Miskolci Egyetemi állásbörze 2015. április 1.

Nyitva tartás: 2015. április 1-jén, szerdán 10-16 óráig
Helyszín: a Miskolci Egyetem előcsarnoka, díszaulája.

 

XXI. alkalommal nyitja meg kapuit a Miskolci Egyetem állás- és szakmai gyakorlati helyeket kínáló nagyszabású tavaszi kiállítása.

A Miskolci Egyetem Hallgatói Önkormányzata, Hallgatói Központja és a MEHASZ Nonprofit Kft. által szervezett egynapos rendezvény alkalmat nyújt a cégek bemutatkozására, állásajánlatainak megismertetésére. A nagyszabású találkozón lehetőség nyílik az egyetemi hallgatók és fiatal szakemberek, valamint a cégek, vállalatok számára a közvetlen kapcsolatteremtésre. Az Állásbörze mellett az idén is megrendezzük a Szakmai Gyakorlati Börzét.

Tavaly 63 standon 68 kiállító több mint ezer állásajánlattal volt jelen. A Miskolci Egyetemi Állásbörze ezzel a legnagyobb vidéki állásbörzének számít.

KARRIERT IS ADUNK NEM CSAK DIPLOMÁT!

A Miskolci Egyetem célja az, hogy minden képzési programja minőségi, gyakorlatorientált, korszerű – azaz a gazdasági és társadalmi élet változásaihoz igazodó és a mindenkori munkaerő-piaci igényeknek megfelelő – legyen, hiszen a magyar gazdasági fejlesztésében kulcsfontosságú a jól felkészült diplomás szakemberek kibocsátása.

Állásbörzénk minden bizonnyal segítségükre lehet abban, hogy megtalálják leendő munkavállalóikat intézményünk szakmailag felkészült, az elvárásaiknak megfelelő kompetenciákkal rendelkező végzős hallgatói között.

AZ IDEI TANÉVBEN A MISKOLCI EGYETEMEN DIPLOMÁZÓ HALLGATÓK VÁRHATÓ LÉTSZÁMA:

  Műszaki Földtudományi Kar: 169 fő

  Műszaki Anyagtudományi Kar: 197 fő

  Gépészmérnöki és Informatikai Kar: 1188 fő

  Állam- és Jogtudományi Kar: 391 fő

  Gazdaságtudományi Kar: 304 fő

  Bölcsészettudományi Kar: 94 fő

  Egészségügyi Kar: 76 fő

  Bartók Béla Zeneművészeti Intézet: 93 fő


KARRIERÉPÍTÉS - TAPASZTALATSZERZÉS - KAPCSOLATÉPÍTÉS

Az eseményre a végzés előtt álló és már állást kereső hallgatók mellett a már korábban végzetteket is várjuk. Az alsóbb éveseknek is remek lehetőségeket kínál a börze a szakmai gyakorlati helyek feltérképezésére, „karrierinformációk” begyűjtésére és tapasztalatszerzésre egyaránt. Az állásajánlatok és szakmai gyakorlati helyek mellett cégbemutatók, próbainterjúk, személyes tanácsadások és további karrierprogramok várják az érdeklődőket.

Az Állásbörzén való részvétel kiállítóként standdal, vagy az Állásbörze Kalauz hirdetőjeként lehetséges.

A rendezvénnyel kapcsolatos részletes információk megtalálhatóak az ÁLLÁSBÖRZE HONLAPJÁN.

 

Az Állásbörze eddigi sikerei és eredményei alapján joggal remélhető, hogy a 2015. évi rendezvény sikere sem marad el a korábbiaktól.

Találkozzunk 2015. április 1-jén a Miskolci Egyetemi Állásbörzén!

 

További részletekért látogasson el
a MISKOLCI EGYETEMI ÁLLÁSBÖRZE weboldalára!