Tanuljunk az álláskeresők visszajelzéseiből, legyünk még profibbak!

allaskeresoi visszajelzesekEgy, a közelmúltban folytatott kutatás eredménye alapján az álláskeresői elégedetlenség elsődleges oka az, hogy nem érkeznek válaszok, reakciók a beküldött pályázatokra. Nagyon sokat beszélgetek álláskeresőkkel, és a szakma bizony sokszor szorul védelemre, mégis, vérbeli HR-esként magam is széttárom olykor a kezem és azt mondom; bizony jogos az álláskereső panasza.


Most hozzátok szólok, kedves toborzásért, kiválasztásért felelős kollégák: általában innovatív gondolkodású emberek vagyunk, akik hiszünk a fejlődésben és az élethosszig tartó tanulásban. Gondoltam nézzünk kicsit tükörbe, mi az, amiben érdemes fejlődnünk?!

Nem tudom, Ti hogy vagytok vele, én egy kicsit úgy érzem: HR-esnek születni kell. Vannak tulajdonságok, amik nélkül, ha a végtelenségig koptatjuk az iskolapadot, kijárjuk az összes szakmai képzést, akkor sem lehetünk jók ebben a szakmában. Az emberek szeretetére és tiszteletére gondolok: empátiára, megértésre, beleérző-képességre, kicsit altruizmusra is, mert itt bizony akarni kell segíteni: nem csak magunkon, hogy sikeres betöltsük azt az üres pozíciót. Ott van az a másik, az a sok ezer másik, aki időnként támogatásra és bátorításra vár: az álláskereső.

Napi munkám során töméntelen mennyiségű visszajelzést kapok az álláspiac várakozásra ítélt szereplőitől, jókat is, rosszakat is. Sokszor dicsérnek bennünket, épp azokért a tulajdonságainkért, amik azzá tesznek bennünket, amit hivatástudatból végzünk; a profizmusunk miatt, vagy egyszerűen, mert úgy kommunikálunk, hogy azzal bizalmat keltünk.

De bizony kapunk hideget is: elmaradt visszajelzések, lekezelő hangnem, irreleváns interjúkérdések, sablonos frázisok, csak hogy a leggyakoribbakat említsem. Nem szeretnék általánosítani. De nézzünk kicsit a tükörbe. Tegyük a szívünkre a kezünket: vajon minden megteszünk azért, hogy az álláskeresők, vagy az interjúra érkező jelöltek úgy érezzék, velük is törődünk? Én szeretem partnerként kezelni azokat, akikkel kapcsolatba kerülök. Legyen az vállalati vezető, HR-es kolléga egy másik cégnél vagy épp álláskereső. Szeretném azt hinni, mindenki más is így van ezzel.

Javaslom, gondoljuk át, mitől lehetünk még jobbak! Én úgy tartom, mindig van hova fejlődnöm. Gondolom, Neked is fontos a személyes megítélésed. Ha másért nem, ezért törekedjünk arra, hogy jó szakemberek legyünk. Szerintem így lehet:

Ne csak a jelöltektől várjuk felkészültséget

Érkezzünk mi magunk is úgy az interjúra, hogy tudjuk, kivel ülünk szemben. Elolvastuk az önéletrajzát, a jelölt karrierútját nagy vonalakban már láttuk, ehhez igazíthatjuk a kérdéseinket. Használjuk a Google-t, használjuk a közösségi médiát, ha informálódni szeretnénk. Ne hozzuk magunkat kellemetlen helyzetbe azzal, hogy egy kutyafuttában kinyomtatott CV-t bogarásznunk a jelölt előtt. Ha tőle elvárjuk, hogy ismerje a megpályázott pozíciót, a hirdető céget, a minimum, hogy mi is felkészülünk az érkezőből. Ebben azért azt hiszem, erősek vagyunk. Sok pozitív példáról hallok.

Beszélgessünk, ne vizsgáztassunk!

Gondolom ebben is egyetértünk: ne stresszeljük feleslegesen a jelöltünket. Mind voltunk már álláskeresők, tudjuk, milyen feszültséggel és izgalommal jár egy interjú. Amennyire lehet, teremtsünk olyan légkört, amiben ez jól oldódhat. Lehet, hogy megkerülhetetlenek bizonyos kényes kérdések (gyakori váltások; visszalépés a karrierben; hiátusok az önéletrajzban stb.), de ne úgy tegyük fel ezeket, hogy ettől a jelölt feszengeni kezdjen. Gondoskodjuk arról, hogy a jelölt egyenrangú félnek érezhesse magát a beszélgetésben.
Zavarba jött az interjúztatott? A pánik jelei mutatkoznak? Leblokkol? A mi dolgunk átsegíteni ezeken a helyzeteken!

