Szakmák, amelyek vonzzák a pszichopatákat

pszichopatákat vonzzó szakmákA pszichopata munkatársak felismerése nem egyszerű. Vannak azonban szakmák, ahol érdemes odafigyelni a kollégákra, hiszen egyes területek vonzzák a lelki sérülteket.

Ha egy ügyvédi irodában, egy kiadóvállalatnál vagy a rendőrségen dolgozik, nézzen körül, és tippelje meg, melyik kollágája lehet pszichopata. Ezek a területek is vonzzák ugyanis a lelki betegeket. Íme, a lista.


Nem újdonság, hogy nem minden kolléga normális. Persze azért arra nem szoktunk, és valljuk be, nem is nagyon akarunk gondolni, hogy olyanok is akadnak, akikre egyenesen rá lehet sütni a pszichopata bélyeget.

Arról, hogy hogyan ismerjük fel a pszichopata főnököt illetve kollégát, már írtunk korábban, most azonban egy nemrégiben megjelent könyvben, a "pszichopaták bölcsességében" fejtették ki, melyek azok a szakmák, illetve tevékenységi területek, ahol nem árt vigyázni.

Azoknak, akik képesek érzelmeiktől illetve bűntudatuktól elhatárolódni, tehát a pszichopatáknak van néhány szakma, amely kifejezetten kedvez. Ezekben ugyanis teljesíthetnek, van lehetőségük az emberek kizsákmányolűására, megfélemlítésére és irányítására.


A 10 legjobb munka pszihopatáknak

Ügyvezető igazgató
Ügyvéd
Tévés/rádiós
Értékesítő
Sebész
Újságíró
Rendőr
Pap
Séf
Civil munkás

Persze vannak olyan munkahelyek és területek, ahol a pszichopata tulajdonságok nem juttatnak előre, sőt, gátolják is a boldogulást. Vagy a szakma veti ki magából ezeket a típusú egyéneket, vagy pedig maguk a pszichopaták kerülik ezeket a helyzeteket és szakmákat.

Pszichopaták számára nem vonzó szakmák

Szociális segítő
Ápoló(nő)
Terapeuta
Kézműves
Kozmetikus/Stylist
Alapítványi munkatárs/Önkéntes
Tanár
Művész
Doktor
Könyvelő