SZTE Őszi Állásbörze és Szolgáltatók börzéje, SZTE Mesterképzések Nyílt Napja

szegedi allasborze2013Idén kilencedik alkalommal rendezzük meg az SZTE-n az Őszi Állásbörzét, egybekötve a negyedik Szolgáltatók Börzéje rendezvénnyel.

Rendezvényünk alapvető célja a résztvevő cégek és hallgatók közötti kapcsolat megalapozása, kialakítása, valamint az aktuális munkaerő-piaci elvárások és lehetőségek bemutatása a hallgatóknak. De a börzére nemcsak a hallgatókat, frissdiplomásokat várjuk, hanem a már tapasztalattal rendelkező álláskeresőket, SZTE Alumni tagokat is.

Az állásbörzén lehetőség nyílik személyesen felkeresni a kiállító cégek képviselőit a standoknál, érdeklődni az adott cég és a kínált pozíciók, lehetőségek után, önéletrajzot leadni, releváns munkaerő-piaci kapcsolatot kiépíteni helyi, regionális és országos cégek szakembereivel. Közel 30 neves cég képviseli magát a börzén, köztük fellelhető akár a mérnököket, akár az informatikusokat, akár a gazdasági végzettségűeket kereső vállalatok; de nemcsak az üzleti szféra, hanem a civil szféra is képviselteti magát. Mindemellett olyan kiállítóink is lesznek, akik olyan szolgáltatásokkal várják a kilátógatókat, amely lehetőségek plusz esélyt nyújtanak a munkaerő-piacon: kompetenciaszerző tréningek, külföldi munkavállaláshoz segítségnyújtás, önkéntes munka.

Akinek már volt része álláskeresésben, tudja, hogy milyen nehézségekkel jár. Ha pl. nem kap visszajelzést pályázatára vagy eddig még megválaszolatlan kérdése merült fel, akkor itt a lehetőség, hogy rendezvényünkön felkeresve a céges szakembereket feltegye kérdéseit a pályázó: miben kell fejlődnie, eddigi tapasztalatai alapján mit ajánlanak számára, stb.

Az állásbörzével párhuzamosan, a TIK Kiállítási Terében változatos témájú előadások várják azokat, akik szeretnének felkészülten nekivágni az álláskeresésnek, képet kapni a jelenlegi munkaerő-piaci trendekről. Az állásbörzén kiállító cégek HR-seitől első kézből informálódhatnak az érdeklődők az interjúra való felkészülésről, árulkodó testbeszédről, munkahelyi protokollról, a vállalkozóvá válás lépéseiről, interkulturális különbségekről.

Bővebb információk: www.sztekarrier.hu weboldalon az állásbörze, Felkészítő Napok menüpont alatt! Az előadásokra mindenkit szeretettel várunk, legyen hallgató, frissdiplomás vagy korábban az SZTE-n végzett alma mater tag!

Ezen túl a rendezvény programjait cégelőadások színesítik, valamint több tanácsadás is várja a kilátogatókat: pályaorientációs, grafológiai és karrier tanácsadásokon lehet részt venni.

Az Őszi Állásbörze az SZTE Mesterképzések Nyílt Napjával közösen kerül megrendezésre, ahol a hallgatók az egyetem 8 karával találkozhatnak, akik mesterképzési kínálatukkal várják az alapdiplomával rendelkezőket. Összesen 148 mesterképzési szak várja a továbbtanulás után érdeklődőket:

Állam- és Jogtudományi Kar, Bölcsészettudományi Kar, Egészségtudományi és Szociális Képzési Kar, Gazdaságtudományi Kar, Juhász Gyula Pedagógusképző Kar, Mérnöki Kar, Természettudományi és Informatikai Kar, Zeneművészeti Kar

Részletes információ az SZTE Karrier Iroda honlapján olvasható: programok, kiállító cégek, egyéb részletek a rendezvénnyel kapcsolatban.

plakát honlap