Alternatív motivációs eszközök a munkahelyen

motivációs eszközökBrian Halligan, a Hubspot nevű marketing software cég igazgatója egy-egy munkatársat néha áthelyez a saját székébe, hogy megvalósíthassa újító ötletét. Nem minden ötlet válik be, de a munkatársak legalább érzik, hogy nem hiába gondolkodnak újításokon.
Paul Spiegelman, a Beryl Companies vezére cégénél tematikus napokat tart: irodai pizsama party, hetvenes évek divatja nap. Persze nem az ügyfelekkel foglalkozó munkatársak mehetnek hálóingben dolgozni, de az irodai szórakozás szerinte jót tesz a munkának.

Hasonló a Method nevű szappan és mosószergyártó cég alapítójának, Eric Ryannek a módszere, aki volt, hogy mókusnak öltözve ment dolgozni, de volt náluk irodai flash mob tánc is.
Stanley McChrystal az amerikai NATO haderők parancsnokaként Afganisztánban több mint 2000 személyes köszönő levelet írt a katonáknak, kézzel. A motiváció visszafelé is működött: a köszönő levelet a katonák megköszönték. A nyugdíjas parancsnok azóta is őrzi azokat.
Zephrin Lasker, a Pontiflex, egy 60 fős cég vezérigazgatója pihenő szobát rendezett be a munkatársaknak, ahol ledőlhetnek egy negyed órára.

Az igazgató nagy híve a nappali szunyókálásnak. Szerinte az jót tesz a kreativitásnak.

HR Portál - Jobline Magazin