Álmodozó pályakezdők

by | máj 9, 2016 | Hírek

Almodozo-palyakezdok_150x150A napokban készített az Origo egy interjút Somorjai Évával, a Telekom HR- vezérigazgató helyettesével a munkaerőpiacra kikerülő fiatalok lehetőségeiről és elvárásairól.

Nem tartják hitelesnek az álláshirdetéseket

A tapasztalatok alapján kiderült, hogy a fiatalok nem a megjelentetett álláshirdetéseknek, hanem az adott cégnél dolgozó kollégáknak hisznek. Írhatunk bármit az álláshirdetésbe, ők egy már ott dolgozó és tapasztalattal rendelkező embertől szeretnének információt szerezni arról, hogy milyen is az adott vállalatnál dolgozni.

Eltérő a munkához való hozzáállásuk

Látható, hogy nagyobb rálátásuk van a világ dolgaira, látják a lehetőségeiket, viszont kicsit álomvilágban élnek.  Felmérések alapján két év munkaviszony után szeretnének vezető pozícióba kerülni.  Kevesebbet dolgoznának, mint a szüleik és kötetlenebb munkakörnyezetre vágynak. Értelmes munkával szeretnének foglalkozni és már a kezdetektől döntési jogkörrel rendelkezni.

ÉRDEKES: Tippek a gyors elhelyezkedésért

„Amit leginkább érdekesnek a témával kapcsolatos felmérésekből, hogy ők szeretnének visszajelzést adni a vezetőiknek, nem pedig fordítva. Tehát úgy gondolják, hogy az egyetemről kilépve megvan az a tudásuk és rálátásuk, hogy hassanak a világra. Egyébként szerintem minden korosztály úgy gondolta anno, hogy majd megváltja világot, de ez a mostani fiataloknál kicsit erősebben érezhető.”

Ami a leginkább eltér a korábbi generációktól, hogy a mostani pályakezdők szeretnének vállalkozni.  Ekképp ugródeszkaként tekintenek egy jó nemzetközi vállalatra és úgy hiszik, hogy két év alatt elsajátítanak minden tudást, ami a későbbi, saját vállalkozásuk felfuttatásához szükséges.

Hogyan lehet őket megtartani?

Főképp olyan feladatra vágynak, aminek látják az értelmét, amiből látszódik, hogy mi tudnak kihozni magukból és látszódik a fejlődésük.  Továbbá fontos számukra a közösség, mivel ők már nem pusztán munkahelyként tekintenek a vállalatra, hanem ahol társaság van, ahol barátokat tudnak szerezni. Ezt követően fontos számukra, hogy milyen a vezető személyisége, és hogy milyen a fizetés.

Az interjú kitért arra is, hogy a munkaadók milyen munkaerőt preferálnak, kiket keresnek.

„Nem a tudást keressük elsősorban, hanem az attitűdöt. Azt, aki beleáll helyzetekbe, el meri mondani a véleményét, vállalkozó szellemű, könnyen beilleszkedik”. A cégek számára fontos a szociális készség, a jó kedélység, energikus, elkötelezett és a munkájáért felelős dolgozó.

A legnagyobb kereslet az online tudásra, digitális készségekre és a hálózatban való gondolkodásra van manapság, valamint az adatelemzésre.

Legnagyobb hibák a fiatalok részéről

Egyrészről a szerénység hiánya. Nagyon sokat kell tanulni egy nagyvállalatnál, ezért ha valaki már elsőre azt mutatja, hogy ő mindent tud, akkor idővel könnyen hiteltelenné válik. Másrészről pedig a felkészültség hiánya, mivel sokan úgy jönnek el interjúra, hogy nem is gondolják át miért ők a megfelelő jelöltek.

Mi kell a sikerhez?

Kemény munka. Vannak olyanok, akik második sőt harmadik próbálkozásra kerülnek felvételre. Fontos, hogy az álláskeresők ne adják fel, higgyenek önmagukban és szorgalmasak legyenek! Fontos, hogy ne tervezzük pontosan el, hogy hova szeretnénk eljutni, mert az sokszor kudarcélményhez vezet. Ehelyett lényeges, hogy legyen egy irány és figyeljük az arra mutató lehetőségeket. Próbáljuk ki akkor is, ha nem az a tökéletes. „Szerintem nem egyenes az életünk útja, hanem sok kanyar van benne. A lényeg, ha délre szeretnénk menni, ne északnak induljunk el”.

Találd meg álmaid állását egy kattintásra! Látogass el a www.cvonline.hu oldalunkra és böngéssz a több ezer álláslehetőség között!

Szeretnél olyan munkahelyet találni, ahol tényleg támogatnak mindenben és kapsz fejlődési lehetőséget?

Cvonline.hu ebben is segít, hiszen több mint 500 munkaadó 10.000 állásajánlata közül válogathatsz! Nézz szét legfrissebb állásajánlataink között, hogy megtaláld a számodra megfelelő munkahelyet! Ha még több esélyt szeretnél adni magadnak, töltsd fel önéletrajzod is, vagy kérj állásértesítőt, hogy elsők közt értesülj a legújabb ajánlatokról! Nem akarsz a nulláról megírni egy önéletrajzot? Használd önéletrajz sablonjainkat.