Megvan az idei SALES GURU – idén csaknem nyolcszor többen indultak a címért


Hatalmas érdeklődés övezte a 2006-os Sales Guru vetélkedőt, amely során - 2003 után -, három év elteltével nyílt újabb lehetőségük Magyarország vállalkozó kedvű értékesítőinek, hogy megküzdhessenek egymással.

A verseny ötlete Észtországból származik, ahol a CV-Online leányvállalata először 2001-ben rendezte meg ezt a rangos szakmai megmérettetést. Azóta a salesesek versenyezhettek még Lettországban, Litvániában és Magyarországon is.

Idén Magyarországon mintegy másfélezren jelentkeztek; ez a három évvel ezelőttinél csaknem nyolcszor több játékost jelent. A CV-Online és a Door Training szervezésében a budapesti Corinthia Aquincum Hotelben megrendezett vetélkedő első négy fordulója az interneten zajlott: a négy elődöntő során a résztvevőknek szakmai kérdésekre kellett válaszolniuk. A döntőben 11 - a legmagasabb pontszámot elért -, versenyző mérhette össze tudását.

A héttagú zsűriben igen neves szakemberek foglaltak helyet: Szauer Klaudia, a HSBC magyarországi leányvállalatának, a Beneficial Zrt. lakossági üzletágának vezetője, Zomi Enikő, az FHB toborzási főmunkatársa, Dancsáné Varga Anita, az UNION Biztosító hálózati HR vezetője, Ádám László, a Hewlett-Packard Magyarország beszerzési igazgatója, Evetovits Iván, a MILUPA kereskedelmi igazgatója, továbbá Erdélyi Zoltán, a Vista Utazási Irodák Kft. ügyvezető igazgatója, valamint Kárpáti Gábor, a Coface Hungary értékesítési vezetője.

A döntőbe 10 férfi, és mindössze egy hölgy jutott be. A résztvevőknek hat feladatot kellett megoldaniuk. Ezek között volt olyan is, amely során egy zsák avart és egy pohár hideg vizet kellett piaci kofa módjára eladni a zsűri tagjainak, illetve akadt olyan szerepjáték is, amely egy magas, cégvezetői szintű tárgyalást keltett életre. A versenyzők közül az első két feladat után már csak öten folytathatták a küzdelmet, a végső „összecsapás” pedig a két legjobb között zajlott.

A győztes, a 2006-os év Sales Guruja a 25 éves Nagy Balázs Zoltán lett, aki mindössze három éve foglalkozik értékesítéssel. A diósdi fiatalember másfél éve egy kintlévőség-kezelő cégnél, az Intrum Justitiánál dolgozik, a munka mellett pedig kommunikáció szakos hallgató, szabadidejében a Budapesti Farkasok nevű amerikai futballcsapat tagja. Bár az elért eredmény után valószínűleg több cég is szeretné őt alkalmazni, a fiatalember hangsúlyozza: nagyon jól érzi magát jelenlegi munkahelyén.
A vetélkedő második helyezettje Kőhidai Szabolcs lett, aki egy tréningcégnél dolgozik; a harmadik díjat pedig az egyetlen női döntős, az egyik élelmiszeripari cég értékesítési vezetője, Stampf Krisztina vihette haza.

A verseny fődíja egy ausztriai utazás volt, de a második és a harmadik helyezett sem búslakodhat: ők is csomagolhatnak, mert számukra egy-egy belföldi pihenést ajánlottak fel a támogatók.

Ezúton is szeretnénk köszönetet mondani támogatóinknak: DOOR Training Hungary Kft., Vista Utazási Irodák, Vértes Holtel Siófok, Sikonda Wellness Hotel, Bosch, Union Biztosító, Milupa, Coface Hungary, OKI Printing Solutions, Pepsi, Corinthia Aquincum Hotel; valamint médiatámogatóinknak: Napi Gazdaság, Pénzcentrum.hu, Info Rádió, Boomerang Media, HR Portal, Vezetői Tudásportál