Hogyan építsük fel az interjút?

Az interjú kérdései nagymértékben függnek az adott pozíciótól, azonban a legelterjedtebb és leggyakrabban használt – strukturált, félig strukturált kérdéseket tartalmazó- interjúk felépítése hasonló.

Felkészülés

Nemcsak a jelöltnek, hanem nekünk, interjúztatónak is fontos, hogy a szakmai beszélgetés előtt felkészüljünk. Mindenképpen szánjunk elegendő időt a pályázó dokumentumainak átolvasására, hiszen nagyon kínos, és nem keltjük a profi szakember képét, ha esetleg például olyan eseményre, dátumra kérdezünk rá, ami az önéletrajzban, vagy a kért motivációs levélben már szerepel. Így fontos, esetleg tisztázandó kérdéseket tudunk feltenni, valamint egy-egy a cég, illetve pozíció szempontjából hasznos információra is bukkanhatunk, ami akár a kérdezési folyamat során a súlypontokat is áthelyezheti.

Feszültségoldás

A versenyhelyzet, a megfelelés vágya a pályázókban hol kisebb, hol nagyobb feszültséget generál, amit érdemes interjúztatóként néhány semleges kérdéssel, mosollyal, esetleg humorral oldani, hiszen a jelölt pozitív, elfogadó környezetben nagyobb eséllyel nyílik meg, lesz őszintébb és akár jobban is teljesíthet. Nem mellékesen pedig jó benyomást szerezve, jó hírét viszi cégünknek, ami HR munkatársként szintén kiemelten fontos szempont lehet.

Bevezetés

A néhány kezdő kérdés után ismertessük, hogyan fog kinézni a jelen beszélgetés, mire kell számítani, illetve néhány szóban mutassuk be magunkat.

A lényeg. A szakmai kérdések.

Sosem szabad szem elől téveszteni, hogy a jelölteket bár általában egyenként, de egymáshoz viszonyítva kell majd értékelnünk, ezért érdemes néhány olyan kérdést feltenni, ami összehasonlíthatóvá teszi a pályázókat. Mindenki hajlamos arra, hogy a hozzá hasonlókat szimpatikusabbnak vélje, viszont ha ez alapján hozzuk meg a végső döntést, könnyen az lehet az eredménye, hogy nem válik be az adott munkatárs.

Mivel a jelöltek már számos helyről utánanézhetnek a leggyakoribb kérdéseknek, érdemes a feltett kérdéseket minél specifikusabban a munkakörre szabni, illetve néhány meghökkentő, nem várt kérdést is feltenni, hogy ne betanult, udvarias, szépen megfogalmazott panelmondatokat kapjunk válaszként.

A cég bemutatás

Amikor a lényegi információkat megtudtuk a jelöltről, mutassuk be cégünket is. Sokan nem tartják fontosnak, és csak néhány mondattal jellemzik a szervezetet, a pozíciót, ahova keresik a munkatársat. Pedig a pozíció „eladása” a jelöltnek kiemelt fontosságú, hiszen a motivált pályázók olyan helyen szeretnének dolgozni, ahol sokrétű, komplex feladatkört láthatnak el, van lehetőség az előrelépésre, jó híre van a cégnek és/vagy egyéb kiváltságokat kínálnak. Hangsúlyozzuk a szervezet erősségeit a munkakörnek pozitív sajátosságait, aminek eredményeként elérhetjük, hogy mellettünk döntsön egy pályázó.

Lezárás

Az interjú zárásaként érdeklődjünk, hogy minden érthető volt-e, van-e kérdés esetleg és tájékoztassuk a jelöltet, hogy néz ki a kiválasztási folyamat további része, mikor számíthat visszajelzésre, illetve hány körre kell számítani, ott milyen típusú megoldandó feladat várja.

Akkor nevezhetünk sikeresnek egy interjút, ha úgy érezzük a lehető legtöbb és legrelevánsabb információt megtudtuk a jelöltről. Amennyiben többen interjúztattunk érdemes először mindenkinek leírni, összegezni véleményét, döntésének okát, és csak aztán megvitatni, hogy ki, melyik pályázókat ítélte a legjobbnak, így elkerülve, hogy esetleg a legszeniorabb, vagy egy hangadó kolléga döntése legyen a meghatározó.

Fazekas Katalin
HR Tanácsadó