Sikeres emberek és történeteik – Gerendai Károly

by | aug 23, 2016 | Karriertanácsok

Gerendai KárolyA napokban ért véget Magyarország leghíresebb és legnagyobb fesztiválja, a Sziget. Senkinek nem kell bemutatni az esemény alapítóját és a Sziget Kft. ügyvezető igazgatóját, Gerendai Károlyt, aki korunk egyik legbefolyásosabb üzletembere. Érdeklődése nagyon szerteágazó, amellett, hogy kultúraszervező, két Michelin-csillagos étterem tulajdonosa és a Szeretem Magyarországot klub alapítója és vezetője.

A siker alapja egy jó csapat

Gerendai szerint elért eredményeinek alapja a jó csapat, akik véghez vitték mindazt, amit ő megálmodott. Mindegyik sikerre vitt kezdeményezésében voltak kulcsfigurák, akik segítették őt, és akik nélkül nem jöhettek volna létre ötletei. Ugyanannyira kellettek ők is a sikerhez, mint maga az alapító – mondta el az üzletember a Business & Café vele készített interjújában. Az időmenedzsment szempontjából is fontos egy biztos háttér, hiszen az embernek nincsen kapacitása minden projekt operatív részében részt venni. Azért jelenleg is előfordul, hogy tüzet kell oltania, ahelyett, hogy azzal foglalkozna, amitől eredményes lesz egy projekt.

ÉRDEKES: Mit tanulhatunk Hosszú Katinka sikereiből?

Fontos a társadalmi tőke

Az idők folyamán, vállalkozásainak köszönhetően, olyan kiterjedt kapcsolati rendszerre tett szert, hogyha valamilyen területen megszorul, akkor bátran fordulhat barátaihoz és kollégáihoz. Segítik őt és képesek átvenni a problémás feladatokat tőle.

Szívesen fejleszt már meglévő vállalkozásokat

Gerendai amellett, hogy új ötleteit valósítja meg, gyakran találkozik olyan kezdeményezésekkel, amelyek már léteznek az országban, de szerinte nem használják ki eléggé lehetőségeiket. Amikor ilyet lát, megfogalmazódik benne, hogy ezt lehetne jobban is csinálni. Első éttermét Costes néven nyitotta meg a Ráday utcában, ami során arra törekedett, hogy ne kelljen kompromisszumokat kötnie és az apró dolgoktól kezdve egészen a megfelelő szakemberekig mindenben a legjobbat nyújtsa.

Mit tanácsolna fiatalkori önmagának?

Huszonkét éves volt, amikor útjára indították a Sziget fesztivált, ami véleménye szerint sokkal könnyebb volt akkoriban, a rendszerváltás után, mint manapság. Nem tervezték, hogy nemzetközi szinten is elismert eseményt hozzanak létre, csak egy nagy, közösségi bulit szerettek volna szervezni. Elmondása szerint ma már rengeteget lehet tanulni a vállalkozásokról, azonban neki még erre nem volt lehetősége, mindent érzés szerint csinált. Napjainkban sokkal racionálisabban és megfontoltabban lehet vezetni egy céget, ha tehette volna, akkor tanulta volna ő is, hogy ne kelljen mindent tapasztalati úton elsajátítania.

Az elmélet vagy a gyakorlat a fontosabb?

Gerendai a gyakorlati tudásban hisz, mert véleménye szerint az elmélet és a gyakorlat gyakran nem fedi egymást. Bár hozzáteszi, hogy az ő idejében még nem volt kulturális menedzser képzés, így neki lehetősége sem volt több elméleti tudásra szert tenni. Napjainkban a két tanulási formát egyszerre kell alkalmazni, ezért azt tanácsolja, hogy találjunk egy jó képzést és ahhoz szerezzünk megfelelő rutint.

Szeretnél olyan munkahelyet találni, ahol tényleg támogatnak mindenben és kapsz fejlődési lehetőséget?

Cvonline.hu ebben is segít, hiszen több mint 500 munkaadó 10.000 állásajánlata közül válogathatsz! Nézz szét legfrissebb állásajánlataink között, hogy megtaláld a számodra megfelelő munkahelyet! Ha még több esélyt szeretnél adni magadnak, töltsd fel önéletrajzod is, vagy kérj állásértesítőt, hogy elsők közt értesülj a legújabb ajánlatokról! Nem akarsz a nulláról megírni egy önéletrajzot? Használd önéletrajz sablonjainkat.