A ponthatárokon innen... Mit csináljak a sikertelen felvételi után?

felveteliAz egyetemekre, főiskolákra nagy a túljelentkezés, a diploma megszerzése természetes késztetés lett, azonban nem mindenkinek sikerül elsőre bekerülni. Mit kezdhetünk magunkkal, ha az idei felvételin nem volt szerencsénk?



A felsőoktatási intézményekbe több, mint 58.000 diák nyert felvételt az államilag finanszírozott helyekre. A felvételizők 75%-ának sikerült bekerülnie valamelyik felsőoktatási intézmény nappali tagozatára, és a ponthatárok is csökkentek a tavalyiakhoz képest. Ennek ellenére előfordulhat, hogy neked nem sikerült most bekerülnöd a vágyott intézménybe (pl. mégsem indul el a képzés.). Az első reakció ilyenkor nyilván a csalódottság, de nem érdemes hosszú időre letargiába esni, számtalan lehetőség közül lehet választani, amíg eljön a következő felvételi időszak. Nézzük, melyek ezek:

Munkába állsz

A legkézenfekvőbb és egyben legegyszerűbb megoldás, ha a nyári időszakot álláskeresésre használod fel. Sokan azt gondolják, hogy ilyenkor nincsenek igazán jó állásajánlatok, hiszen a cégek HR-esei is szabadságukat töltik. Ez csak részben igaz, mert a folyamatok valóban kicsit lelassulhatnak, azonban ilyenkor sem áll le a toborzás. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a Cvonline oldalán jelenleg is közel 5000 állásajánlat található, melyek közül nagyon sok nem igényel felsőfokú végzettséget.

Ha szeretnél nagyobb esélyekkel indulni a legjobb pozíciókért folyó harcban, kezdd el már a nyári szünet alatt a keresést, hiszen ősztől nagyon sokan lesznek, akik frissen végzettként áramolnak be a munkaerő-piacra, így szeptembertől várhatóan nagyobb lesz a „konkurencia”. Arról nem is beszélve, hogy ha majd a diplomád megszerzése után állást keresel, mennyivel több esélyed lesz, mint azoknak, akiknek nincs munkatapasztalatuk.

Szakmát tanulsz

Ez is rendkívül hasznos módja lehet a nem várt szabadidő okos kihasználásának, hiszen sok munkakörnél gyakorlati tudásra van szükség, ehhez pedig kiváló alap lehet pl. egy OKJ-s képesítés megszerzése. A munkaerő-piaci egyenlőtlenségek felszámolása érdekében számos korábban futó képzés megszűnik vagy átalakul az idei évtől, mindenképpen nézz utána az aktuális feltételeknek! (pl. emelkedett a kötelező óraszám egyes képzéseknél, de ha igazolni tudsz releváns szakmai tapasztalatot és ebből vizsgát is teszel, nem szükséges az emelt óraszámú képzést választanod, így a költségek is jóval alacsonyabban tarthatók.) Az OKJ-s rendszeren kívül is számos képzési lehetőség áll rendelkezésre, ezekről is szerezhetsz információt az interneten.

Fejleszted nyelvtudásodat

Nem győzzük eleget hangsúlyozni, hogy mekkora jelentősége van a magabiztos idegennyelv-ismeretnek, gyakorlatilag ma már elengedhetetlen feltétele a sikeres állásvadászatnak. Választhatod azt, hogy a meglévő nyelvtudásodat fejleszted még magasabb szintre, de akár egy új nyelv elsajátítása is lehet a cél. Mivel ez költséggel jár, érdemes mellette valamilyen munkát vállalni. Ilyenkor ne feltétlen a karrier legyen a fő szempont, érdemes kipróbálni magad kevésbé összetett feladatokból álló munkakörökben, munkamorált, tapasztalatot így is szerzel és még a nyelvórák költsége is megtérül!

Önkéntes munkát vállalsz/segítesz másokon

Ezt a lehetőséget is érdemes végiggondolni, főleg ha szociálisan érzékeny beállítottságú vagy. A különböző társadalmi szervezetek mindig örömmel fogadják az önkéntes munkaerőt, ami később akár életpálya-modellé is alakulhat nálad. Számtalan területen akad tennivaló, érdemes olyat választani, ami az érdeklődési körödhöz vagy a szívedhez közel álló. De nemcsak a klasszikus értelemben vett önkéntes munkákra kell gondolni, akár vállalhatsz magántanítványokat is, ha valamilyen tantárgyból kiemelkedően jó vagy – ezzel még némi pénzre is szert tehetsz és az önéletrajzodban is nagyon jól fog mutatni!

Mint a fent leírtakból kiderül, valóban több választási lehetőség is rendelkezésedre áll, fő, hogy megtaláld ezek közül azt, ami számodra leginkább megfelelő és mellette marad kellő időd a jövő évi felvételire való felkészülésre – mert ugye nem kell mondanunk, hogy a következő nekifutásra már biztosan sikerülni fog!

 

Sziller Viktória
HR Tanácsadó


állások a cvonline oldalán