen.

A netes kitöltős rendszerben már nem kell az egész oldalt kinyomtatni, ami azt jelenti, hogy a korábbi, jellemzően tíz oldal feletti terjedelmű csomag helyett két, a pontkód oldallal együtt, három oldalas lesz a bevallás.

Az egyszerűsítés azért volt indokolt, mert az 520 sorból az egyéni vállalkozók, őstermelők 320, a munkavállalók többsége azonban mindössze 147 sort tölt ki egy adóhatósági felmérés szerint. Így komplett blokkokat lehetett kivenni a bevallásból - persze azok számára, akiknek adott évben szükségük van korábban nem használt sorokra, rendelkezésre áll a teljes csomag.

A munkavállalóknak január 31-ig kell nyilatkozniuk, ha azt szeretné valaki, hogy a munkáltató készítse el helyette a bevallást. Ha valaki azt szeretné, hogy az adóhatóság készítse el a bevallást, arról február 15-ig kell nyilatkozni.

A csomag idén már nem tartalmaz csekket, mivel bármely ügyfélszolgálaton ingyenesen elintézhetők az utalások. Idén minden adózó egy személyre szóló levelet kap csak, amely az általános támpontokat tartalmazza.

Forrás:HR Portál