Mit tegyünk, ha régóta keresünk állást?

tartos munkanelkulisegMennyi idő múlva jelenthet gondot a jelentkezésnél, hogy már régebb óta nincsen munkánk? Sokan sajnos hosszabb ideig nem találnak munkát, nem feltétlenül a saját hibájuk miatt.




Sokan úgy gondolják, hogy az jelenti a gondot, hogy már jó ideje nincsenek alkalmazásban és ez a rés egyre csak nő. Ami eleinte csupán 3 hónap volt, az mára már fél év, sokaknál akár egy év is lehet. A gazdasági helyzet miatt sajnos egyáltalán nem ritka, hogy valakinek sokáig kell állást keresnie. Erre való tekintettel azonban a HR-esek sokkal elnézőbbek ezekkel a munka nélkül eltöltött időszakokkal, hiszen ők is tudják, hogy ez nem feltétlenül a jelentkező hibája.

A megkérdezett szakértők válaszai alapján azt mondhatjuk, hogy átlagosan a 9 hónapot tartják egy határvonalnak. Aki ennél régebb óta nem talált munkát, az nagy valószínűséggel hátránnyal indul majd.

A HR-esek többsége tisztában van azzal, hogy a gazdasági válság komoly következményei közé tartozik az is, hogy megnehezedett az álláskeresés. Sokak vesztették el állásukat és a megnövekedett jelentkezésekből adódóan sokan sikertelenül veszik az akadályokat, akár hónapokig is. Ez tehát nem feltétlenül jelenti azt, hogy a jelentkező alkalmatlan a munka betöltésére, így nagy valószínűséggel lehetőséget kaphatnak ezek a jelöltek is arra, hogy egy személyes interjún is bizonyíthassanak.

Tanácsadók foglalkoznak a kérdéssel, hogy hogyan lehet a legjobb köntösbe bújtatni a munka nélkül töltött időszakokat. Azon kívül, hogy a gazdasági válságra hivatkozunk, igyekezzük magunkat olyan színben feltüntetni, mint aki a megfelelő jelölt lehet a meghirdetett pozícióra. A munka nélkül töltött időt eltölthetjük hasznos dolgokkal is (nyelvtanulás, újabb számítógépes programok megtanulása stb.), amiket nyugodtan megemlíthetünk az önéletrajzunkban, kísérő levelünkben és az interjún is. Ezzel sokkal pozitívabb színben tüntetjük fel magunkat. Tegyük fel magunknak a kérdést: „Hogyan tudom megmutatni, hogy miben fejlődtem?”

Természetesen az álláskeresők aktívan kutatnak az állások után, de találni kell olyan tevékenységeket is, amikkel mozgásban tarthatják magukat, nem esnek ki a munka ritmusából. Vállalhatunk önkéntes munkát, hasznosíthatjuk meglévő tudásunkat és tarthatunk magánórákat vagy fejleszthetjük magunkat a már korábban említett módokon. Ezzel feljavíthatjuk önéletrajzunkat és mi magunk is sokkal hasznosabbnak érezzük majd magunkat. El kell fogadnunk, hogy előfordulhat, hogy hosszabb ideig munka nélkül maradunk majd és meg kell tanulnunk kezelni ezt a helyzetet.

Ha a munka nélkül eltöltött időszakunk egyre csak nő, akkor íme néhány tanács, ami hasznos lehet:

1. Legyünk rugalmasabbak: nem biztos, hogy pontosan olyan munkalehetőség kerül az utunkba, mint amiről álmodtunk. Legyünk rugalmasabbak, ha kell, mert lehet, hogy egy, az elképzeléseinkkel meg nem egyező munkában találjuk meg a sikereket.

2. Gondolkozzunk távmunkában is: legyünk nyitottak arra, hogy esetleg egy másik városban kezdünk el dolgozni, mert ott találunk számunkra megfelelő lehetőséget.

3. Legyünk kitartóak: a megfelelő munka megtalálásához gyakran hosszabb időre van szükség. Ne adjuk fel, ha sok akadályba ütközünk is, ne hagyjuk, hogy a kudarcok elvegyék az önbizalmunkat.

Összegzés

Bár a munka nélkül töltött idő sokak számára egyre csak nő, igyekezzünk úgy gondolkozni, hogy a munkanélküliségünk nem egy állandósult állapot. Sok tényező hatással van a későbbi elhelyezkedésünkre. Van, amire nem lehet befolyásunk, mint például a gazdasági helyzet. Van azonban, amit mi magunk is tudunk kontrollálni, mint például önmagunk fejlesztését.