A próbaidő buktatói

Manapság minden új állás próbaidővel kezdődik, csak az igazán szerencsések (vagy megfelelő kapcsolattal rendelkezők) mentesülnek ettől. Időtartama változó, általában három hónap, és talán ilyenkor próbálja mindenki a leginkább maximumot nyújtani, hiszen ha nem válunk be, könnyen a vállalat kapuin kívül találhatjuk magunkat. Tippek a próbaidő hatékony átvészeléséhez.

Mint az közismert, a próbaidőt arra találták ki, hogy időtartama alatt mind a munkavállaló, mind pedig a munkáltató meggyőződjön arról, valóban jól választott a szerződés megkötésekor. A próbahónapok alatt nem árt észnél lenni, mert a munkáltató ilyenkor indoklás nélkül is megszüntetheti szerződésünket, ezt pedig nem is olyan nehéz elérni, pláne a mostani, meglehetősen kétséges gazdasági helyzetben. Kellő körültekintéssel azonban megelőzhetjük a nem kívánt eseményeket.

Érdemes már az elején jól szerződni

Nagyon sok függhet attól, milyen munkaszerződést írunk alá új álláshelyünkön, sajnos a mostani piaci viszonyok között – jóval többen keresnek munkát, mint ahányan kínálnak – a munkaadók egy része úgy érzi, hogy szinte bármit megengedhet magának. Érdemes azonban felbecsülni saját piaci értékünket, és a számunkra előnytelen feltételeket megpróbálni finomítani, vagy amennyiben erre nincs lehetőség, esetleg egy másik állást keresni.

Igen divatos mostanában, hogy bizonyos cégeknél a próbaidőre alacsonyabb fizetést ígérnek, majd a „beválás” után nyújtják azt az összeget, melyben a béralku során megállapodtunk. Nem biztos, hogy minden esetben érdemes ebbe a konstrukcióba belemenni, mivel feltehetőleg az első három hónapban végzett munkák sem lesz alacsonyabb értékű, mint a következő hónapoké, éveké, még akkor sem, ha az első napok-hetek nyilván a betanulásról és az új cég megszokásáról szólnak. Néhány százaléknyi különbség még elfogadható lehet, azonban ha az első három hónapra 40-50%-kal alacsonyabb bért kínálnak, nagyon alaposan érdemes elgondolkodni azon, valóban ott szeretnénk-e dolgozni.

A cikk folytatását itt találja