Holnap nyitja kapuit a Debreceni Egyetem Állásbörze és Karriernap

A Debreceni Egyetem Főépületénél pár órán belül megnyitja kapuit a Debreceni Egyetem Állásbörze és Karriernap az egyetem Díszudvarán, amely egy 1997 óta megrendezésre kerülő méltán híres rendezvénysorozat ez évi folytatása.

Érdemes kilátogatni minden korosztályban lévő érdeklődőnek, hiszen idén lényegesen bővül a börze repertoárja, így az álláslehetőségeket és szakmai gyakorlati helyeket kínáló standok mellett a még javában az egyetemi képzésben lévő hallgatókat szakmai gyakorlati helyek, ösztöndíjak várják, emellett karrier- és önéletrajz írási tanácsadással, grafológiai vizsgálattal, próbaállásinterjúkkal és továbbképzési ajánlatokkal is találkozhatunk.

De nemcsak a pályakezdőket várják, bárki kedvére ismerkedhet multinacionális cégek és magyar vállalkozók széles skáláján felsorakoztatott munkalehetőségeikkel, akár idegen nyelven is, ami valljuk be, ma már kulcsfontosságú egy Uniós tagállamban.

Érdemes lesz tehát ellátogatni a holnapi napon az Egyetem főépületébe, hiszen most több mint 80 kiállító várja az érdeklődőket a megannyi kiváló szakmai program mellett. A szervezők szerint több mint 2000 látogató várható.

Minden érdeklődőt szeretettel vár a Debreceni Egyetem 2014. április 16-án!

Börzére fel!

debrecen-allasborze-logo

Csatlakozz hozzánk!

https://www.facebook.com/events/1408129742784567/

https://www.facebook.com/unideballasborze