„ADATVÉDELEM 2.0” - Fókuszban az üzleti titok, az adatbiztonság, az információvédelem, és a direkt marketing

Adatvédelem Közel két év telt el az „új” adatvédelmi törvény, az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény hatályba lépése óta. Tény, hogy a törvény számos ponton lazított a korábbi – igen szigorú – szabályozáson, de tény az is, hogy a gazdasági szféra gondjai nem oldódtak meg. Ezt pedig különösen nehezíti az, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság 2012 végére kinőtte gyermekbetegségeit, és 2013-ban már igen hatékonyan végzi a dolgát – az adatkezelők számára ez a vizsgálatok számának emelkedését jelenti. Egyre több a hatósági eljárás, a bírság.

A Menedzserképző Központ, 2013. november 5-én (kedd), Budapesten megrendezésre kerülő konferenciája ezúttal is a gazdasági szféra adatkezelőinek a problémáira fókuszál, elsősorban gyakorlati oldalról. A rendezvényen számba veszik a törvény hatályba lépése óta szerzett tapasztalatokat, és a jövőbeni lehetőségeket, különös tekintettel az Európai Unió egységes adatvédelmi rendeletének lehetőségére. Külön előadás szól a Hatóság munkájáról, eljárásairól. Szorosan kapcsolódik az adatvédelemhez a közérdekű adatok nyilvánossága, és a titokvédelem is: a téma aktualitását az adja, hogy az új Polgári Törvénykönyv az üzleti titkokra vonatkozó szabályozást is átalakítja. A fentieken túlmenően az internet, direkt marketing adatvédelmi jellegű kérdéseiről, problémáiról, valamint az adatbiztonság, információbiztonság kérdéséről is szólni fognak előadások.

 

A tartalomból:

■ Az adatvédelem jelene, jövője és a készülő uniós szabályozás

■ A NAIH eljárásai

■ Közérdekű adatok, üzleti titkok, és az új Ptk.

■ Direkt marketing - problémák, megoldások

■ Adatbiztonság, információvédelem

 

A konferencia szól mindenkihez, aki személyes adatot kezel, akár munkáltatóként, akár ügyfelek számára szolgáltatást nyújtó gazdasági társaságként, akár direkt marketing tevékenység során. Előadóink ezúttal is a téma elismert szakértői.

A rendezvényről bővebben a szervező honlapján olvashatnak az érdeklődők.

A Cvonline.hu ügyfelei, partnerei és hírlevél olvasói egyedi, 15% kedvezménnyel regisztrálhatnak az alábbi felületen:

http://www.menedzserkepzokozpont.hu/regisztracio/cvonline/18.html