Milyen változásokat hoz az új év a munkavállalóknak?

munkajog Ahogy mi is új lendülettel vetjük bele magunkat januárban (bár eleinte kicsit álmatagon) az új évnek, úgy a törvények is életbe lépnek. De mit várhatunk 2014-ben a munka frontján? Hogyan változik a bérünk, a támogatások mértéke vagy a nyugdíj?



Emelkedik a minimálbér és a bérminimum is

2014-től 101 ezer 500 forint lesz a minimálbér és 118 ezer forint a szakmunkás bérminimum. A minimálbér 2013-ban 98 000, a szakmunkás minimálbér pedig 114 ezer forint volt. A megállapodás a minimálbérnél 3,6, a garantált bérminimum esetében pedig 3,5 százalékos emelés jelent.

Növelik a közfoglalkoztatottak bérét

A közfoglalkoztatásban dolgozók bére emelkedik 2,4 százalékkal. Az emelés mértéke az alábbiak szerint alakul:

A teljes munkaidőben foglalkoztatott közfoglalkoztatott havi bére

75 500 forint -> 77 300 forint


A legalább középfokú iskolai végzettséget és szakképesítést igénylő munkakör betöltő közfoglalkoztatott:

96 800 forint -> 99 100 forint


A munkavezető közfoglalkoztatottak bére:

83 050 forint -> 85 050 forintr


Családtámogatások, GYED extra


A gyes és gyed folyósítása mellett újra vállalható munka a gyermek egyéves kora után. Testvér születése esetén a korábbi ellátások megmaradnak, így például két gyedre vagy két gyesre is jogosulttá válhatnak az érintettek egy időben

A bevezetendő diplomás gyeddel lehetővé válik, hogy a felsőfokú képzés nappali tagozatán két aktív félévet meghaladó hallgatói jogviszonnyal rendelkező anya a gyermek egyéves koráig gyedre szerezzen jogosultságot, ezt követően pedig gyes mellett végezheti a tanulmányait.

Bővebben itt olvashatsz a témáról: Újabb családtámogatások vehetők igénybe 2014-ben


Rokkantsági és rehabilitációs ellátások

A rokkantsági és a rehabilitációs ellátások, valamint a baleseti járadékok összege is emelkedik 2,4 százalékkal


Módosulnak a rokkantsági szabályok

A megváltozott munkaképességű személyek ellátására jelenleg az jogosult, akinek az egészségi állapota 60 százalékos - vagy ennél alacsonyabb - mértékű, és 5 éven belül legalább 1095 napot - 3 évet - dolgozott úgy, hogy volt társadalombiztosítása. Az indoklás szerint azonban a 45 és 60 év közöttieknél sokan egészségi állapotuk miatt az elmúlt öt évben nem tudtak dolgozni. Ezért kiegészítették a szabályozást, így 10 éven belül 2055 nap vagy 15 évben belül 3650 nap - azaz tíz év - biztosítási idő megléte esetén is jár támogatás. Megváltozott munkaképességűnek kell tekinteni azt a munkavállalót is, aki rehabilitációs járadékban részesül.

Bővebben itt olvashatsz a témáról: Módosultak a rokkantsági szabályok




Emelt összegű ápolási díj

Nettó 40 ezer forintra emelkedik az emelt összegű ápolási díj, és emellett bevezetik a kiemelt ápolási díjat, mely nettó 48 ezer forintos támogatást jelent.


Nyugdíj

2,4 százalékos lesz a nyugdíjemelés mértéke, ami 2,8 millió embert érint hazánkban.


Bérpótlék

A szociális, a gyermekvédelmi és a gyermekjóléti ágazatban dolgozók bérpótlékot kapnak, ez havi 6-17 ezer forinttal emeli meg az e területen dolgozók fizetését. Ezt 2014 márciusában kapják majd meg, de januárig, azaz visszamenőleg is megkapják a járandóságot.