Munkaviszonyba kerülhetnek az ápolási díjban részesülők

munkaviszony-ápolási díjA szociális tárca elképzelései szerint foglalkoztatotti jogviszonyba kerülhetnek majd azok, akik most ápolási díjat kapnak tartósan beteg vagy súlyosan fogyatékos hozzátartozójuk otthoni gondozásáért.

Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) család- és esélyteremtési politikáért felelős helyettes államtitkára kedden az Országgyűlés foglalkoztatási és munkaügyi bizottsága rehabilitációs albizottságának ülésén azt mondta, a tárca még ebben az évben szeretné elkészíteni az erről szóló javaslatot.

A helyettes államtitkár a kormányzati elképzelésekről Tapolczai Gergely (Fidesz) képviselő kérdésre beszélt; a kormánypárti politikus azt kérdezte, mikor ismerik el az ápolási díjasok gyakorlatilag 24 órás gondozói tevékenységét.

Szeretnék elsmerni az ápolási díjban részesülők munkáját

Fülöp Attila azt mondta, a most (csaknem 30 ezer forintos) ápolási díjban részesülők munkáját foglalkoztatási jogviszony biztosításával lehetne kellőképpen elismerni. Jelezte: erről már tavaly egyeztetések kezdődtek, és bíznak abban, hogy még az idén el tudják készíteni a végleges javaslatot. Hozzátette: olyan előterjesztést szeretnének tenni, amely hosszú távon biztonságos megoldás volna az érintetteknek.

A jogviszony megteremtésével kapcsolatos kérdések között említette annak meghatározását, hogy ki lenne a munkaadó, a foglalkoztató vagy hogy milyen "minőséget" lehetne elvárni a munkától.

A nevelőszülők egészség-, és nyugdíjbiztosítást is kapnának

Fülöp Attila a foglalkoztatási kérdésekkel kapcsolatban kitért a gyermekvédelemben jövőre várható, a foglalkoztatást érintő változásokra is. Elmondta, hogy a nevelőszülőket 2014. január 1-jétől egységes foglalkoztatási jogviszonyban alkalmazzák majd az akkortól hatályba lépő gyermekvédelmi törvény értelmében. Jelezte, az 5500 nevelőszülő közül jelenleg mintegy 3 ezernek nincs munkaviszonya. A nevelőszülők saját lét-, és anyagi biztonságuk megteremtésén keresztül sokkal több erővel tudnak majd koncentrálni a rájuk bízott gyerekekre - tette hozzá.

Korábban Asztalosné Zupcsán Erika, az Emmi szociálpolitikáért felelős helyettes államtitkára is arról beszélt, hogy a nevelőszülők nem 8, hanem lényegében 24 órás tevékenységet végeznek, ezért a kormányzat azzal is el akarják ismerni a munkájukat, hogy egészség-, és nyugdíjbiztosítást ad a számukra, és már meg is kezdték a szükséges jogszabály-módosítások előkészítését.

A tárca tájékoztatása szerint a január 1-jétől hatályos változás lényeges eleme, hogy a foglalkoztatási jogviszony - amely kiterjed a helyettes szülőkre és a "hagyományos" nevelőszülőkre is - szolgálati időre jogosít majd. A jogszabály bevezeti a "befogadó szülő" fogalmát is: ebbe beletartoznak majd az átmeneti gondozást biztosító úgynevezett helyettes szülők, a szakellátásban élő gyermeket ellátó nevelőszülők és a hivatásos nevelőszülők.

 

állások a cv-online oldalán