Támogatás kell a lakóhelyüktől távol dolgozóknak

Lakhatási támogatás álláskeresőknek

by admin on 2012. August 16. Thursday

Lakhatási támogatást kapnának azok az álláskeresők, akiket a munkaügyi központ legalább három hónapja álláskeresőként tart nyilván, és akik olyan munkaviszonyt létesítenek, hogy az állandó lakóhelyük és munkavégzési helyük közötti távolság legalább 100 kilométer.

A kormány így módosítaná a munkába járással összefüggő terhek csökkentését célzó támogatásokról szóló kormányrendeletet.

 A kormany.hu-n olvasható, egyes foglalkoztatási tárgyú kormányrendeletek módosításáról szóló tervezet augusztus 28-ig véleményezhető.

Lakhatási hozzájárulást azok az – akár pályakezdő – álláskeresők kapnának, akiknek a munkavégzés helyén nincs saját tulajdonú ingatlanuk, és utolsó munkahelyük nem az új munkavégzés helye szerinti adott településen, továbbá nem annál a foglalkoztatónál volt, amellyel munkaviszonyt létesítenek, illetve akik nem kapnak más jogcímen lakhatási vagy közüzemi támogatást.

Az kaphat támogatást, akinek havi nettó jövedelme nem haladja meg a minimálbér kétszeresét.

A támogatás mértéke legfeljebb a mindenkori minimálbér lehet, amelynek 60 százaléka a bérleti díj támogatása, 40 százaléka pedig a közüzemi díjak támogatása. A folyósítás időtartama tizennyolc hónap, amelyből az első 6 hónapban bérleti díj és közüzemi díjak, a második 6 hónapban kizárólag a bérleti díj, a harmadik 6 hónapban pedig kizárólag a közüzemi díj támogatható.

A rendeletmódosítás tervezete szerint a támogatás további feltétele, hogy a támogatásban részesülő a támogatás időtartama alatt a rá vonatkozó öregségi nyugdíjkorhatárt ne érje el, a lakhatási támogatás segítségével létrejövő munkaviszonya (minimum heti 20 óra) keretében rendszeres jövedelemmel rendelkezzen, és a munkába lépést megelőzően, legalább 5 munkanappal kérje a támogatás megállapítását.

A támogatást kapó munkavállalónak munkaszerződéssel kell igazolnia a foglalkoztatás létrejöttét.

{ 5 comments… read them below or add one }

özv Bitó Sándorné 2012 August, 20 at 20:50

Ez egy nagyon jó dolog gondolom, hogy ezt nem csak a pálya kezdők hanem az idősebbek több gyerekesek is meg kapják, ez így lenne igazságos!!

R 2012 August, 21 at 10:11

Mi az igénylés módja, hol lehet utánanézni?
köszönettel: r

Fazekas Tibor 2012 August, 21 at 15:41

Szerintem a minimál bért kellene Nettó 200 000 ft felé vinni.

Benko Ági 2012 August, 22 at 06:43

Kedves Admin, szeretném megtudni, hogy mikor lép életbe ez a kormányrendelet- módosítás, és vajon hol kell igényelni a lakbér-támogatást (munkanélküli központnál)? Ha tudsz erről esetleg valamit, kérlek írd meg, nagyon fontos lenne nekem.
Nagyon köszönöm!
Üdvözlettel
Ági

Bakk Tímea 2012 August, 22 at 19:11

Sziasztok! Sajnos ma már oda megyünk lakni ahol nem rabszolga munkáért adnak alamizsnát. Én dolgozni szeretnék és el kell hagynom az eddigi lakhelyemet ami ha nincs szülői segítség, vagy esetleg félre rakott százezrek akkor ez igen nagy probléma, így nekem személy szerint igen is jól jönne ez a kormányrendelet!!
Mindenkinek szép napot!! És reménykedem nekem is lesz egyszer egy lakáskulcsom amit ha magam után bezárok boldog és nyugodt lehetek hiszen ezért élünk dolgozunk minden áldott nap!!! Tími

Leave a Comment

Previous post:

Next post: