Foglalkoztatási jogviszonyban a nevelőszülők

neveloszulok2014 januárjától 5200 nevelőszülő kerül foglalkoztatási jogviszonyba, közülük 3200-nek jelenleg semmilyen munkaviszonya nincs - közölte az Emberi Erőforrások Minisztérium (Emmi) szociálpolitikáért felelős helyettes államtitkára.



Asztalosné Zupcsán Erika az MTI-nek arról beszélt, hogy az új, egységes foglalkoztatási jogviszony bevezetése mintegy 13 ezer gyermeket érint közvetve. Az intézkedés - amely nyugdíjjogosultságot is biztosít - vonzóbbá teszi a nevelőszülői hivatást, ugyanakkor emeli a szakmai színvonalát és az elismertségét is - tette hozzá.

Az örökbefogadás is egyszerűsödik

A kormány a nevelőszülői hivatás vállalásának ösztönzése mellett az örökbefogadás egyszerűsítésével is erősíteni akarja a gyerekek családba kerülését - közölte. Utalt arra, hogy 2010 és 2012 között több mint 15 százalékkal nőtt a gyermekvédelmi szakellátásból örökbeadott gyermekek száma.

A Magyary-program keretében 2014. január 1-jétől egyszerűsödik az örökbefogadás előtti eljárás, és egyszerűbbé válik az örökbefogadás engedélyezése is - emelte ki.

A helyettes államtitkár arról is beszélt, hogy több száz gyermekvédelmi intézményben élő gyermek kerülhet családba a kormány intézkedéseinek hatására.

Emlékeztetett arra, hogy ma Magyarországon mintegy 21 500 gyermekvédelmi gondoskodásban élő gyerek és fiatal felnőtt van, és közülük mintegy 8200 kiskorú él gyermek- és lakásotthonban. A kormány célja, hogy közülük mind többen, a 12 évesnél fiatalabb, 2014. január 1. után állami gondoskodásba kerülő gyerekek pedig lehetőleg mindnyájan nevelőszülői vagy örökbefogadó családba kerüljenek. A jelenleg gyermekotthonban élő, mintegy 2430 tizenkét év alatti fiatal átkerülése nevelőszülőkhöz fokozatosan, három év alatt történik meg.

A helyettes államtitkár közölte, azoknak a gyermekeknek, akik életkoruk, tartós betegségük vagy fogyatékosságuk miatt nem helyezhetők nevelőszülői családba, a meglévő otthonok korszerűsítésével, családiasabbá tételével - az Új Széchenyi Terv forrásainak felhasználásával - segítenek.

(MTI)

állások a cv-online oldalán