Hiányszakma a takarítás

by | febr 26, 2016 | Hírek

Hianyszakma-a-takaritas_150x150A napokban jelent meg a Magyar Tisztaságtechnológiai Szövetség (Matisz) elnökével készített interjúról szóló cikk. Paár Zoltán, a szövetség elnöke szerint „a legtöbb betöltetlen állás jelenleg a takarításban van”.

Magyarországon már 2004 óta szakma a takarítás, ma már több mint tízezer sikeres OKJ-s vizsgával rendelkező takarítót tartanak számon. Sokan közülük viszont nehezen megközelíthető kistelepülésen élnek, ahonnan drága és nehézkes lenne a városi munkahelyekre való bejutás, többek között emiatt is van nagy munkaerőhiány ebben az ágazatban.

ÉRDEKES: Álláskeresés 50 év felett

További problémát jelent, hogy a nagyvállalatok és multik mellett a gyártósori munkaadók is elcsábítják a takarítókat, mivel a gyártósoron jóval többet kereshetnek 8 óra alatt mint takarítással.

Emellett a képzett takarítók között sokan külföldön vállalnak munkát a magasabb fizetés és a nagyobb fokú megbecsülés miatt, míg itthon a leépítéskor a takarítókat küldik el elsőként a vállalattól.

Az elnök hozzátette, hogy tény ugyan hogy sok intézmény ma már inkább közfoglalkoztatottakkal tartja tisztán az épületeket, mert így olcsóbb. Felhívta a figyelmet, hogy az ország második legnagyobb közfoglalkoztatójának 4080 közfoglalkoztatottja közül több mint 600 dolgozik takarítóként.

allasertesito-gomb_newsletter1

Találd meg álmaid állását egy kattintásra! Látogass el a www.cvonline.hu oldalunkra és böngéssz a több ezer álláslehetőség között!

Szeretnél olyan munkahelyet találni, ahol tényleg támogatnak mindenben és kapsz fejlődési lehetőséget?

Cvonline.hu ebben is segít, hiszen több mint 500 munkaadó 10.000 állásajánlata közül válogathatsz! Nézz szét legfrissebb állásajánlataink között, hogy megtaláld a számodra megfelelő munkahelyet! Ha még több esélyt szeretnél adni magadnak, töltsd fel önéletrajzod is, vagy kérj állásértesítőt, hogy elsők közt értesülj a legújabb ajánlatokról! Nem akarsz a nulláról megírni egy önéletrajzot? Használd önéletrajz sablonjainkat.