Pihenőidő, szünet - mikor mennyire van joga a munkavállalónak, mennyit kell kiadni?

pihenoidoA munkaviszonyban a munkavállaló arra vállal kötelezettséget, hogy a munkáltató számára munkát végez. Mindezt a munkavállaló a munkaidejében teszi, a szabadidejével azonban saját maga rendelkezik.




A munkaidőn kívüli munkavégzésre is van lehetőség, de ez egy kivételes eset, amelyet a rendkívüli munkavégzés szabályai tartalmaznak. Megfelelő szabadidő nélkül a munkavállaló regenerálódása kerülne veszélybe, vagy éppen társadalmi, családi kapcsolatai lehetetlenülnének el. Jelen írásunkban azt fogjuk megvizsgálni, hogy mennyi pihenés jár a munkavállalónak.

A pihenőidő egy gyűjtőfogalom, fontos tisztáznunk tehát azt, hogy a pihenőidőnek milyen fajtáit, intézményeit lehet megkülönböztetni. Az Mt. megkülönbözteti a munkaközi szünetet, a napi pihenőidőt, a heti pihenőnapot, a munkaszüneti napot és végül a rendes szabadságot. Ez a felsorolás lényegében egy sorrendet is jelent, így ennek megfelelően a rövidebb időtartamtól fogunk haladni a hosszabb felé.

A munkaközi szünet hétköznapi megfogalmazása az „ebédszünet”, amelynek időtartama attól függ, hogy mennyi a napi munkaidő hossza. A napi munkaidő leggyakrabban nyolc óra szokott lenni, ezért azt kell tudnunk, hogy amennyiben a hat órát meghaladja a napi munkavégzés időtartama, akkor húsz perc munkaközi szünet jár a munkavállalónak. Amennyiben a napi munkaidő a kilenc órát meghaladja, akkor további huszonöt perc szünet jár. Látható hogy itt arról van szó, hogy a munkavégzést meg kell szakítani, vagyis ilyenkor a munkavállaló nem végez munkát (hiszen pihen), adott esetben akár el is hagyhatja a munkavégzés helyét. A munkaidőbe nem számít bele ez az időtartam, ezért díjazás sem jár érte, ez alól kivétel csak a készenléti jellegű munkakörben történő foglalkoztatás esete. A munkaközi szünet rendeltetése a munkavégzés megszakítása, ezért nem lehet „kijátszani” úgy, hogy a munkaidő végén kapja meg a munkavállaló, ezért korábban hazamehet, vagy fordítva, nem adható ki túl korán a munkaidő elején. A törvény ugyanis előírja, hogy három óra, de legfeljebb hat óra munkavégzés után jár a munkaközi szünet. Sokszor a munkaközi szünet intézményébe sorolják az „egészségügyi” szünetet, amely a képernyő előtti munkavégzés esetén jár és óránként legalább tízpercesnek kell lennie. Ilyenkor azonban kell munkát végezni, csak mást, hiszen a jogalkotó célja ezzel az, hogy óvja a munkavállaló szemét. (ma már kissé archaikusnak tűnik, hiszen ma már jóval fejlettebbek a monitorok). A „cigaretta szünet” azonban nem minősül egészségügyi szünetnek, vagyis azt a munkavállalónak a munkaközi szünetében kell lebonyolítania (legalábbis a jogszabályi rendelkezések szerint kell ennek így történnie).

A következő a napi pihenőidő intézménye, amely a napi munkaidő befejezése és a következő napi munkakezdés közötti időtartamot jelöli, egyszerűbben fogalmazva a két munkanap között eltelt időtartam. A munkavállaló részére a napi munkájának befejezése és a következő napi munkakezdés között legalább tizenegy óra pihenőidőt kell biztosítani. Ez alól két alapvető kivétel van, egyfelől a nyári időszámítás kezdete, ilyenkor legalább hét óra, másfelől a készenlét esete, mert ha a munkavállaló ilyenkor munkát nem végzett, nem illeti meg pihenőidő sem.

A harmadik kategória a heti pihenőnap, amelyből hetenként két nap jár. Egyenlőtlen munkaidő-beosztás esetén a heti pihenőnapok egyenlőtlenül is beoszthatók és már nincs olyan általános szabály sem, hogy az egyik napnak vasárnapra kell esnie, ez csupán havonta egy alkalommal kell, hogy megtörténjen.

A munkavállaló regenerálódásához szükség van arra is, hogy hosszabb tartamú egybefüggő pihenésre legyen lehetősége. Ezt biztosítja a rendes szabadság intézménye. Ennek értelmében a munkavállalónak minden évben szabadság jár, amely alap- és pótszabadságból áll. Ez munkában töltött időnek minősül, így díjazás (távolléti díj) jár érte. Az alapszabadság mértéke húsz munkanap, amelyhez hozzáadódnak a pótnapok. Ezek sokfélék lehetnek, közülük a legismertebb az életkorhoz kötött időtartam (25 éves kortól egy, negyvenötödik életévtől tíz pótnap), illetve a tizenhat évesnél fiatalabb gyermeket nevelő munkavállaló után járó pótnap (egy gyermek után kettő, három után hét nap).

A szabadság kiadásának részletes szabályait lehetetlen lenne ebben a néhány sorban ismertetnünk. Éppen ezért arra szeretnénk szorítkozni, hogy mire kell figyelni a szabadság kiadásánál. A szabadságot nem kell egybefüggően kiadni és a munkavállalónak is van beleszólása abba, hogy hány részletben kerüljön a szabadság kiadására. A munkáltató évente hét munkanap szabadságot legfeljebb két részletben a munkavállaló kérésének megfelelő időpontban köteles kiadni. További alapvető szabály, hogy a szabadságot – legalábbis eltérő megállapodás hiányában – úgy kell kiadni, hogy a munkavállaló naptári évenként egy alkalommal, legalább tizennégy egybefüggő napra mentesüljön a munkavégzési és rendelkezésre állási kötelezettsége alól. A szabadság kiadásának időpontját a munkavállalóval legkésőbb a szabadság kezdete előtt tizenöt nappal közölni kell.

 

Dr. Szalai M. András ügyvéd, egyetemi oktató