Sikeres emberek és történeteik – interjú Kőhalmi Zoltánnal

Sikeres.emberek.es.torteneteik.interju.Kohalmi.Zoltannali_150x1501. Tudni rólad, hogy gyermekkorodban karikatúrista, képregényrajzoló szerettél volna lenni, az érettségi után építészmérnöknek tanultál, de végül humorista és a HVG címlapjainak tervezője lettél. Minek köszönhető, hogy ennyire változatos utat jártál be?

Én világéletemben rajzoltam és szerettem a humort, amelyek a karikatúrában összekapcsolódnak, ezért alapvető volt számomra, hogy majd karikatúrista leszek. Sajnos a rajz miatt tévedésből építészmérnöknek mentem, ez volt életem egyik legnagyobb tévedése. (nevet) A HVG címlapjainak kitalálása során azonban megvalósul az életemben a karikatúrista gondolkodás, hiszen három grafikussal együtt képekben és rajzolgatva ötletelünk hétről hétre.

A humorista karrierem pedig úgy kezdődött, hogy szerzőként humorfesztivál győztes voltam, majd bekerültem a humor bizniszbe és kézről kézre adtak, sok helyre hívtak. Háttérember voltam sokáig a humoristák mögött, dolgoztam többek között dokumentumfilmben, rajzfilmben és TV műsorokban is, valamint jeleneteket írtam mások számára a rádiókabaréban. Ez egy hosszú időszak volt, majd szinte egy véletlennek köszönhetően színpadra álltam. Nem vagyok törtető, kellett hozzá a szerencsés véletlen, hogy kiálljak mások elé, bár titkon mindig erre vágytam, de úgy gondoltam, hogy nekem nincsenek meg a megfelelő adottságaim hozzá. A kabaréban annak idején, aki kiállt az színész volt, előre megírt dolgot mondott el és semmit nem tudtál meg róla, nem úgy, mint napjainkban. Nekem ezért olyan volt, mint egy panoptikum, bekerültem gyerekkorom nagy sztárjai közé, meg sem mertem szólalni közöttük. A Dumaszínházat pedig egy kávézóban kezdtük el kevés néző előtt, nem volt nagy tétje, ezért azt mondtam, hogy csak egy alkalommal kipróbálom, de olyan jól sikerült, hogy azt mondták, menjek a jövő héten is. Alapvetően elmondható, hogy a sodródásnak köszönhető, hogy ennyire változatos utat jártam be.

2. Kellett-e nehézségekkel szembenézned a karriered során? Ha igen, akkor mi segített abban, hogy ezeken átlendülj?

A feleségem sokszor mondja, hogy konfliktuskerülő alkat vagyok, de ezen igyekeztem változtatni az évek alatt, hiszen abban, amit csinálok nagyon észnél kell lenni. Amikor kint áll az ember a színpadon és ott ülnek vele szemben rengetegen, plusz van megrendelő is, akkor tudnia kell kezelni bizonyos helyzeteket. Alapvetően maximalista alkat vagyok, úgy érzem, hogy erre a szakmára tettem fel az életemet, úgyhogy nem kérdés, hogy ezt jól kell csinálnom.

3. Arra a kérdésre, hogy hivatásnak vagy munkának tekinted-e a foglalkozásodat úgy gondolom, hogy az előbbit mondanád. Jól gondolom?

Igen, a hivatásomnak tartom, de persze munka is egyben, nem csak móka és kacagás. Amikor belekerültem ebbe az egészbe, akkor teljesen megdöbbentem azon az eseten, amikor először voltam Fábry Sándornál, mint háttérember, ültünk a nappalijában és valaki telefonált, amire az volt a válasz, hogy hagyjatok, most dolgozunk. Én pedig meglepődtem, hogy mi az, hogy dolgozunk?! Ez nem munka. De aztán rájön az ember, hogy minden munka, amit pénzért és határidőre csinál. Volt egy nagyon súlyos mondat az életemben, amit Farkasházy Tivadar mondott, amikor a kabaréba kerültem: „nem az a jó humorista, aki akkor ír vicceset, amikor jó kedve van, hanem az, aki akkor is, amikor meghalt az anyja.” Akkor is ki kell állni a színpadra, amikor valamilyen problémája van az embernek és azt nem szabad a közönségnek érzékelnie, hiszen azért fizetnek, hogy nevessenek. Sokszor van, hogy az ember munkának érzi, de el nem tudom képzelni, hogy milyen lenne az, ha nem is szeretném ezt az egészet.

4. Azt nyilatkoztad egyszer, hogy nem szereted a meglepetéseket, viszont az élet tele van váratlan fordulatokkal. Hogyan kezeled ezeket a helyzeteket?