Elismerem, nekem a partnerség a vesszőparipám… nézzétek el, ha gyakran kanyarodom vissza ide.

Nem vagyunk robotok

Biztosan mindenkinek megvan a maga interjúztatási technikája. Jómagam általában kiragadok egy érdekes momentumot az önéletrajzból és a különleges részletekre utazva kezdek; ez feszültségoldásnak is tökéletes. Kell persze egy meder, amelyben terelődik a beszélgetés, de hamar kiderül, ki az, aki begyakorolt sémák szerint mindig ugyanúgy interjúztat és ki az, aki ki tud törni a „ - Milyen képesítése van? – Mondja el, hol és mit dolgozott legutóbb? – Milyen eredményre a legbüszkébb?” szokásos kérdéshármasából. Erősségek? Gyengeségek? A jelöltek már dörzsöltek, felkészülten érkeznek, próbáljuk nem a szokott sablonok után kapva feltérképezni, ki miben lehet jó vagy kevésbé jó.

Tegyünk meg mindent a jelöltekért!

Kérdése van? Levelet ír az interjú után? Tanácsra szorul? Szakítsunk időt a válaszra és ez nem csak azokra érvényes, akik interjúra jönnek hozzánk, de azokra is, akik valami általános kérdéssel fordulnak hozzánk. Az álláskeresők gyakorta kapaszkodnak belénk, mert mi vagyunk azok, akik kapcsolatot teremtünk a vágyott álláslehetőségek között és köztük. Nyilván senki nem ígér teljesíthetetlent: egy interjúztatott jelöltnek sem tudjuk garantálni az elköszönés pillanatában, hogy biztosan ő lesz a befutó, de ha később e-mailben érdeklődik, ne felejtsünk el válaszolni. Gondolom, szokták Nektek is mondani, hogy a munkátok felelősségteljes, komoly következményekkel jár: emberek sorsa felett döntünk. Nem szeretnék nagy szavakat használni, de ebben azért van valami. Sosem szabad elfelejteni, hogy rajtunk ennek a felelősségnek a súlya.

Legyen feedback!

Itt térnék vissza a leggyakoribb álláskeresői sérelemre: az elküldött pályázatra nincs egyáltalán visszajelzés. Semmilyen. „Legalább egy automatikus választ küldhetnének, hogy megkapták a levelemet. Nem baj az se, ha gép küldi.” – ugye érzitek ebben az elkeseredést? Ebben tudom legkevésbé megvédeni a szakmát. Jól tudom, az időbeli kapacitás jellemzően a döntő tényező, de az elmaradó visszajelzések a vállalati imidzset is rombolják, saját reputációnkról már nem is beszélve, ha esetleg ahhoz a hirdetéshez a nevünk is hozzá van rendelve.

Ebben a kérdésben mindenkit konstruktivitásra buzdítanék: meg kell találni a módját, hogy a beérkező pályázatokra visszajelzéseket küldjünk. Gondolom elismerjük mind, ebben vannak a leginkább hiányosságaink… Pedig meg lehet ezt is oldani, ha másképp nem, hát valamiféle automatizmussal. A semminél mindenképp több és a jelentkező sem érzi magát annyira elhagyatva.

A cikk olvasása után biztosan lesz, aki nem ért majd velem egyet, tény, ezt az írást jó értelemben vett provokációnak szánom. Akinek nem inge, nem veszi magára. Én továbbra is azt gondolom, az álláskeresőkkel és a jelöltekkel legalább olyan korrekt kapcsolatot kell ápolni, mint a minket megbízó ügyfelekkel vagy vállalati, szakmai vezetőkkel. Tegyünk is azért, hogy ez a partnerség win-win legyen a felek számára!

Szívesen fogadom a véleményeteket, ha igény mutatkozik rá, folytatjuk a témát.

Eredményes szeptembert és kiváló jelölteket kívánok mindenkinek!

Sarkadi Gabi
HR Tanácsadó


gabi.sarkadi@cvonline.hu

http://hu.linkedin.com/in/gabisarkadi


2013. augusztus 27.

 

hogy miert vagyunk az idealis allashirdetesi portal