Mi az, amivel mi magunk akadályozzuk álláskeresésünket?

Az álláskeresés során próbálunk mindent a legjobb tudásunk szerint tenni. Sokszor azonban inkább az érzelmeink vezetnek, vagy egyszerre túl sokat akarunk. Melyek azok a dolgok, amelyekről azt hisszük, segítenek, de leginkább csak akadályoznak minket, hogy új, jobb munkát találjunk?



A munkáltatót nem érdekli a kétségbeesésünk

Sajnos. És az is szomorú, hogy sokszor belekerül egy-egy jelentkezésbe olyan szöveg, melynek lényege, hogy ha ugyan az adott pozícióra nem is megfelelő a jelölt, bármilyen más munkát is elvégezne a cégnél.

A munkanélküliség manapság kiterjedt dolog, és érthető, ha egy idő után kétségbeesünk, és minden lehetőség után kapva kapunk.

A munkáltatónak azonban nem az az érdeke, hogy segítsen az állástalanokon, hanem hogy a számára szükséges feladatokat egy rátermett munkaerő végezze el. És abból is van sok. Így könnyen válogathat.

A munkaadó célja még, hogy a kiválasztottat be tudja illeszteni a cégbe, a vállalati kultúrába.

Ráadásul ilyen esetben az is tiszta helyzet, hogy azért van szükségünk a munkára, hogy meg tudjunk élni – ami természetes, így azonban a munkaadó (joggal) gondolhatja azt, hogy csupán átmeneti megoldásként tekintünk az általa kínált pozícióra, és amint jön egy jobb lehetőség, el fogunk menni a cégtől.

Jelentkezéseinkben tehát inkább erősségeinkre, szakmaiságunkra fókuszáljunk, mint hogy megpróbáljuk sajnálatot, netán bűntudatot kelteni a HR-esben.


Ha nem célzunk, nem találunk

Azok az önéletrajzok, melyekben egész életpályánknak helyet szentelünk, sokszor használhatatlanok. Ma már ritkaság számba megy, hogy valaki egy munkahelyen sok évig megmarad. De ha mégis, akkor is többször változhat a betöltött pozíció vagy a feladatkör.

Sokszor vannak kitérők, például pultos munka az egyetem mellett vagy egy-két éven át értékesítői próbálkozások a végzés után.

Ezek természetesen fontosak, hogy ne tűnjön „lyukasnak” az életpályánk, ha azonban ezek nem relevánsak a megpályázott pozícióhoz, ne ezeknek szenteljünk nagy figyelmet az önéletrajzban. Lehet például feladatkörönként is felépíteni a CV-nket, ahol az évszámok nem kapnak akkora jelentőséget.

Az egy pozíció-egy önéletrajz elv mindig érvényes, a pályázásnál vegyük figyelembe az elvárásokat, az előnyöket, és ezeket emeljük ki a feladatkörök részletezésénél.

 

Elvesztegetett idő

Ha olyan pozíciókra pályázunk tömegével, amelyek valójában nem is érdekelnek bennünket, csak az időnket vesztegetjük, mert előbb utóbb újra állást kényszerülünk keresni.

Ahelyett, hogy alá- vagy felé lőnénk elvárásainkat, inkább fókuszáljunk azokra a vállalatokra, azokra a szakmákra, melyek beleférnek elképzeléseinkbe. Gondoljuk végig, hol, milyen eseményeken tudnánk találkozni ezen vállalatok képviselőivel, miként tudnánk felhívni magunkra a figyelmüket, és a jelenlegi kapcsolati hálónk milyen lehetőségeket nyújt, kik azok, akik összehozhatnak minket ezekkel a dolgozókkal. Az ismerősöm ismerőse módszer sokszor beválik. Persze ez akár rosszul is elsülhet. Erről itt is írtunk már itt!



Libikókás kapcsolatépítéssel nem megyünk semmire

Nem győzzünk hangoztatni a kapcsolatépítés fontosságát akár offline, akár online.

A lényeg, hogy döntsük el először, milyen képet akarunk kialakítani magunkról. Nem lehetünk egyszerre HR-esek, marketingesek és újságírók is. Vagy értékesítők és könyvelők.

Amennyire lehet, próbáljuk szűkíteni adott területre vagy terület-együttesre, amit hangsúlyozunk magunkról, amikor a kapcsolati tőkénket felhasználva, barátainknak, ismerőseinknek elmondjuk, miben is vagyunk jók, milyen munkát keresünk.

Aki egyik héten egyik, másik héten másik szakma képviselőjének vallja magát, hitelét veszti, és kevésbé jó szívvel fogják ajánlani is őt.


Érdekes lehet: Mit ne tegyünk a Facebookon, ha állást keresünk?


Hamis számok az álláskeresésben

Álláskeresőként gyakran kerülünk a számok bűvkörébe, és sikertelenségünk mutatójává az elküldött önéletrajzok vs. visszajelzések számát tesszük meg. Ha nem a megfelelő helyekre adjuk be a pályázatunkat, nem releváns pozíciókra, akkor nem csak hogy csökkentjük a pozitív visszajelzések
számát, de saját magunkat is megfosztjuk a későbbi lelkesedés lehetőségétől.
Amikor este a férj/feleség megkérdezi, hogy „Hogy állsz az álláskereséssel?” komoran feleljük, hogy: „Ma is elküldtem 10-et, de semmi válasz”

Értékeljük át az eddigi stratégiát, kérjünk tanácsot szakértőtől, karrier- illetve önéletrajz-tanácsadásra is bejelentkezhetünk, hogy rájöjjünk, jó irányba haladunk-e.