Általában rosszul, de azt hiszem, hogy pont ezért nagyon biztosra menő alkat vagyok. Mindenre fel akarok készülni és minden problémát ki akarok zárni, azonban ez nem minden esetben lehetséges. Például ilyen az improvizáció, azt mondják, hogy az a titka, hogy merjünk megbukni és rosszat mondani, ki kell mondani, ami először az eszünkbe jut. Én az alkatom szerint kerülöm az ilyet, de nem egyszer voltam már ilyen helyzetben. Az az érdekes, hogy kiderült, hogy képes vagyok rá, sőt. Pár hete volt egy nagy áramszünet a Művelődési Házban, ahol felléptem, ezért nem volt hang és teljesen sötét lett. Ennek következtében zseblámpával kellett bohóckodnom tíz percet, kiabálva és nagyon jól működött. Mindig szereti a közönség, ha valami csak ott születik meg és csak nekik szól. Meglepődtem magamon, hogy erre képes voltam. Nem vágyom ilyen helyzetekre, de nem éreztem rosszul benne magamat és jól is működött. Az a tapasztalatom, hogy mindig többre képes az ember, mint gondolja. Amikor elkezdtem írni meg voltam győződve róla, hogy ezek csak nekem viccesek meg két haveromnak. Aztán, amikor először előadtunk a gimnáziumban pár jelenetet, akkor szembesültem vele, hogy a kortársaimnak is tetszik és a humorfesztiválon jött el az a felismerés, hogy ezeken más emberek is tudnak nevetni. Aztán kiderült, hogy megadott témákra és időre is lehet írni és színpadra is tudok állni. Úgy gondolom, hogy érdemes feszegetnünk a határokat.

5. Volt olyan, amit megbántál vagy mai fejjel másképpen csinálnál?

Azt, hogy építésznek tanultam az egyetemen megbántam, de legalább ismerek nagyon sok jó építészt és ragadt is rám egyfajta gondolkodás. Persze helyette elvégezhettem volna másik két egyetemet is akár, mondjuk valamilyen bölcsész szakon, de kiderült számomra, hogy humánnak reál vagyok, reálnak pedig humán.

6. Mit tanácsolnál a fiatalkori önmagadnak?

Nem szabad várni, hogy majd biztos megtörténnek az emberrel a csodák, hanem eléjük kell menni és tenni értük.

7. Ugyanezt a szakmát választanád így utólag is?

Igen, ez a gyerekkori álmom volt.

8. Voltál esetleg emlékezetes állásinterjú szituációban?

Érdekes, mert az életem során még sosem voltam állásinterjún, erre nagyon büszke vagyok. Sosem jelentkeztem munkára, hanem mindig azok találtak meg engem, egyik szülte a másikat. Azt hiszem egyszer próbáltam jelentkezni egyre, de akkor vissza sem jeleztek. (nevet)

9. Egy interjúban azt nyilatkoztad, hogy zárkózott és szorongó típus vagy. Az emberek gyakran egy állásinterjú miatt stresszelnek, ezért érdekes lehet a számukra, hogy te hogyan győzöd le a félelmeidet a színpadra lépés előtt.

Ez egy érdekes kérdés. Én tényleg nagyon zárkózott vagyok, még akár munka közben is, ezért amíg ismeretlen voltam nagyon sokszor nem tételezték fel rólam, hogy érdekes lehet, amit gondolok. A HVG-ben is féltem hozzászólni a beszélgetésekhez a legelején, ezért majdnem elvesztettem ezt a lehetőséget, de miután megkaptam a bizalmat, beváltottam a hozzám fűzött reményeket. Az önérvényesítésben elég rossz vagyok, nem tudok mást túlkiabálni. Az a nagyszerű a stand up-ban, hogy, amikor kiállok a színpadra ott egyedül vagyok, nincs, akivel versenyeznem kell. Ha az első másodpercekben sikerül elkapnom a közönséget, utána már jönnek velem és onnantól már csak rajtam múlik az egész, nincs kire hárítani a felelősséget. Érdekes, mert a színpadra egyszerűbb kiállnom, mint mondjuk tíz ember előtt beszélnem egy asztalnál. Felpörget a szituáció, olyan, minta egy vadászgépet vezetnék. Nagyon észnél kell lenni.

10. Olvasóink egy része éppen munkahelyváltás előtt áll vagy szeretne más területen elhelyezkedni, mint a jelenlegi állása. Mit tanácsolnál a számukra, illetve mi segített Neked abban, hogy megtaláld a hivatásodat?

Én mindenkinek azt tanácsolom, hogyha teheti, akkor találjon olyan munkát, ami alapvetően érdekli, mert annál gyötrelmesebb nincs, mint amikor nem szereti az ember azt, amit csinál. A gyerekeimnek is mindig ezt mondom. Persze, amikor bekerül valahova az ember, akkor az máshogy fog kinézni, mint ahogyan azt kívülről elképzelte. Én is teljesen máshogy képzeltem a humor szakmát, mint ahogy valójában működik, meg mindenhol vannak konfliktusok, de hogyha az egészet nem szereti, akkor az kínszenvedés lehet, azt nem szabad csinálni. Nem szabad olyanba belemenni, ami nem érdekel, én ezt a Műszaki Egyetemen megtanultam, hiszen gyötrelem volt az egész, mert nem érdekelt. Én arra vagyok jó példa, hogy valamit a fejembe vettem és azt nem engedtem el. Másoknak is csak ezt tudom ajánlani.

Megosztás: